A héten Vájérá hetiszakaszát olvassuk fel a Tórából.
„És megjelent előtte az Ö-rökkévaló Mámre terebintusainál és ő a sátor bejáratánál ült, mikor a nap a legmelegebben sütött” (1Mózes18,1). Egy egyszerű mondat, de milyen sokat megtudunk belőle! Mennyi kérdés és gondolat fogalmazódhat meg bennünk.

Ábrahám ült a sátra bejáratánál, mikor megjelenik neki az Ö-rökkévaló, éppen akkor, amikor a nap a legmelegebben süt. Ábrahám ősapánk híres volt a vendégszeretetéről, minden arra járó vándort behívott a sátrába és megvendégelte őket. De most, szomorúan ül a bejáratnál, mert a hatalmas forróságban senki nem jár arra. Egy Midrás szerint pontosan az Ö-rökkévaló volt az, aki kivette a napot a helyéről és még magasabbra tette, hogy az még melegebben süssön! Tette mindezt azért, hogy még vándorok se járjanak arra, hogy ne fárasszák ki Ábrahámot!

De látván, hogy Ábrahám milyen szomorú, azért mert nincs akit megvendégelhetne, inkább hozott hozzá vendégeket, angyalokat emberek formájában. Rási szerint azonban ez nem volt más, mint az első beteglátogatás, és ugye nem is akárki a látogató, hanem maga az Ö-rökkévaló. De hogyan jutott Rási erre a következtetésre? A válasz egészen egyszerű! Szerinte azért, mert minden alkalommal, amikor az Ö-rökkévaló felkeresi Ábrahámot, megtudjuk a felkeresés konkrét okát. Ebben az esetben azonban ez nem derül ki. Ezért Rási ezt úgy értelmezi, hogy nem volt más oka, mint egyszerűen megnézni, meglátogatni Ábrahámot. De az ősatya nem volt beteg, viszont akkor miért kellett Ábrahámnál „beteglátogatást” tenni? Nos, azért, mert ez volt Ábrahám körülmetélkedését követő harmadik nap, amikor leginkább fáj a seb. A látogatás tehát nem a betegnek szólt, hanem a gyengélkedőnek, mivel a körülmetélés nem betegség.

„Felemelte szemét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Midőn látta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult. És így szólt: Uram, ha ugyan kegyelmet találtam előtted, ne kerüld el, kérlek szolgádat.” (1Mózes18,2-3).

Ábrahám a három vándor közül a legnagyobbhoz szólt, gondolván, ha ő elfogadja meghívását, akkor társai is vele tartanak. Bölcseink szerint, mivel egy angyal nem teljesít egyszerre két küldetést, így a három férfi mindegyike különleges feladattal érkezik Ábrahámhoz. Az egyik angyal hírül hozta Sárának, hogy egy éven belül fiút fog szülni. A másik angyal feladatául Szodoma felforgatását kapta. A harmadik angyal, aki nem volt más, mint Rafael, pedig gyógyítani jött Ábrahámot, aki a körülmetélés után még gyengélkedett. (Rafael nevének jelentése: meggyógyította az I-ten). Rafael utána Szodomába ment, Lót és családja megmentésére. Sára mikor meghallja ezt a hírt, felnevet. Ugyanis azt gondolja, hogyan lehetséges ez, amikor az ura már öreg, és ő sem úgy van már, ahogy az asszonyok szoktak lenni, tehát nincs már ciklusa.

Ebből a történetből Bölcseink azt a következtetést vonták le, hogy a vendégek iránti tisztelet és szeretet még az Ö-rökkévaló fogadásánál is előbbre való.
Tóraadás után a vendégszeretet a zsidó szokások egyik alapvető elemévé vált. A beteglátogatás, a bikur cholim napjainkban is az egyik legnagyobb micve. Aki beteg, annak meglátogatásával kifejezhetjük, hogy mennyire fontos nekünk! Imádkozzunk érte, vagy akár vele együtt a felépüléséért. A beteglátogatás parancsának a lényege megnézni, hogy a betegnek mire van szüksége, mit kell neki, vagy érte tenni, hogy minél előbb felépüljön. Amiben csak tudunk, segítsünk! Akár étellel, akár a beteg körüli gyakorlati teendőkben. A Talmud Nedarim traktátusa szerint, aki meglátogat egy beteget, az egy hatvanad részét elveszi a betegségnek.

 

Ne nézz! Soha ne nézz vissza!

