A héten kezdjük Mózes második könyvének olvasását, Smot hetiszakaszával. A szidrában olvashatunk arról, hogy a zsidók nagy néppé lesznek, ami megrémiszti a fáraót és ezért rabszolgasorsra kényszeríti őket. Megismerhetjük Mózes születésének és felnevelkedésének történetét, akit sok nagyszerű asszony vesz körül, velük most külön-külön is megismerkedünk. De ebben a hetiszakaszban tanulhatunk a csipkebokorról, amely égett, de nem hamvadt el, és melynek képében szólította meg az Ö-rökkévaló Mózest!

Sifra és Pua

Mózes második könyvét nyitó hetiszakaszban írja le a Tóra a két szülésznő történetét. A fáraó parancsa szerint minden zsidó fiú újszülöttet meg kellett volna ölniük. A parancsadással egyidőben, a Fáraó megtanította a bábákat a szülés apró titkaira, jelekre, fortélyokra, amelyekből Sifra és Pua már azelőtt tudták, hogy milyen nemű gyermek születik, mielőtt teljesen kibújt volna!

Ugyanis a fiúgyermek arccal lefelé születik, és a földet nézi, amelyből teremtették, a lánygyermek viszont arccal felfelé születik, mert azt a bordát nézi, amelyből formálódott!

 

A Tóra elmondja, hogy a bábák nem figyeltek a fáraóra, és nem úgy cselekedtek, ahogy Egyiptom királya megmondta nekik, mert félték az I-tent, és élni hagyták a fiú újszülötteket. Azt mondták, hogy nem tehetnek semmit, mert a zsidóasszonyok olyan ügyesek, hogy segítség nélkül szülnek, és mire ők odaérnek, már nem kell tenniük semmit. Bölcseink tanítása szerint, nemcsak nem ölték meg a fiúkat, hanem aktívan segítették is őket étellel és vízzel. Ha a bábák szegény nőket láttak, ennivalót és vizet vittek nekik a gazdag asszonyok házából, amit a szegényeknek adtak, így lehetővé tették számukra, hogy megfelelően el tudják látni és táplálni gyermekeiket. Azzal, hogy a bábák élni hagyták a fiúgyer­me­ke­ket, nem csupán pár családnak segítettek, hanem majd a később Egyiptomból kivonuló egész nemzedéknek, melyből Izrael későbbi nemzedéke származik.

Bátor tetteikkel Mózes megszületését és életben maradását tették lehetővé.

 

Jochebed

Jochebed Levi lánya, Amram felesége, aki igaz, és I-tenfélő volt. Sokan Sifraként azonosítják. Házasságukról nem sokat tudunk. A hagyomány szerint Amram nemzedékének meghatározó tudósa volt. Amikor a fáraó elrendelte a fiú csecsemők Nílusba ölését, így szólt: „Hát azért szülessenek meg fiaink, hogy megöljék őket?” Inkább elvált a feleségétől, és példáját nagyon sok férfi követte a zsidók közül. Ekkor Mirjám apja elé állt, és szemére vetette, hogy az ő döntése keményebb, mint a fáraóé. Mert a fáraó „csak” a fiúk életéről döntött, de Amram valamennyi gyermek meg nem születéséről. Ne legyen gonoszabb, mint a fáraó! Apjára ez akkora hatással volt, hogy újra feleségül vette Jochebedet, és ugyanígy cselekedtek azok is, akik szintén elváltak feleségüktől; újra elvették őket. Amikor Amram újra elvette feleségét, Jochebed százharminc éves volt, de megjelentek rajta a fiatalság jelei, bőre feszesebb lett, ráncai kisimultak és korábbi szépségében ragyogott. Ebből az „új” házasságból született Mózes, két testvére, Áron és Mirjám mellé. Amikor Mózes megszületett, Jochebed látta, hogy milyen jó gyermek. Nem sírt hangosan, szinte csak evett és aludt. A rabbik azt kérdezték, hogy Jochebed mit látott olyan különlegesnek a fiában, ami miatt meg akarta menteni őt. Az egyik vélemény szerint rájött arra, hogy próféta lesz. Egy másik szerint látta, hogy már körülmetélve született. A harmadik magyarázat szerint születésekor az egész ház ragyogott a fénytől! Mindhárom magyarázat szerint Jochebed azonnal megértette, hogy fiát nagy feladatok elvégzésére szánta az Ö-rökkévaló. Jochebednek három hónapig sikerült titkolnia Mózest létét, addig tudta rejtegetni őt. Három hónap múlva azonban kénytelen volt engedelmeskedni a fáraó rendeletének.

