Jákob ősapa életében fordulópont következik be. A változást névváltozás is követi: Jákobból, a fondorkodóból, aki megtévesztéssel győz ellenségei felett, Izrael lesz. Az új név jelentése „Isten harcosa”, utódai a zsidó nép, az „izraeliták”, akik az „I-tenért” küzdenek, és akik mennyei segítséggel I-tenüknek aratnak győzelmet. Minek kellett történnie ahhoz, hogy életében ilyen fordulat következzen be?

Jákob még fiatal, éretlen fejjel, fondorlattal megveszi testvére elsőszülöttségét, majd elorozza az apai áldást, mely a Tóra szavai szerint az elsőszülött kiváltsága. Ézsau, a becsapott és csalódott testvér mondta:

„….nem joggal nevezték-e Jákobnak (csalónak), két ízben álnokul bánt el velem, elvette elsőszülöttségemet és most elvette áldásomat is.” (I.M. 27/36.)

Azt gondolhatnánk, hogy Jákob fondorlatos tettét büntetés követi. Ehhez képest Jákob visszavonhatatlan áldást nyer apjától, ami viszont nem őt, hanem testvérét illette:

„ …..légy úr testvéred felett és boruljanak le előtted anyád fiai (leszármazottai), legyen átkozott, aki téged átkoz és legyen áldott, aki téged áld.” (uo.27/29.)

Mivel járt, mit „nyert” Jákob ezzel az elorozott áldással? Azt, hogy testvére, Ézsau nem árthatott neki. De ezt egyikük sem tudta.

Ézsau nem tudta, így hát bosszút forralva mondja: „közelednek az atyámért való gyásznapok, akkor megölöm testvéremet, Jákobot” (27:41). Jákob se tudta, „…. nagyon megijedt, aggódott,….” ( I.M. 32/8.) „Jákob egyedül maradt….” ( I.M. 32/25.) Tehát egyedül maradt félelmével! Tudta, hogy I-ten bizonytalanságban tartja: „könyörületet gyakorlok azon, akin megkönyörülök”! (II.M. 33/19) …mert I-ten, „megemlékszik az atyák bűneiről”! (II.M. 20/5)

És akkor: „… tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig.” (I.M.32/25.) Bölcseink szerint Michael angyal volt, és nem Raphael, aki meggyógyította volna, ugyanis az angyal „megérintette csípőjének forgócsontját és kificamodott Jákob forgócsontja tusakodás közben.” ( I.M. 32/26.) Ez volt a büntetésé Jákobnak: „…mikor elment Penuél mellett, ő pedig sántított csípőjén.” ( I.M. 32/32.)

Jichák Ejzik, a kállói rabbit fiatal korától kezdve élete végéig súlyos betegség gyötörte, amelyről mindenki tudta, hogy mérhetetlen kínokkal járt. Egyszer megkérdezte tőle orvosa, hogyan képes a fájdalmat panasz és nyögés nélkül elviselni. A rabbi válaszolt: könnyen megérti, ha figyelembe veszi, hogy a fájdalom fölhorzsolja és kilúgozza a lelket. És minthogy így van, az ember nem tehetett egyebet, mint szeretettel fogadja a fájdalmat, nem berzenkedik ellene. De bizonyos idő elteltével segít rajta az így nyert életerő abban, hogy elviselje a pillanat fájdalmát. Ez pedig csak egy pillanatig tart, hiszen ami már elmúlt, az nincsen jelen, a majd bekövetkező fájdalmakkal meg ugyan ki törődik!

Jákob fájdalmas csípősérülése egyszer szerepel Mózes könyvében. Sehol máshol a szentírásban nem történik erről említés, vagy hivatkozás. A kállói rabbi azt vallotta, hogy fájdalma, talán büntetés lehetett valami korábbi okok miatt!  Ugyanakkor fájdalma okán került közel I-tenhez, mint Jákob, akinek megváltozott neve jelezte: I-ten harcosa lett.

„….Ne legyen többé a neved Jákob, hanem Izrael, mert küzdettél I-tennel és emberekkel és győztél.” ( I.M. 32/29)