Talmud Menáhot 53b-ban olvasható: „Rabbi Ezra mondta: Mózes második könyvének (Smot) lényege egy rövid kijelentésben foglalható össze: „Jöjjön a jó és vegye át a jót a Jótól, a jóknak” Szép gondolat, de mire is gondolt Rabbi Ezra? „Jöjjön a jó” – ez Mózesre vonatkozik, amint írva van: „viselős lett az asszony és fiút szült, és látta, hogy jó” ( uo.2:2). „Vegye át a jót” – ez a Tórára vonatkozik, amint írva van: „jó részt adtam nektek, Tórámat el ne hagyjátok” (Mislé 4:2). A „Jótól”, tehát I-tentől, mert írva van „jó az Örökkévaló mindenkihez” ( 145. Zsolt. 9.):. A „jóknak”, ez a zsidó nép, amint írva van: „tégy jót Örökkévaló a jókkal, és akik egyenesek szívükben”. (uo. 125:4)

A Tóra az egyiptomi diaszpórai lét elején felhívja a figyelmet, hogy miként ismerjék fel Izrael gyermekei a korszakokat elválasztó határokat. Olvastuk, hogy csak akkor telepedhettek le Egyiptomban – és azután bárhol más helyen történelmük során-, ha megtalálták a „piaci rést”, amellyel érdekeltté tehették magukat a befogadókat.

„ezek Izrael fiainak a nevei, akik Egyiptomba jönnek…” (II.M.1/1), kapcsán bölcseink felfigyeltek, hogy „akik jönnek” kifejezés jelen időben áll, annak ellenére, hogy már rég megérkeztek Egyiptomba. Szforno (1475-1550 itáliai kommentátor, filozófus, orvos) szerint az említett kifejezés azért van jelen időben, mert jelzi, hogy mennyire megváltozott őseink helyzete Egyiptomban, József halálát követően. Noha már hosszú ideje Egyiptomban voltak, merőben új helyzettel kellett szembenézniük. Más kommentárok szerint az “akik jöttek”-ből kikövetkeztethető, hogy őseink rabszolga sorsukat, Egyiptomban való tartózkodásukat nem tartották végleges állapotnak, minden igyekezetükkel azon voltak, hogy „vendég” státuszuk átmeneti voltát megőrizzék.

Mózes második könyvének első mondatában Bölcseink a „nevek” (Smot) szót rövidítésként értelmezték, és úgy találták, hogy három kiemelkedő fontosságú fogalmat rejt: a Szombat, a Mila (körülmetélés), és a Tfilin ( Imaszíjak) szavakat. Ezt a három fogalmat nevezi a Tóra „jelnek”, melyek által meg akarták tanítani a diaszpórában élő zsidó közösségeknek, hogy fennmaradásuk egyetlen lehetséges módja az előírásokhoz és a hagyományhoz való töretlen ragaszkodás….és erre a „jelek” figyelmeztetnek.

A rizsini  Israel Friedman rabbi (1796-1850) tanította:

„Amikor Izrael fiai egységesek és népként tekintenek magukra, akkor eljutnak arra a szintre, hogy a „számos és hatalmas” jelzőkkel lehessen őket illetni. Ha a zsidók egységesek, nincs olyan nép, vagy nyelv, amely leigázhatná Izraelt”.

Ehhez fűzte hozzá észrevételét a belzi Salom Rokeach rabbi (1779-1855): hétfőn és csütörtökön a Tóra felolvasása után elmondott rövid imák, a „legyen az akaratod” kifejezéssel kezdődnek. Kivétel az utolsó ima, amelynek kezdő szavai:  „testvéreink, Izrael egész háza”. A belzi rebbe szerint azért nem kérjük külön, hogy e fohászunk összhangban legyen I-ten akaratával, mert a zsidó nép tagjai közötti testvéri szeretet nem más, mint az isteni akarat megnyilvánulása.

A szétszórtatásban élő zsidók számára az élet kihívás volt, mely pozitív életszeméletet követelt! Erről szól a példázat:

„Leszállott a nap a tengeren, ketten állottak a szardeszi tengerparton: egy bolond és egy bölcs. Ó, jaj – kiáltott a bolond: Leszállott a nap! Az én napom. Milyen szép, boldog volt ma az én életem. Milyen nyugodtan és elégedetten éltem reggeltől estig. Reám ragyogott az ég. És most, a nap, az a nap, mely engem boldoggá tett, leáldozik. Mi lesz velem ezután? Bolond beszéd!-  jegyezte meg erre a bölcs. Hiszen holnap újra felmerül a nap a tengerből. Ó, jaj- kiálltott újra a bolond….de ezt a napot nem látom soha többé. Nincs kétféle nap, -mondta erre a bölcs. És te ne sírj, hanem örülj annak, hogy holnap világosság lesz megint a földön.

Rabbi Meir ott állott a hátuk mögött. Ekkor ő szólalt meg, mondván: A bolondnak van igaza kettőtök közül. Azt a napot, melyet most elnyelt a tenger, vissza már nem hozhatja senki. És nem jön vissza soha már. Fel fog kelni újból a nap, de az más nap lesz, más tűzzel, más ragyogással, más meleggel. Az ő napja, melyet sirat, az ő napja melyről minden bolond azt hiszi, hogy neki világított, az a nap valóban eltűnt örökre!”  (Bava Batra 7b.)