Ábrahám közbenjár az Ö-rökkévalónál, hogy az könyörüljön meg Szodoma bűnös városán. Odalépett Ábrahám és mondta: vajon elpusztítod-e az igazat a gonosszal? Talán van ötven igaz a városban, vajon akkor is elpusztítod-e és nem bocsátasz meg a helységnek az ötven igaz miatt, akik közepette vannak? Ne haragudjék az én Uram, hadd szóljak még egyszer, talán találtatnak ott tízen? És ő mondta: nem pusztítom el tíz miatt. Először ötven igaz emberért kérte az ősatya a kegyelmet a gonoszoknak. Az alku során végül megígérte az Ö-rökkévaló, hogy ha találtatik tíz igaz ember Szodomában, akkor nem pusztítja el a várost. De nem volt tíz igaz ember, csak egy, Ábrahám rokona, Lót. A három álcázott angyal közül kettő megérkezik a pusztulásra szánt városba, ahol Ábrahám unokaöccse, Lót vendégül látja őket, és megvédi őket a gonosz szándékú szodomai csőcseléktől. A két vendég elárulja, azért jöttek, hogy pusztulást hozzanak a városra, de előtte kimentsék onnét Lótot és családját. Miközben menekülnek, Lót felesége megszegi a parancsot, hogy ne nézzen hátra az égő városra, és abban a pillanatban sóbálvánnyá válik. (1Mózes18,16-19,29).

 

Minden gyermek egy csoda

Megtörténik a szinte hihetetlen esemény és a 100 éves Ábrahámnak és a 90 éves Sárának fia születik, ahogy azt az Ö-rökkévaló ígérte angyala által. A gyermeket Izsáknak nevezik el, mely név jelentése: kacagás, nevetés. De a kezdeti öröm után Sára elbizonytalanodik, hogy a szóbeszéd nem fogja őket, az öreg házaspárt kímélni, akiknek egyszerre gyermekük lett! A Midrás felfedi, hogy mitől tartott az ősanya, korának rossz nyelvei, a pletykás rosszindulatúak egyrészt azt mondták, hogy Izsák nem Ábrahámtól származik, mások pedig azt rebesgették, hogy a két öreg az utcán talált egy csecsemőt és most azt akarják nekik bemesélni, hogy az övék. De aki csak ránézett Izsákra láthatta, hogy a gyermek pontosan úgy néz ki, mint az apja, tökéletesen hasonlított Ábrahámra. A másik rágalmat könnyebb volt megcáfolni. Amikor Izsák megszületett és Ábrahám körülmetélte őt nyolc napos korában, meghívott a briszre egy egész sor előkelőséget, feleségestől. Ők elhozták csecsemőiket is, és Sára mindet rendre megszoptatta. Így aztán mindenki láthatta, hogy a 90 éves Sára szülte Izsákot. (Bava Mecia87,a).

Izsák születésekor Jismáél már 14 éves. A két gyermek közötti korkülönbség mellett némi feszültség is érezhető, amit főleg az anyák szítanak. Jismáél az elsőszülött, de Izsák az úrnő fia, a hivatalos örökös. Amikor Sára látja, hogy a szolgáló fia gúnyolódik és kineveti fiát, követeli Ábrahámtól, hogy kergesse el a szolgálót fiával együtt.

Ábrahámnak nem volt ínyére a dolog, de egy hang arra utasította, hogy hallgasson Sárára, mert Izsák az ő igazi fia. Erre elküldi Hágárt és Jismáélt egy kenyeret és egy tömlő vizet adva nekik, ők azonban eltévednek a sivatagban. Jismáél beteg, lázas, a vizük elfogyott. Hágár sír, fél, hogy a fia meghal. Az Ö-rökkévaló angyala szól hozzá és kutat mutat neki. Hágár megtölti a tömlőt vízzel és megitatja a fiát. Az Ö-rökkévaló megígéri neki, hogy nagy nemzetté teszi Jismáél leszármazottjait is. Hágár új erőre kapva, letelepedik a fiával Párán pusztaságában.

 

Összekötve

A következő rész a Tóra egyik legvitatottabb fejezete. Az Ö-rökkévaló próbára tette Ábrahámot. És mondta: Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked. (1Mózes22,1-2) Ábrahám állja a próbát, és zokszó nélkül hajlandó végrehajtani a parancsot, melyről az utolsó pillanatban kiderül, hogy „csak” próbára tette őt az Ö-rökkévaló, és rajongásig szeretett fia helyett egy szarvánál fennakadt kost áldozott fel az Ö-rökkévalónak!

A Tóra többhelyen elítéli az emberáldozatot, mint utálatos cselekedetet. Tény, hogy Izsák életben maradt, és helyette Ábrahám egy kost áldozott fel. Az elbeszélés utalás arra, hogy az állatáldozatok az emberáldozatokat helyettesítik. Végül az állatáldozatok bemutatását is felváltották az imák. Így a Szentélyben bemutatott reggeli és esti bárányáldozatot a Sachrit (reggeli) és a Mincha (délutáni) imák helyettesítik.

 

A legősibb hangszer

A sófár a kos szarvából készült legősibb hangszer. A kos szarva megjelenik és emlékeztet bennünket erre a történetre, az Ákédát Jitchákra, azaz Izsák megkötözésére. Készítése során a levágott szarvat, szarvakat kitisztítják, majd a vékonyabb felén lyukat készítenek rá. Ha kell, ki is fényesítik, és ha szükséges, akkor nagyon magas hőmérsékleten meg is formázzák. A sófár ívelt, hajlított alakja azt az alázatot szimbolizálja, amely testtartással állunk és megállunk az Ö-rökkévaló elé és előtt.