A midrás részletesen leírja, hogyan készítette elő a kosarat Mózes számára. Gyékényből és nádból fonta, bitumennel és szurokkal kente be, hogy az lebegjen a vízen. Puha takarókkal kibélelte, majd gyermekét beletéve a kosarat a nád közé helyezte. Olyan védett helyre tette, ahol bokrok nőttek és sűrű volt a nádas. Egy másik midrásban Jochebed egy kis baldachint épített Mózesnek a kosár fölé, mert így szólt magában: „Talán nem fogom látni őt az esküvői sátor alatt.” Ez a midrás hangsúlyozza azt, hogy milyen gondos volt Jochebed, a kosár minden részletére külön gondot fordított. Nehéz szívvel búcsúzott gyermekétől, minden erejével megpróbálta védeni és biztosítani, hogy életben maradjon. Jutalma egy rendkívül hosszú élet volt, sőt egyike volt azoknak, akik beléphettek Kánaán földjére.

 

A fáraó lánya

A fáraó leánya, nem nevén nevezi a Tóra. A Szentírásban egyetlen egy helyen találjuk meg a nevét, a Krónikák első könyvének, negyedik fejezetének tizennyolcadik versében (I.Krónikák4,18). A versből megtudjuk, hogy a fáraó leányát Bitjá-nak hívják, a név jelentése: leány. Siknini Jehosua rabbi ezt mondta Lévi rabbi nevében: az Ö-rökkévaló azt mondta Bitjának, a fáraó leányának: „Mózes nem a te fiad volt, mégis a fiadnak nevezted; nem vagy a lányom, de a lányomnak foglak hívni.” Történt ugyanis, hogy egy nap a fáraó lánya fürdeni ment a folyóhoz. A Nílus partján fürdőző hercegnő meglátta a kosarat, majd egy szolgálóját küldte a vízbe érte. Mikor belenézett, egy gyönyörű fiúgyermeket talált benne. Természetesen egy midrás mesél nekünk arról, hogy a gyermek panaszosan sírdogált, nagy valószínűséggel éhes volt, mikor kihúzták őt a folyóból.

Bitjá elhozatta az összes egyiptomi asszonyt, hogy közülük szoptatós dajkát találjon neki. De a gyermek egyikük mellét sem volt hajlandó elfogadni, és tőlük tejet szopni. Hiszen az a száj, amelyik az Ö-rökkévalóval beszél, nem érintkezhet valami tisztátalannal. Ekkor Mirjám előlépett, és felajánlotta a fáraó lányának, anyját, Jochebedet, mint szoptatós dajkát, aki „héber” volt. A palotába hívatták, és a fáraó lánya megparancsolta Jochebednek, hogy vegye ezt a gyermeket, és szoptassa meg. Jochebed ez után huszonnégy hónapig szoptatta gyermekét.

Bitjá megsajnálta, megmentette, védelmébe vette és később örökbe fogadta a kisfiút. Feltételezhetjük, hogy bizony komoly nehézségekbe ütközött rávenni a fáraót és a család többi tagját, hogy törvényes, örökbefogadott fiaként elfogadják és úgy is tekintsenek rá. Elnevezte őt Mózesnek, mert „a vízből húztam ki őt.”

