Mindannyian idős korukban feltesszük a kérdést: mi lesz mindazzal, amit megvalósítottunk, amiben életünk célját láttunk. Mózes tanitómesterünk is beleesett a hibába: úgy gondolta, hogy pótolhatatlan, és a világból való távozásával minden rosszabb lesz Nélküle. Mózes azonban felismerte a talmudi bölcsességet: „legyen kedvesebb az ember tanítványának (Józsué) személye kedvesebb, mint saját maga”. Félelme alaptalan volt.  Jozsua idején nem következett be romlás: „És szolgálta a nép az Örökkévalót Jozsua ideje alatt végig” (Bírák 2:7).  Mózes szellemisége tovább él és a mindenkori vezetők a Tóra  törvényei szerint vezették a népet!

Mózes élete során Isten utasítására 612 parancsot adott a zsidó népének. A 613. parancs még váratott magára:

„Most pedig írjátok fel magatoknak ez éneket, és tanítsad meg arra Izrael fiait; adjad azt szájukba, hogy legyen nekem ez az ének bizonyságul Izráel fiai ellen” (V.M. 31/19).

A Mester búcsúénekéről van szó, aminek a szóbeli hagyomány szélesebb értelmezést ad. Parancsolatként értelmezi, hogy minden generációban írjanak egy Tórát (tóratekercset), konkrétan: vegyenek részt megírásában.

Rábbá mondta: Elődjeinktől generációról generációra örököltük a Tóratekercset. Kötelességünk írni egyet saját magunknak is, amire a felszólítás kötelez: „Most pedig írjátok fel magatoknak ez éneket, és tanítsad meg arra Izrael fiait; adjad azt szájukba, hogy legyen nekem ez az ének bizonyságul Izrael fiai ellen”. (Szánhedrin 21b)

Rabbi Abraham ben Meir ibn Ezra ( 1092-1167) szerint a parancs „írjátok fel magatoknak”, minden zsidóra vonatkozik. Hogyan kell ezt értelmezni? A középkori zsidó hittudós, nyelvész, költő szerint úgy, hogy nem elég abban a tudatban élni, hogy Tórát örököltük Mózestől!  Minden generációnak meg kell azt újítania. A szövetség nem öregedhet el, időről időre újra kell alkotni. A zsidó szellemiség kettős alapja:  hagyomány megőrzése és az adott korra való aktualizálása. A Tóra tekercseket hagyomány szerint a mai napig úgy írják, mint az ősi időkben: kézzel, pergamenre, tollal. Nincsen különbség napjainkban és a holt-tengeri tekercseket kétezer évvel ezelőtt írt szövege között.

A Tóra tekercs, az egyetlen szentnek tartott, Isten spirituális jelenlétévé szublimálódott fizikai „dolog”. A Tóra- spirituális értelemben- megszemélyesedik. Olyan tisztelet illeti, mint egy királyt…. örömünnepén táncolunk vele, mint egy menyasszonnyal. A megsérül vagy  részben megsemmisült tekercset szabályosan eltemetjük el, meggyászoljuk, mint kedves hozzátartozót.

„Most pedig írjátok fel magatoknak ezt az éneket.” Felvetődik a kérdés: ha a mondat az egész Tórára vonatkozik, miért szerepel benne az „ének” (sirá) kifejezés?

Rabbi Naftali Zvi Jehuda Berlin (1816-1893)  eértelmezése szerint a Tórát versként nem prózaként kell olvasni,. (A sirá szó a héberben éneket és verset is jelent.)

A Tóra többsége prózai szöveg, kivéve néhány „vers-ének”. Ugyanakkor a vers-kifejezésmódra vall az, hogy mondatszerkesztésben utalásokra épül semmint konkrét kijelentésekre. A szöveg túl a szószerinti értelmezésen, mélyebb, elvontabb értelmezéssel bír.

A zsidó vallás verbalitásra épül: a szavak vallása. Spirituális tartalmával és töltetével a szöveg „énekké” változik.  Dallammal bír! A kettős, vers-dallam tartalom a kettős elme-lélek húrjait pengeti! A zsidó szellemiségben a muzikalitásnak fontos szerepe van. Imáinkat nem szóban „mondjuk”! „Davenolunk”, imáinkat énekeljük az ég kapui felé. Tórát se olvassuk…szigorú  a kantillációs jelek alapján daloljuk. A Talmud szövegeket minden talmudtanuló által szinte ösztönösen ismer dallammal tanuljuk. A  világ számos részén, egymástól eltérő kulturális környezetében elő és működő közösségeknek volt és megvan a saját, gyakran a környezetéből vett elemekkel gazdagított  dallamvilága.

„Most pedig írjátok fel magatoknak ez éneket…” a 613. parancsra utal, mely irányt mutat! A Tóra minden generációban való „megújításának” parancsa! Ezzel a közös szináj-hegyi történelmi élmény minden generáció aktuális élményévé válik. Ez nem csak intelektuális, érzelmi azonosulást is jelent.  A Tórát nem csak írott szövegként olvassuk.  Dallamban, „mennyei” szólamban, „összhangban” érinti meg identitásunk legmélyebb és egyben legemelkedettebb isteni egységét! A Tóra Isten éneke, és mi mindannyian az énekesei vagyunk.

Lord Jonathan Sacks Egyesült Királyság főrabbija (1948-2020) tanította: Minden nemzedéknek kötelessége megújítani, „újra alkotni” a Tórát.