Az 1953-ban alapított jeruzsálemi illetőségű Jad Vasem Intézet a holokauszt áldozatainak és hőseinek izraeli emlékhatósága, amelynek számos kegyeleti és dokumentációs feladata közül az egyik, hogy azokat a nem zsidó embereket tünteti ki a világ minden részéről, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt.
Magyar viszonylatban elsőízben Michnay László adventista lelkész áldozatos embermentő tevékenységét ismerték el 1964-ben. Ezt követően több mint 800 honfitársunk nyerte el a rangos díjat, csak hogy az ismertebb neveket említsem: id. Antall József, Bay Zoltán, Ferenczfalvi Kálmán, Ferenczy Béni és felesége, Gidófalvy Lajos, Járosi (Iarosi) Andor és felesége, Ottlik Géza és felesége, Pátzay Pál és felesége, Raile Jakab, Reviczky Imre, Salkaházi Sára, Slachta Margit, és Sztehlo Gábor, kinek a közelmúltban jelent meg emlékirata. (1.)
Főhajtásra és elismerésre méltó lista (az itt nem nevesítettekkel együtt), emléküket kegyelettel ápoljuk.
A következőkben – személyes érintettség okán is – két történetet hozok ide, melyek azt mutatják, hogy mint minden ilyen típusú, részben történelmi, részben jogi tényfeltáró munkában felmerülhetnek hibalehetőségek.
A napokban jelent meg a Gabbiano Print Kiadó Kft. gondozásában Eörsi László könyve: Igaztalanul az Igazak között (Harangi Zoltán árulásai) címmel.
Az 1913-as születésű Harangi Zoltán 19 évesen kezdte a köztörvényes bűnözői „pályát”, 23 éves koráig 11 esetben börtönözték be lopásért, orgazdaságért. Feljelentő tevékenységét a 40-es években alapozta meg, a csepeli karhatalom besúgójaként a helyi munkásmozgalomról jelentett. A kötet szerzője, Eörsi László a Népszava hasábjain ekként foglalja össze Harangi több, mint vitatható életútját:
„A háborús években részt vett a csepeli munkásmozgalomban, egyidejűleg jelentett is róla a belügyi szerveknek. Dolgozott a Svéd Vöröskeresztnek, zsidókat mentett meg, közben sok bujkáló üldözöttet feladott a nyilasoknak. 1945-ben kapcsolatba került a szovjet Belügyi Népbiztossággal (NKVD), ekkor már a nyilasok elfogásában segédkezett, talán szerepe volt Raoul Wallenberg letartóztatásában is. Háborús bűnökért elítélték, a Gyűjtőfogházban elárulta rabtársai szökési kísérletét. 1956-ban a felkelők közé állt, majd elárulta állásaikat a karhatalmistáknak. Rablásokért is ült, 1961-től 1969-ig beszervezett ügynökként ezernél is több jelentést írt az állambiztonságnak. Majd békésen élt haláláig, posztumusz pedig megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől a Világ Igaza kitüntetést.”
Harangi Zoltán Embermentő tevékenységéről Eörsi így beszél:
„Kétségtelen, hogy Harangi megmentett embereket. Minden jel arra utal, hogy döntően pénzért, anyagi érdekből, bár vannak önzetlen segítségről beszámoló visszaemlékezések is. Valószínűnek tartom, volt annyira előrelátó, hogy a távolabbi jövőben megszerezhető jó pontokért is megmentett néhány üldözöttet. Nem ismerjük pontosan az indítékait.”
Eörsi kutatási eredményeit a Jad Vasem Intézet tudomására hozta, de a kutatásai időpontjában az akkori vezetés nem tulajdonított jelentőséget az általa feltártaknak. Az Intézet új igazgatója nyitottabb Eörsi eredményeire, de ahogy ő fogalmaz, a kitüntetés „revíziója egyelőre parkolópályán van.”
Most pedig ellenpontként jöjjön az én történetem: már korábban megírtam itt a ZSIMAgazinban: „Az 1926-os születésű édesapám, dr. Rosta János története kalandos: a nyilasok által Nyugatra indított halálmenetből bátor, vakmerő és egyben szerencsés körülmények között megszökött, s a soproni ferences plébánia közreműködésével vonattal Pestre utazott, ahol 1944. december 22-én gimnáziumbéli tanárához, dr. Pantol Márton r. kat. hittanár és a cserkészparancsnokhoz és a vele együtt lakó húgához, Pantol Ágneshez csöngetett be. Budapest ostromát segítségükkel vészelte át. Én, keresztnevemet dr. Pantol Márton után kaptam.” (2.)
2002-ben édesanyám, dr. Deutsch Zsuzsanna elindította dr. Pantol Márton és testvére Pantol Ágnes (1926-2017) Világ Igaza (Righteous Among the Nations, חסיד אומות העולם) kitüntetésben történő részesítését. Az elismerést a Pantol család azért nem kapta meg a Jad Vasem Intézettől, mert átiratuk szerint nem áll rendelkezésre édesapám tanúvallomása. Megjegyzem: édesapám 1977 májusában elhunyt, így 2002-ben értelemszerűen nem tudott nyilatkozatot tenni. Az azonban történelmi ténykérdés, hogy a II. világháborút követő magyarországi kommunista diktatúra politikai klímája – árnyaltan fogalmazva – nem tette lehetővé ebben a tárgyban a visszaemlékezések papírra vetését, különös tekintettel a jelen felemelő történetben megjelenő jelentős egyházi szálra.
Megjegyzem a Jad Vasem Intézet az elutasító levelében megbecsülését és köszönetét fejezte ki a Pantol család irányába, de ez a méltatás mégsem egyenlő Világ Igaza díj odaítélésével.
Azt hiszem még egyszer neki fogok rugaszkodni az Intézetnél, hogy dr. Pantol Márton és testvére, Pantol Ágnes legalább posztumusz formában megkapja az elismerést.
Önöknek feltétlen elolvasásra ajánlom Eörsi László Igaztalanul az Igazak között (Harangi Zoltán árulásai) című könyvét.
Jegyzetek:
2. https://zsima.hu/2022/01/27/a-holokauszt-nemzetkozi-emleknapjara/