 

De, hogy hívták Mózest a szülei? Hiszen az első három hónapban szülei nevelték, anyja gondozta és táplálta, rejtegette őt a katonák elől. Természetesen a midrások segítségünkre vannak eme kérdésben. Az egyik midrás szerint az anyja Melchiélnek szólította, jelentése I.sten az én uralkodóm. A másik midrás szerint az apja Chavernek szólította, mert Jochebeddel újra kötött házasságából született, a haver szó barátot, tagot jelent. A mózes szó egyiptomi nyelven két jelentéssel is bír, az egyik szerint azt jelenti, hogy fiú, míg a másik jelentése az, hogy született. Nagyon gyakori elem az egyiptomi teoforikus nevekben (teoforikus névnek nevezzük azokat a neveket, melyek egy isten nevéből származnak – főleg az egyiptomi kultúrkörben, vagy pedig I.sten nevét tartalmazzák- főleg a zsidó hagyományban), mint például a Thutmose, aminek jelentése, Thoth fia vagy Thoth megszületett, Ramszesz, azaz Ra fia, Ahmose, vagyis Ah fia. A zsidó nevekre is néhány példa: Dániel, jelentése I.sten a bírám, vagy Rafael, ami azt jelenti, hogy meggyógyította az I.sten.

Mózes esetében ez egyszerűen azt jelenti, hogy fiú vagy született. Nevéből hiányzik az apanév (patroním név), ami jelen esetben teljesen teljesen érthető, hiszen talált gyermek, senki fia. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Bitjá nem ismeri a gyermek apját, sem az anyját. Mózest biológiai anyja, Jochebed táplálja, megadja neki, hogy tejével együtt fia a zsidó identitást is magába szívja, míg fogadott anyja szeretettel, tudással és anyagi javakkal látja el.

 

Mirjám

Életét a zsidó női ideálnak megfelelően a családjának-, illetve bábaasszonyként, más zsidó nők segítésének szentelte. Amíg bölcseink többsége Sifrát Jochebeddel, addig Mirjámot Puával azonosítják, aki szintén zsidó nő volt. De akkor miért hívták Puá-nak? Mert jó cselekedetekkel jelent meg Izraelért. Például az anyjával ment a szülő asszonyokhoz segíteni. Más magyarázat szerint birkaként bömbölt a vajúdó nőknek, ami hatott rájuk, és ez segítette a szülést. Mirjámot csak néhány helyen említi a Tóra. Például mikor Mózest kosárban a Nílusba helyezik, nővére, anyjuk kérésére, messzebbről figyeli és vigyáz rá.

Majd mikor kihúzzák a vízből, ő ajánlja föl, hogy Jochebed személyében szoptatós dajkát hoz neki. Az egyiptomi kivonulás bibliai elbeszélésében Mirjám prófétanőként van említve, amikor Mózes vezetésével sikeresen átkelnek a Vörös-tengeren, utána Mirjám vezetésével a nők dobbal, énekkel, tánccal hálaéneket zengenek az Ö-rökkévalónak.

Amikor a zsidó nép Hazerótban táborozik, miután elhagyták a Sínai-hegyet, Mirjám és Áron Mózes ellen beszélnek, mintegy feltüzelik a népet Mózes ellen, mert egy névtelen „etióp” vagy „kusita” nőt vett feleségül Cipórá személyében. Az Ö-rökkévaló egy felhőoszlop képében leszáll és megdorgálja őket, távozása után Mirjám fehérnek tűnik, büntetésül poklossággal sújtja az Ö-rökkévaló. Áron bocsánatot kér, és Mirjám gyógyulását kéri, Mózes pedig közvetíti az Ö-rökkévalóhoz, aki azt parancsolja, hogy hét napra ki kell zárni a táborból, ami meg is történik. Mirjám halálával kapcsolatban a Tóra kijelenti: “Izrael fiainak egész gyülekezete megérkezett Tzin sivatagába az első hónapban, és a nép Kádesben telepedett le. Mirjám meghalt és ott temették el.” A Midrás szerint, ahogy Mózes kivezette a férfiakat Egyiptomból és tanította őket a Tórára, úgy Mirjám is vezette a nőket, és tanította őket a Tórára.

 

Cipórá

Cipórá, a midjáni főpap, Jitró lánya, Mózes felesége, betért a zsidóságba, és két fiút szült, Gersomot és Eliézert. A Cipórá név azt jelenti, hogy madár.

