A szombaton következő hetiszakasz tartalmaz egy látszólag semmitmondó, első ránézésre mögöttes tartalommal nem rendelkező, de valójában nagyon mély értelemmel bíró, mindenki számára tanulságot tartalmazó mondatot. Ha a mondat mögé nézünk és a mondanivalót feltárjuk, nagyon sokat tanulhatunk belőle.
A rövid mondat a következőképpen hangzik:

„Mózes felállította a hajlékot, letette lábait, rátette a deszkáit, belehelyezte tolózárait és felállította oszlopait”
(Smot könyve 40:18).

Mózes eredetileg nem kapott szerepet a hajlék felépítésében, ezért nagyon szomorú volt. Az Örökkévaló látta, hogy Mózes vigasztalhatatlan emiatt, ezért elrejtette az építés titkát a nép elől és csak Mózes tudhatta, mi a hajlék felépítésének titka. A nép gyermekei nem tudták felépíteni, a bölcsekhez fordultak, ők sem tudtak segíteni. Bezálélt és Oholiovot kérdezték, ők sem tudták a titkot. Végül Mózest kérdezték, és ő meg tudta mutatni, hogyan kell felépíteni.

Ez a siker biztos nagy örömet okozott Mózes számára. Egy ilyen hatalmas alkotás, egy ennyire fontos munka, a zsidó nép életének és történelmének mérföldköve, az Egyiptomi rabszolgaságból való megszabadulást követő egyik legfontosabb esemény megvalósult, azaz felépült a hajlék, ez biztos határtalan örömmel töltötte el Mózest. Másképpen nem is lehetett, gondolhatnánk. A valóságban azonban Mózes szomorú volt és zaklatott. Egyáltalán nem érezte jól magát.
Mi lehetett egy ilyen csodás alkotást követően ennek a kényelmetlen érzésnek az oka?

A kiemelkedő vezető nem csak irányít, hanem ismeri és érti az emberei örömeit és fájdalmait. A jó vezető az általa irányított emberek motivációit is érti. Hiába tudta Mózes megoldani a feladatot, Izrael gyermekei nem tudták. A többiek kudarca bántotta Mózes lelkét. Az emberek sikertelensége egyúttal az ő frusztrációja is volt. Annak örült volna igazán, ha az emberei sikeresek. Ha nem sikeresek, nem illett örülnie. Sőt, nem is tudott felülkerekedni a bánatán. Az lebegett a szeme előtt, amit a többiek éreztek.
Az önzetlensége olyan mértékű volt, hogy az általa vezetett emberek kudarca jobban fájt neki, mint amennyire a saját sikerének örülni tudott.