Mózes első küldetése a fáraóhoz kudarccal végződik, ugyanis gúnyt űz Mózesből és Áronból. De nem csak belőlük, hanem magából az Ö-rökkévalóból is „Nem ismerem I.steneteket, és nem bocsátom szabadon a népet!”
A nép, mely eddig lelkesen és reménnyel telve fogadta Mózest, nagyon elkeseredik, és maga Mózes is az elkeseredés határán van. Ekkor az Ö-rökkévaló újra szól Mózeshez, és megerősíti őt küldetésében, egyben biztosítja őt elkötelezettségéről, hogy kiszabadítja a népet a szolgaságból. Mózes és Áron újra elmennek a fáraóhoz, és újra előadják „követelésüket”, a nagyobb ráhatás kedvéért Áron a földre dobja botját, amely abban a pillanatban kígyóvá változott. Ám a várt hatás elmarad! Ugyanis a fáraó varázslóinak földre dobott botjai szintén kígyóvá változtak. Ezek után jött az, amit úgy ismerünk, Tíz csapás. Csapásról csapásra egyre súlyosabb büntetést ró az Ö-rökkévaló Egyiptomra.
A Tíz csapás:
- a víz vérré változik
- békák
- férgek
- rovarok
- dögvész
- fekélyek
- jégeső
- sáskák
- sötétség
- elsőszülöttek halála
Hetiszakaszunkban az első hét csapást ismerhetjük meg
A csapások során bizonyítja az Ö-rökkévaló azt, hogy a természet, a folyó vagy a Nap nem istenek. Maga az Ö-rökkévaló mutatkozik meg természetfelettiként! Olyanként, aki bármikor felfüggesztheti a természet törvényeit. Annak a természetnek a törvényeit, amelyet ő maga teremtett, alkotott. A Nílus vizének vérré változása nem csak azt jelenti, hogy az egyiptomiak nem tudtak inni, hanem, hogy minden víz vérré változott a kutakban és a pocsolyákban egyaránt. Sem ember, sem állat nem tudott inni, nem tudtak főzni, fürdeni, de még mosni sem. Azonban a zsidók kútjaiban és minden egyéb vízlelőhelyeiken a víz tiszta maradt. Az egyiptomiak kénytelenek voltak a héber rabszolgáktól vizet venni. A fáraó varázslói szintén vérré tudták változtatni a vizet, így bebizonyították, hogy nem kell komolyan venni a zsidó nép szabadulási törekvéseit.
Az első csapás Hápi (Hapi) isten ellen irányul, az ő hatalmát töri meg az Ö-rökkévaló. Hápi egyiptomi hermafrodita istenség, női és férfi attribútumokat egyaránt visel magán. Általában hordóhasú férfiként, gyakran kék színben, lecsüngő női mellekkel, folyami növényekből készült fejfedővel ábrázolják. A Nílus éves áradását szimbolizálta, amely iszapjával megtermékenyítette a folyópartot, lehetővé téve az egyiptomiak számára a mezőgazdasági termelést. Krokodil istenekkel és béka istennők háremével együtt egy barlangban lakott, amit emberfia még soha nem látott. Korsóiból öntötte a Nílus vizét, közvetve tehát ő táplálta Egyiptom földjét. Az emberek a Nílus áradásakor Hápi szobrocskákat dobáltak áldozatként az egyre növekvő vízbe, mely a jövő évi termést, tehát magát az életet szimbolizálta Egyiptom népe számára.
Miután az első csapás után a fáraó megkeményíti a szívét, és fütyül mindenkire, következik a második csapás, melyben békák árasztják el Egyiptomot. Ellepnek minden apró kis zugot, bemásznak az ágyakba, az edényekbe, de még a kemencékbe is. Az egyiptomi varázslók még ezt a csapást is meg tudják csinálni. De a fáraó kezdi belátni, hogy ez bizony egy felsőbb hatalom büntetése, és megkéri Mózest, járjon közbe a zsidók I-stenénél, hogy másnapra múljon el a csapás, ő pedig elengedi a népet. Másnapra a csapás elmúlik, mi pedig tanúi lehetünk annak, hogy a fáraó most először, de nem utoljára megszegi az ígéretét.
