Történt egy nap, hogy az Örökkévaló megismertette tervét Mózessel. Utasította, menjen be a fáraóhoz és engedje el népét.  A fáraónak azonban esze ágában sem volt elengedni a zsidókat. Amikor Mózes és Áron megjelent, a fáraó maga köré gyűjtötte Egyiptom leghíresebb és leghatalmasabb varázslóit, csillagjósait és tudósait.

Az egyiptomi embereknek mindenre volt felelős bálványuk vagy istenségük, így a mágiára is. Amikor a varázslók, csillagjósok és tudósok földöntúli dolgot akartak bemutatni vagy megfejteni, hozzájuk fordultak. Jól betanult varázsigéket mormoltak, papiruszra titkos szavakat írtak, így kérték a bálvány vagy az istenség segítségét. Tudtak színes szikrákat varázsolni a tűzből, álmokat fejtettek és átkokat szórtak, ha a fáraó azt kérte tőlük. Az emberek tisztelték a tudásukat és hitték, hogy akár egy állat fejét is emberfejjé tudják változtatni, vagy fordítva. A fáraó azt gondolta, mindegy, mivel áll elő Mózes és Áron, varázslóinak messze földön híres varázstudománya legyőzi a zsidókat. Nem is aggódott, amikor Mózes és Áron megjelent, hiszen nem volt náluk más, mint egy egyszerű bot. A varázslók, csillagjósok és tudósok álltak a fáraó körül és lenézően vizsgálgatták a két fura öltözetű embert, akik azt kérték, hadd menjenek el imádkozni az ő istenükhöz.

Amikor Áron ledobta a földre a botját, egyszerre húzták fel a szemöldöküket és egy kis félmosoly ült ki a szájuk szélére. Ekkor a bot kígyóvá változott.

Hm. Ügyes – mondta az egyik varázsló.

Nem rossz – helyeselt a csillagjós.

A fáraó utasította őket, hogy azonnal változtassák kígyóvá a saját botjaikat. A varázslók, csillagjósok és tudósok tanakodni kezdtek. Felütötték a mágiakönyvet a “Tárgyak állattá változtatása” fejezetnél. Kikeresték az ide vonatkozó varázsigét, szépen kórusban mormolni kezdték és a botjaik lassan átváltoztak kígyókká.

Ekkor arra lettek figyelmesek, hogy Áron botjából átváltozott kígyó nőni kezdett, hatalmasra nyitotta a száját, és hamm! – bekebelezte az összes egyiptomi varázskígyót.

Hm. Figyelemre méltó – mondta a tudós.

Felettébb érdekes -helyeselt a legöregebb varázsló.

Az álluk akkor esett le igazán, amikor a kígyó ismét bottá változott. Áron felvette a földről és várták a fáraó döntését.

A fáraó azonban megmakacsolta magát és nem engedte el a zsidókat. Másnap reggel Mózes és Áron kimentek a Nílus partjához, a fáraó is ott volt és úgy tettek, ahogy az Örökkévaló meghagyta nekik. A fáraó elé álltak, hogy jól láthassa és hallhassa őket:

Az Örökkévaló, a héberek I-tene küldött engem hozzád, mondván: Bocsátsd el népemet, hogy szolgáljanak engem a pusztában; és íme, te nem hallgattál rám eddig.

Áron fogta a botot, ami korábban bot volt, aztán kígyó lett, majd újra bot és rávágott a Nílus vizére. A fáraó, legfőbb embere, szolgálói és szakácsai álltak a parton, látva, hogy a kéken hömpölygő víz vérvörössé változik. Fémes szag terjengett és felbukkantak a halak, hassal felfelé a víz tetején. A fáraó érezte a szagot és tudta, hogy a halak általában nem úsznak a víz tetején hassal felfelé. Hamar rájött, hogy bizony a folyó vérré változott és a halak mind elpusztultak.

Sajnálatos. Pont halat akartam csinálni ebédre – mondta a szakács.

Gyorsan, hozzátok ide a varázslókat, csillagjósokat és tudósokat! -kiáltott a fáraó. Mondjátok meg nekik, hogy azt parancsolom, változtassák vérré a többi vizet!

