„Függetlenségi harcunkban, 1848–49-ben zsidó honfitársaink is odaadóan részt vettek.”
(Klapka György)
A Dohány utcai zsinagóga falán tábla hirdeti a ’48-as szabadságharc hős zsidó honvédjeinek emlékét. A többség azonban semmit sem tud arról, hogy a honi zsidóság milyen nagy számban vett részt a szabadságharcban és milyen hatalmas anyagi és emberáldozatot vállalt a magyar szabadságért. Márpedig tartozunk a hősöknek azzal, hogy emléküket megőrizzük, és beszélünk arról a szerepvállalásról és áldozatról, amit a nemzet közös ügyéért hoztak. A magyar zsidóság számarányát hússzorosan meghaladó arányban, jelentős anyagi és véráldozatokat vállalva vette ki a részét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiből. A 180 ezer fős honvédsereg több, mint 10%-a, vagyis nagyjából 20 ezer volt zsidó származású katona. A seregben szolgáló orvosok viszont nagy részben zsidók voltak: 56 zsidó orvosról tudunk, akik fontos feladatot láttak el a harcokban megsérült katonák ellátásával. Név szerint 8 őrnagyot, 30 századost, 29 főhadnagyot, 76 hadnagyot, 3 törzsorvost, 32 fő- és 21 alorvost, 108 őrmestert, 116 tizedest és 1400 közhonvédet tudunk azonosítani, akik zsidóként vettek részt a szabadságharcban, majd később büntetésből besorozták őket az osztrák hadseregbe.
A Zsidó Lexikon így fogalmaz:
„A legelsők között voltak a zsidó hitközségek és egyesek, akik önkéntes adományaikat lerakták a haza oltárára. A hírlapok, a propaganda legfontosabb eszközei a zsidó újságírók egész sorát számították legjobb és leglelkesebb munkatársaik közé. És még egy végtelenül fontos téren teljesítettek a magyar zsidók pótolhatatlan szolgálatot: a szállítások terén; ők látták el a készületlen honvédsereget minden szükséges felszereléssel és élelemmel, ami nélkül meg se indulhatott volna a dicső szabadságharc.”
Kezdetben ellenállás fogadta a zsidók jelentkezését, azonban a nemzetiségi helyzet súlyosbodásával ez megszűnt. A változáshoz persze jócskán hozzájárult, hogy a zsidó katonák kiválóan helyt álltak és rendre kapták az elismeréséket.
Idézzük most Görgey Artúr tábornok, hadügyminisztert:
„fegyelmezettségben, személyes bátorság és szívós kitartásban, tehát minden katonai erényben, derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal”.
Az áprilisi törvények nem valósították meg a zsidóság rég áhított emancipációját, erre majd csak 1867-ben kerül sor, ennek ellenére tömegesen jelentkeztek zsidó vallású emberek a nemzetőrségbe, mert ők hazájuknak tekintették Magyarországot.
Néhány nappal a világosi fegyverletétel előtt a szegedi országgyűlés Kossuth kormányzóelnök kezdeményezésére a 1849. július 28-án törvénybe foglalta:
„A hazának polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tévén, ezen elv szerint kijelentetik, mikép a magyar álladalom határain belöl született vagy törvényesen megtelepedett móses vallású lakos mind azon politikai s polgári jogokkal bír, mellyekkel annak bármelly hitű lakosai bírnak.”
Kimondatott tehát a zsidók egyenjogúsítása. A törvény a szabadságharc bukása miatt nem volt végrehajtható, sőt a zsidókat a világosi fegyverletétel után hatalmas, 2.300.000 forintnyi hadisarc fizetésére kényszerítették. Az igazsághoz tartozik, hogy I. Ferenc József császár az összeget 1856-ban visszaadta és az összegből rabbiképzők, tanítóképzők épültek.
A zsidók a harcokban való közvetlen részvétel mellett a hadsereget látták el lovakkal és mivel a kereskedés révén folyamatosan mozgásban voltak, így a hírszerzésben is jelentős szerepet játszottak, hiszen bármerre is jártak kinyitották a fülüket, beszélgettek, információkat gyűjtöttek.
Az egyik ilyen zsidó kém Josef Rozowitz volt. Az 1848-49-es szabadságharc idején a magyar hadsereg hírszerzése nem volt kiépítve, alkalmi ügynökök látták el információkkal a magyarokat. Josef Rozowitz Jellasics táborát kémlelte ki, és a Moson vármegyébe érkező magyar hadtest parancsnokának jelentett. Rozowitz 4-5 szintén zsidó ügynököt is foglalkoztatott, akik az osztrák katonák közé vegyülve, főleg az olasz nemzetiségű emberektől igyekeztek híreket kapni. Rozowicz szervezetének központja Pozsonyban volt, innen küldött katonai jelentéseknek megfelelő írásbeli tájékoztatásokat az illetékes katonai parancsnokságokhoz. Ezek a jelentések a lehető legaprólékosabb részletekig felvilágosítást adtak az ellenséges csapatok tagozódásáról és menetvonalairól.
Képzeljék el, 1961-ben – azaz 112 évvel később – volt olyan ember, aki még kapott 60 forint 1848/49-es úgynevezett honvédnyugdíjat. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a szabadságharcban valóban részt vevő Guttmann József nyugdíját megörökölte fia, Gyenes Izsó hegedűművész-tanár, Reményi-Gyenes István újságíró, költő, műfordító édesapja.
A témával kapcsolatban érdemes forgatni:
- Bernstein Béla: A negyvennyolcas szabadságharc és a zsidók
- Zsoldos Jenő: 1848-1849 a magyar zsidóság életében
- Schweitzer József, “Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc emléke a magyarországi zsidóság irodalmában”, in: “Quasi liber et pictura”. Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára
- Einhorn Ignác: A forradalom és a zsidók Magyarországon
Folytatjuk…
