Történt, hogy József huszonkét év után újra összetalálkozott legkisebb testvérével, Benjáminnal. Nem fedte fel még magát előtte, így Benjámin nem tudta, hogy rég elveszettnek hitt bátyjával beszél.
“Vannak gyermekeid?” -kérdezte József.
“Igen, uram tíz gyermekem van. Bela, Becher, Asbel, Gera, Námán, Ehi, Ros, Mupim, Hupim és Árd” -válaszolta Benjámin.
“Elég furcsa neveket adtál a gyermekeidnek. Miért?” -kérdezte József csodálkozva.
“Volt nekem egy bátyám, anyám másik fia, akit elragadott tőlem a sors. A gyerekeimet az emlékére neveztem el. Bela, mert elnyelte a puszta, Becher, mert ő volt anyám elsőszülöttje, Asbel, mert túszul ejtették, Gera, mert idegen lett tőlem, Námán, mert kedves volt és jó természetű, Ehi, mert a bátyám volt, Ros, mert ő volt a vezetőm, az idősebb bátyám, Mupim, mert jóképű volt, Hupim, mert nem látta a hupámat, és én sem az övét és végül Árd, mert élete virágában veszett nyoma.” (Bereshit Rabbah 94:8)
József meghatódott. Huszonkét év, tíz emlék, tíz gyermek és mind rá emlékezteti Benjámint, aki azt hitte, hogy a bátyját szétmarcangolta egy vadállat.
Azóta is szokás a gyerekeket szeretteink emlékére elnevezni.
József és Júda
A Midrás szerint József volt a bivaly és Júda az oroszlán. Ki száll szembe a bivallyal? Csakis az oroszlán. Így történt, hogy amikor József, az egyiptomi nemes összetalálkozott mit sem sejtő testvéreivel, Júda szállt szembe vele. “Megvádoltál bennünket! Hamisan rágalmaztál bennünket, amióta csak idejöttünk!” -gyalázta Júda Józsefet. “Először, hogy kémek vagyunk, aztán hogy elloptuk a serlegedet, aztán hogy a város ellen jöttünk! Esküszöm, ha kirántom a kardom a hüvelyéből, halottakkal lesz tele Egyiptom!” – kiáltotta Júda.
“Húzd csak ki a kardod a hüvelyéből! -vágott vissza József- menten a nyakad köré tekerem!” “Úgy van az? Ha kitátom a számat, felfallak!” -válaszolt Júda.
“Ha kitátod a szádat, kövekkel töltöm meg!” – viszonozta József.
“Mit mondunk apánknak?” -kérdezte Júda Józseftől.
“Amit már korábban is mondtam, mondjátok azt neki, hogy a kötél követte a vödröt!”
Júda végül így szólt hozzá: “Hamisan ítéltél.” József pedig így válaszolt: „Nem te ítélted meg hamisan a testvéredet, amikor eladtad?”
„Elég már a haragból, de senki sem hisz nekem” – kiáltotta Júda. És József így válaszolt: „Megtöröm a haragodat.” „Kimegyek – mondta Júda –, és vérrel festem be Egyiptom piactereit. „Egész életedben – válaszolta József –, vérrel festettél, úgy, ahogyan te és a testvéreid vérrel festették sokszínűre bátyád kabátját, majd azt mondtátok szegény, idős apádnak, hogy a bátyátok darabokra van tépve, kétség nem fér hozzá.”
Ekkor József rájött, hogy testvérei hajlandóak lennének elpusztítani Egyiptomot és így szólt magában: „Jobb megismertetni magam velük, mint megkockáztatni Egyiptom pusztulását.” Így szólt hozzájuk: „Azt mondtátok, hogy a testvéretek meghalt? Az történt, hogy megvettem őt. Várjatok, hívom őt, és eljön hozzátok.” Kiáltozni kezdett: „József, Jákob fia, gyere hozzám, József, Jákob fia, gyere hozzám, és beszélj a testvéreiddel, akik eladtak téged.” A testvérek csak álltak némán, forgatták a fejüket, bámultak a ház minden sarkába, mígnem József azt mondta nekik: „Miért néztek körbe-körbe? Én vagyok az, József a testvéretek.”
Így esett, hogy a tíz meglett férfiember rongybabaként hullott a hideg kőre a döbbenettől.
Végül megölelték egymást és József kisegítette a bátyjait, ahogy az jó testvérhez illik. (Midrash Tanchuma, Vayigash 5)