A legfőbb ember szaladt, ahogy a lába bírta. Magában azt gondolta, hogy ez nem olyan jó ötlet, mert akkor aztán nem lesz mit inni, de hát a parancs, az parancs.

Megérkeztek loholva a varázslók, csillagjósok és tudósok a Nílus partjára. Befogták az orrukat, hogy ne érezzék a bűzt, ami a folyóból áradt és tanakodni kezdtek. Felcsapták a nagy mágiakönyvet a “Víz átváltoztatása egyéb folyadékká” fejezetnél és már mormolták is a megfelelő varázsigéket, írták a szavakat a papiruszra és várták az eredményt. Végül kínkeservesen sikerült egy szegény kis patak vizét vörösre változtatni. Az egyik szolgáló ugyan látta, hogy egy óvatlan pillanatban valamilyen port borítottak a vízbe, de szólni nem mert. Amikor a patak vize élénk vörössé változott, a fáraó megmakacsolta magát, visszament a palotájába és nem engedte el a zsidókat. Az emberek ásták a kutakat, reménykedve, hogy találnak tiszta vizet. A szag egyre csak terjengett, de a palotába nem ért fel, így a fáraó nem gondolta meg magát.

Hét nap múltán az Örökkévaló ismét elküldte Mózest és Áront a folyóhoz. Ekkor Áronnak ki kellett nyújtania a kezét, benne a bottal, ami korábban bot volt, kígyó lett, majd újra bot. A környéken álldogáló szolgálók, kereskedők és állástalan halászok legnagyobb rémületére békák lepték el a földet, a legelőket, a partot és mindenkit, aki arra járt. Terjedtek a palota felé, nagy nyálkás zöld hömpölygésben. Ahogy haladtak, hatalmas nyákpocsolya maradt utánuk, másztak fákra, ugrottak emberek arcára, gyerekek kosarába, asszonyok hajába. A fáraó látván az újabb csapást, kiküldte a varázslókat, csillagjósokat és tudósokat, hogy varázsoljanak ők is békákat. Felütötték a nagy mágiakönyvet a “Hidegvérű invázió előidézése” fejezetnél, mormolták a varázsigéket, rajzoltak a papiruszokra, újra mormolták a varázsigéket. Végül varázspálcával rácsaptak egy hatalmas varangyra, melyből sok kisebb béka mászott elő. Az állástalan halász ugyan tudta, hogy azok a kicsi békák amúgy is a nagy békában éltek, de nem szólt semmit. A varangyok csak gyűltek és sokasodtak, míg végül már a plafonról is hullottak lefelé.

Hamarosan hívatta a fáraó Mózest és Áront. Kérte, hogy tüntessék el a békákat az országból, mert akkorra már négyszer csúszott el rajtuk a palota kövén. Ők beleegyeztek, ha elengedi őket, eltűnnek a nyálkás varangyok. Az Örökkévaló eltávolította másnapra az összes zöld kétéltűt. A fáraó látta, hogy megszabadult a csapás alól, így megmakacsolta magát és mégsem engedte el a zsidókat.

Következő héten Áron kinyújtotta a kezét, benne a bottal, ami korábban bot volt, kígyó lett, majd újra bot.

Az Örökkévaló tetveket bocsátott Egyiptom földjére, pattogtak, ugrottak mindenfelé. Állatra, emberre, növényre, ruhára, takaróra. A föld minden szegletéből rajzottak elő, az út sem látszott tőlük. A fáraó hívatta a varázslókat, csillagjósokat és tudósokat, hogy azonnal igézzenek ők is tetveket. A varázslók, csillagjósok és tudósok tanakodni kezdtek. Elővették a nagy mágiakönyvet, keresték az ide vonatkozó fejezetet, de nem találtak semmit. Volt ugyan egy rövid írás a tetvek ruhafestékké való feldolgozásáról, de az nem sokat segített nekik. Próbálkoztak varázsigével, tűzzel, szikrákkal, átkokkal és ráolvasással, hasztalan. Bementek a fáraóhoz és a legbátrabb így szólt:

“Felséges uram! Nem varázslat az, amit a zsidók tesznek, hanem csoda. Csodát pedig csak az ő istenük tud tenni, akiből csak egy van!”