De miért tette mindezt?
Egyrészt azért, mert a fáraó saját magát istenítette, illetve megkövetelte, hogy népe egy felsőbb lényként tisztelje őt! Ha Mózes kérésének megfelelően elengedi a zsidókat, hogy saját istenüknek áldozzanak, azzal egyfajta konkurenciát teremt magának, ezt pedig egy megalomániás uralkodó nem engedheti meg magának. Másrészt pedig az Ö-rökkévaló nem szerepel az egyiptomi istenekről vezetett nyilvántartásban. Ezért mondja a fáraó, hogy nem ismerem az isteneteket, és nem engedem el a zsidókat. A csapások kezdetével és azok súlyosságának erősödésével a fáraó lehetőséget kap az alapos ismerkedésre az Ö-rökkévalóval. Ez az ismerkedés azonban további bonyodalmakhoz vezet. A csapások szinte megbénítják Egyiptom gazdasági életét, demoralizálják a lakosságot. Ehhez az is hozzájárult, hogy a varázslók, akik egyébként az egyiptomi intelligencia elitjét képezték, a harmadik csapásnál már bizony csődöt mondtak, és közölték a fáraóval, hogy ők ezt a csapást már nem tudják megismételni. A fáraó politikája helytelen, makacs és inkább hajlandó az országát a tönk szélére juttatni, mint „ígéretéhez” tartani magát.
Egy Midrás érdekes megfigyelést közöl velünk.
Az első öt csapásnál azt közli velünk az Írás, hogy a fáraó a csapások elmúltával megkeményítette a szívét. Azaz újra és újra ígér, de mindig megszegi a szavát. Az utóbbi öt csapásnál azonban az Írás már arra hívja fel a figyelmünket, hogy az Ö-rökkévaló az, aki megkeményítette a fáraó szívét. Így az egyenesen a vesztébe rohant. Ha megfigyeljük a csapásokat, mint azt már említettem, észrevesszük azt, hogy egyik szorosan kapcsolódik a másikhoz, szinte egyik a másikból fakad. Mire is gondolok? A víz vérré változik, a benne élő halak elpusztulnak. Ebben a vízben a békák sem érzik jól magukat, kimásznak a vízből, mintegy kimenekülnek belőle és ellepik Egyiptomot. De víz nélkül a békák a szárazföldön hamar el is pusztulnak. A rovarok, azaz a szúnyogok elterjedése azzal magyarázható, hogy mivel a békák velük táplálkoznak, a második csapás következményeként a szúnyogok szaporodása ilyen módon már nem volt korlátozva. A csoportosan megjelenő bögölyök a szárazság miatt visszahúzódó Nílus álló vizeiben kelhettek ki, sokkal nagyobb számban, mint előtte. A dögvész az állatok között annak köszönhető, hogy a második csapás során elpusztult békák által terjesztett fertőző betegségek a negyedik csapás során elszaporodó legyek közvetítésével a haszonállatok között is elterjedtek. Fekélyek borították az emberek testét, azaz az ötödik csapáshoz hasonlóan a fertőző betegségek az emberekre is átterjedtek, például a lépfene, ami fekete színű fekélyeket okoz a bőrön. A következőben jégeső verte el a termést, ami kevés megmaradt azt a sáskák tarolták le. A sötétség, mely szinte tapintható volt, az Rá, az egyik legjelentősebb egyiptomi isten feletti győzelmet jelentette. Az elsőszülöttek halála, a legfájdalmasabb csapás, amely embert és állatot egyaránt érintett. Iszonyú megpróbáltatás volt az országnak, ám a zsidóknak ez jelentette szabadságuk kezdetét.
De ez már egy külön történet.