Nevének magyarázatát természetesen a midrásokban találjuk. Az egyik szerint, mint ahogyan a madár vére megtisztítja a leprával fertőzött házat, ugyanúgy tisztította meg Cipórá az apja házát a bálványoktól. Ez annyira jól sikerült neki, hogy Jitró végül Mózes tanácsadója lett. A másik midrás szerint, úgy csodálták Cipórát a szépségéért, mint ahogyan csodálják a madarakat is szépségükért. Mózes elmeséli Jitrónak -, aki korábban a fáraó tanácsadója volt, – menekülésének történetét, mire Jitró megijed, Mózes még bajt hozhat rá, egy gödörbe vetteti, hogy ott éhen és szomjan haljon. Cipórá azonban megkönyörül rajta, kenyeret és vizet visz neki tíz éven keresztül! A tizedik év végén ráveszi az apját, hogy küldessen Mózesért, Jitró kétkelkedik abban, hogy tíz év után még egyáltalán életben lenne, de lánya azt válaszolja, hogy a zsidók I-stene, nagy és hatalmas I-sten.

Biztos benne, hogy életben van még Mózes! Bizony, hogy életben volt! Olyannyira, hogy az Ö-rökkévalóhoz imádkozva találták őt. Kiemelték a gödörből, megmosdott és a családi asztalhoz vitték. Ezután Mózes feleségül kérte Cipórát, aki életben tartotta és gondoskodott róla éveken át. Egy másik midrás szerint Cipóra fülig szerelmes lett a Jitró házába érkező Mózesbe, és ő maga kérte meg apját, hogy engedje meg, hogy összeházasodjanak. Útban Egyiptom felé Cipóra ismét megmentette férje életét. Amikor megszálltak, I-sten angyala lecsapni készült Mózesre, Cipórá fogott egy követ, és azonnal körülmetélte vele újszülött fiúkat. Gyors észjárásával ugyanis rájött, hogy az Ö-rökkévaló azért haragudott meg Mózesre, mert az egyiptomi utazás miatt halogatta fia körülmetélését. Cipórá és két gyermeke azonban végül nem ment le Egyiptomba, hanem visszatért Jitróhoz Midjánba, és csak később, a kivonulás és a Vörös-tenger szétválasztása után, tehát legalább egy évvel később találkozott újra a férjével.

Ekkor azonban Mózes már az egész zsidó nép vezetője volt. Ha megkérdezzük egy nőtől, vágyik-e arra, hogy az első helyen álljon az általa szeretett férfi életében, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy azt fogja válaszolni, igen! Cipórának hatalmas áldozatot kellett hoznia, mivel férje -, hogy állandóan készen álljon az Ö-rökkévalóval való kommunikációra, – ezek után teljesen külön élt tőle, Cipórá pedig meghozta ezt az áldozatot a zsidó népért.

 

Minek nevezzelek?

A ma használatos nevek között is vannak teoforikus nevek, például Elisá, azaz I.sten megvált, vagy a Nátániél, ami az adta nekem az I.sten jelentéssel bír. Gyakoriak a bibliai nevek, Saul, Dávid, József. Más neveket főnevekből vagy akár melléknevekből választanak! Például Támár – datolya, Tová – jó, Szimchá – öröm vagy Jáfá, ami szépet jelent.

Elterjedt szokás egy nagyszülőről vagy más rokonról elnevezni az újszülöttet, hogy a név fennmaradjon és továbbvigyük azt. Magyarországon csakúgy, mint más askenáz közösségekben, az a szokás, hogy élő rokon nevét nem adjuk a gyermeknek, kizárólag olyan ember nevét kaphatja meg, aki már nincs az élők sorában. Vannak olyan közösségek, ahol arra is odafigyelnek, hogy olyan személy nevét se adják a gyermeknek, aki közvetlenül annak születése körül, vagy nagyon fiatalon utána hunyt el. Ilyenkor változtatással adják a nevet, vagy hasonló jelentésű néven nevezik el az újszülöttet, esetleg azzal emlékeznek meg az elhunyt rokonról, hogy ugyanazzal a betűvel kezdik a kicsi nevét.

