Igaz szívességet csak halottal szemben gyakorolhatunk, hiszen viszonzásra nem számíthatunk. Bölcseink szerint, amikor igaz jámborokról, emberek életéről, tanításairól beszélünk, a felidézett cadik szája is mozog csendes nyugalmában és áldása kíséri az őt felidézőt! Legyen így ez esetben is!

A haszidizmus megalapítója Israel ben Eliezer rabbi, akit a világ Báál Sém Tov néven ismer, 1698-ban született Akop városban. Ötéves korában árva maradt. Tizennégy éves korában csatlakozott a ropcziczei Adam Báál Sém rabbi követőihez, akik feladatuknak tartották reményt ébreszteni a nehéz sorsú zsidók életében. Korábban a zsidók a vilnai Gaon Elija ben Slomo Zálmán rabbi által hirdetett, az élet nehézségébe, szenvedéseibe beletörődő aszkézis világában éltek! Báál Sém Tov felismerte, hogy I-tent csak örömmel lehet szolgálni, amint a 100. zsoltár felhívása is hirdeti:

„Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel, menjetek elébe ujjongással.”

Az Igazak élete tele van csodákkal! Távozásuk e földi életből is „csodálatos”… és közeledett az idő, midőn Báál Sém Tov rabbinak meg kellett halnia…

1760 pészách ünnepe után Báál Sém Tov megbetegedett. Csak annyi ereje maradt, hogy imádkozzon. Tanítványait, akik képesek voltak helyettesíteni őt, különféle feladatokkal elküldte Medzsibizs városából. Mindenki eleget tett kéréseinek, csak egyetlen tanítványa maradt vele: a későbbi korici Pichhász rabbi.  Sávuotkor, a „hetek ünnepén” a közösség összegyűlt és az egész éjszakát tanulásnak szentelték. Reggel a rabbi szobájába hívatta két bizalmasát, akik a Szentegylethez tartoztak és a halállal, temetéssel foglalkoztak. Ezeknek utasítást adott, foglalkozzanak az ő temetésével is. Ezután még hét embert hivatott, hogy az előírás szerint tízen legyenek az imához. Kérte imakönyvét és így szólt: még egy kicsit I-tennel akarok foglalkozni. Az ima után a horodenkai Náchmán engedelmet kért, hogy az imaházba mehessen a rabbi életéért imádkozni. Az engedély megkapta, de Báál Sém Tov utánaszólt:

„Hiába ostromolja az eget, nem mehet be azon a kapun, melyen én szoktam belépni.”

Később, amikor a templomszolga a rabbi szobájába lépett, hallotta, amint a rabbi ezt mondja: „Odaadom neked ezt a két órát!” Megértette, ezt a halál angyalának mondta, hogy ne kínozza utolsó két órájában.  Elmondta a korici Pinchásznak, aki viszont más magyarázatot adott: „Két órája volt még életéből, és ezekről mondta I-tennek, hogy neki adja ajándékba… Ez a rabbi igazi lelki áldozata volt!” Ezután a tanítványok szokás szerint Bál Sém Tovhoz jöttek, aki így szólt:

„Nem magam miatt vannak gondjaim! Világosan tudom: az egyik ajtón távozom, a másikon bemegyek! Most tudom, mivégre lettem teremtve!”

Felült az ágyban és a „pillérről” kezdett beszélni, melyen a lelkek a halál után az alsó Paradicsomból felemelkednek a felsőbe, az „élet fájához”. Eszter könyvéből származó verset idézett: „…ezután bemegyek a királyhoz, a törvény ellenére!” (Eszter könyve 4/16), majd hozzátette: „Még biztosan visszajövök, de más leszek, mint most.”  Ezután Báál Sém Tov kinyújtózott az ágyban, megpróbált többször felülni és suttogott, mint amikor lelkét szokta felkészíteni az áhítatra. Végül mozdulatlanul feküdt, már semmit sem lehetett hallani. Néhány perc múlva megszólalt és azt kérte, takarják le lepellel, majd ezt suttogta:

„Istenem, minden Világok Ura! Ne érjen engem a dölyfösség lába, a gonoszok keze ne űzzön ki engem!” (36. zsolt/12.)

Jákob ősapa halálával kapcsolatban a Tóra az életet, az emberi nagyságot hirdeti. Jákob ősapa mellett Izrael ben Elliezer rabbi, aki Báál Sém Tov néven ismert, a mai napig „él”! Él mindazok szívében és lelkében, akikre hatással volt, akik jobbá lettek azáltal, hogy ismerték életét, tanításait. Jákob mellett Báál Sém Tov is példaképpé vált. Ezért áll a Tórában a kifejezés: Jákob „élt”! Báál Sém Tov is él, mert a halhatatlanság részesévé vált.

Azok ketten, akiket teste gondozásával és temetésével bízott meg, később elmondták, hogy látták, amint Báál Sém Tov lelke kék lángként emelkedett a magasságok felé!