„Izrael népe él! Dugó, B-14671”. Így írja alá minden üzenetét Leitner Dávid, alias Dugó. Néhány éve olykor kiegészíti a neve és tetoválásszáma előtti mondatot: „Izrael népe él, elégedett és falafelt eszik!” S hogy mikor eszik egyszerre, ha nem is az egész nép, de immár több ezer hitsorsos falafelt? Minden év január 18-án, mivel Dugónak köszönhetően ez a nap közösségi ünneppé vált.
1930-ban született Nyíregyházán. Becenevét a szomszéd család kisgyerekétől kapta, aki a számára nehezen kiejthető Dávid helyett Dugónak hívta. Szüleinek fűszerboltjuk volt, amelybe közvetlenül a házukból is volt bejárás. Keményen dolgoztak, de megvolt az eredménye. Ezzel együtt nem éltek nagylábon, a gyerekeknek sem hagyták korlátlanul dézsmálni az édességeket. Kivéve évente egy alkalommal: peszach előtt, amikor az egész nápolyikészletet megehették, sőt meg kellett enni, mert az egyiptomi kivonulás ünnepe alatt sem árulni, sem fogyasztani nem volt szabad. Ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a család vallásos volt, de a boltjuk forgalmát nem csak a hittestvérek gyarapították, hanem a környék teljes lakossága náluk szerezte be az élelmiszereket.
A városban 1840-től telepedhettek le zsidók. 1877-ben a hitközség vezetősége a status quo ante irányzathoz csatlakozott, de az ortodoxok is tekintélyes létszámmal voltak jelen a hitéletben. Utóbbiak zsinagógáját hivatalosan 1932-ben adták át, míg a status quo zsinagógája már 1880-ban elkészült. A két hitközség 1945. áprilisban összeállított listáján összesen 4561 név szerepel.
A Leitner család a város szélén lakott. A gyerekek gyalog jártak a chájderba, ami körülbelül két kilométerre volt a házuktól, és természetesen szombatonként is mindnyájan gyalog mentek a zsinagógába. Nem mintha ez ínyére lett volna a kis Dugónak, de szigorú édesanyja nem engedte meg, hogy kihagyjon egy-egy alkalmat. Általában nem bánt elnézően csínytevésre mindig kész fiával, de – amint azt a könyvben külön kiemeli – szombaton sose verte el… Szekérre akkor ültek, amikor meglátogatták a más településeken élő rokonokat. Az ortodox zsinagógától a zsidó elemi iskoláig, amely a status quo zsinagóga mellett volt, szintén gyalogolni kellett. Több mint négyszáz gyerek tanult itt, köztük az a harminc osztálytársa is, akikkel Dugó a birkenaui megsemmisítő táborba érkezett…
A kellemes, könnyed hangvételű elbeszélés az eseményekkel összhangban egy csapásra megváltozik. 1942 nyarán még megtörténhetett, hogy a színházban a Himnusz hallatán Dugó levette a sapkáját, és az előbukkanó pajeszára senki nem tett megjegyzést. Aztán az ukrajnai munkaszolgálatból visszatért apa mesél Babij Járról, a lengyel gettókról és a varsói gettólázadásról. 1944 peszach másnapján Nyíregyházán is létrehozták a gettót, ahová a városból és környékéről beterelték a zsidókat. Ide került a Leitner család is, majd a nyírjesi gyűjtőtáborba, onnan vissza a nyíregyházi állomásra, ahonnan vagonokban – a más visszaemlékezésekből is ismert embertelen körülmények között – Auschwitz-Birkenauba szállították őket. A táborban Dugót négyezer kamaszfiúval együtt dolgoztatták. A létszám rohamosan csökkent, harminc osztálytársából egyedül ő maradt életben.
1945. január 18.
„Fegyverek árnyékában indultunk el Birkenauból. Mínusz 18 fok volt. A legtöbb gyerek vékony ruhát viselt. Cipőjük nem volt. Az enyém, amelyet a nyíregyházi cipész készített, most is megóvott. A mezítlábas gyerekek haladtak néhány lépést, aztán megfagyott a lábuk. Állva maradtak, képtelenek voltak tovább menni. Aki nem haladt, belelőttek. Ezt hívták halálmenetnek.” (Részet Kor Leitner Zehava: Nyíregyházi Dugó története című könyvéből. Fordította: Peer Gideon)
Erre a napra emlékszik vissza minden évben Dugó, az izraeli Nir Galim szövetkezeti falu egyik alapító tagja, mégpedig a bevezetőben említett módon. Évről évre egyre többen csatlakoznak az akcióhoz, amihez nem kell más, mint egy adag falafellel és a fenti felirattal készített fotó, amit a következő címek egyikére lehet beküldeni: adi@beit-haedut.org.il
vagy: https://www.facebook.com/Testimony.house.Beit.haedut