Előfordulhat, hogy egy súlyos betegnek azt javasolja rabbija, hogy változtassa meg nevét vagy adjon még egy nevet a jelenlegihez, mert ez is elősegítheti gyógyulását. Jellemzően az újabb név is ezt a vágyat fejezi ki. Ilyen név lehet például a Ráfáel, jelentése, mint már említettem: meggyógyította az I.sten, vagy akár a Chájim, ami „az élet” jelentéssel bír. Máskor egy betű hozzáadásával változtatják meg a nevet, így lesz Slomitból Sulámit. Erre már a Tórában is találunk példát! Emlékezzünk csak vissza, amikor maga az Ö-rökkévaló ad egy hé betűt Ávrám nevéhez, akiből így Ávráhám lesz, és vesz el Szárájtól egy judot, átnevezve őt Szárává.

De visszatérve az eredeti témánkhoz, ha a névadás után a beteg felépül, és legalább harminc napon keresztül egészséges marad, egész életében használnia kell az új nevét is, melyet halála után a sírkövén is feltüntetnek, és így említik meg a gyászimákban is. Ha azonban a gyógyulás reményében adott új név sem segít, és a beteg életét veszti, akkor nem használják az új nevet a későbbiekben. A rabbik felhívják a figyelmet ar­ra, hogy a megismételt névadás komoly dolog, megfelelő tudást és körültekintést igényel! Erre saját példát is tudok felhozni! Házasságkötésünk előtt pótolta férjem a bár micvóját és kapott egyben héber nevet is. Majd évek múlva előkerült egy feljegyzés, amelyből kiderült, hogy bizony más nevet kapott! Ügyében az a döntés született, hogy mind a két nevet kell használnia, így lett Dániél Zeév ben Ávráhám. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a hasonló helyzetek elkerülése végett! Ne a gyermekünknek kelljen felnőtt korában bepótolnia mindazt, ami a mi felelősségünk lett volna. Bármiről is legyen szó!

 

Milyen nevet adjunk hát?

Elterjedt szokás, de nem minden esetben igaz, hogy gyermekeink eltérő polgári nevet és a héber nevet kapnak. Az egyik a hivatalos iratokban szerepel, a másikat pedig a vallási élet során használjuk. Megint csak saját példát hozok fel! A polgári nevem Annamária, a héber nevem Cháná Mirjám lett. Gyermekeink Rafael Ádám és Rebeka Aviva. A névválasztás során nem volt kérdés a Rafael. Az Ádám névre azért esett a választásunk, mert az első ember a Tórában Ádám, nekünk első gyermekünk. Héber neve Nátániél, azaz adta nekem az I.sten. Kislányunk esetében kissé tanácstalanok voltunk. Több név maradt, amiből nem tudtunk választani. Elkezdtem férjemnek felolvasni a neveket, mikor a Rebeka névnél a gyermekem határozottan jelzett.

Újraolvasva szintén egy apró rúgással jelezte, hogy ő bizony Rebeka szeretne lenni! Az Aviva nevet, ami tavaszt jelent, azért választottam, mert a tavasz első napjaiban született. Héber nevét édesapja idejekorán elhunyt édesanyja után kapta, aki Zsuzsanna volt, így lett Sosáná, azaz Liliom, valamint Blume, aminek jelentése virág. Tehát Blume Sosáná, a legszebb Liliomvirág számunkra!

 

Boldog névnapot?

A zsidó naptár nem ismeri a név­napot! Azonban van egy olyan szo­kás, mely szerint az éppen aktuá­lis ünnephez, vagy alkalomhoz kapcsolódó nevet adnak. Így lehet a Purimkor született kislány Eszter vagy Málká, a kisfiú pedig Mordecháj. Aki Hanukakor születik, az gyakran fénnyel kapcsolatos nevet kap, mint például Or vagy Orit. Izraelben a mai napig népszerű nevek, fiúknál a Noám, Uri, Joszef, Áriél, Dániél. Lányoknak előszeretettel adják a Noá, Támár, Jáél, Szárá és a Cháná neveket.