1914. október 7-én született Budapesten Szabó Ödön néven. Szülei számára, mint annak idején sokaknak, egyaránt fontos volt a vallás és a magyar kultúra. Zsidó iskolában kezdett tanulni, ahol a komoly követelményeknek köszönhetően alapos tudásra tett szert.
Apja, látván fia érdeklődését, beíratta a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet iskolájába. 17 évesen a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán történelmet és sémi filológiát kezdett tanulni, ezzel párhuzamosan beiratkozott a Rabbiképzőre. 1938-ban bölcsésztudori címet szerzett (mai szóhasználattal: doktorált), ez volt a feltétele annak idején, hogy rabbivá avassák, ami egy évvel később meg is történt.
A cionizmus szót, mint később visszaemlékezett rá, hatévesen hallotta először, így nem csoda, hogy hamar tagja lett a Cionista Ifjúsági Mozgalomnak. 23 évesen a Makkabea diákszervezet elnöke, két évre rá a Magyar Cionista Szövetség 12 tagú országos végrehajtó bizottságának tagja lett. Kezdetben középiskolákban dolgozott vallásoktatóként, de néhány év múlva elvesztette állását cionista nézetei miatt. 1941 és ’43 között a békéscsabai hitközség rabbija volt. Iránymutató tevékenységének köszönhetően a közösség a cionista elveket valló kevés hitközség egyike lett. 1944 elején munkaszolgálatra vitték, és miután – ahogy fogalmazta: isteni segítségnek köszönhetően – elengedték, bekapcsolódott a cionista mozgalom mentőakciójába. Több társával együtt elfogták, később a Kasztner vonattal a bergen-belseni táborba került.
1945. augusztus végén alijázott. Netanján telepedett le, ahol szinte azonnal állást kapott egy általános– és egy középiskolában. Cionista tanait ott már szabadon hirdethette.
„A holokauszt megtanított rá, hogy nem csendes diplomáciával vagy megalázkodva, zsoltárokat mormolva kell harcolnunk azok ellen, akik az életünkre törnek, hanem igenis hatalommal és erővel!” – nyilatkozta egy interjúban, utalva a chanukai haftarára (Zakarja 4. 6.)
1947-ben csatlakozott a Lechi (Izrael Szabadságharcosai) nevű földalatti szervezethez. Miután az onnan kivált négy fiatalember agyonlőtte a svéd Vöröskereszt elnökét, Folke Bernadotte grófot, aki egyértelműen az arab fél javára akart beavatkozni a közel-keleti viszály megoldásába, Jesurunt többedmagával az akkói várbörtönbe zárták. Hat hónapot töltött ott el tárgyalás nélkül, úgynevezett adminisztratív letartóztatásban. Izrael Állam kikiáltása után tovább tanított. 2003-ban hunyt el.
Izraelben ismertek héberül megjelent történelmi könyvei. Magyarul írt munkái is több kiadást megértek; néhány sort mindegyik megérdemel.
Az élő zsidó történelem
Ez a történelemkönyvként használható mű először „a fasizmus karjaiba hulló Magyarországon”, Békéscsabán jelent meg 1942-ben, a második kiadás pedig 1961 tavaszán „hazai földön” látott napvilágot, s a befejező része is ott született. Mivel történelemkönyv, Ábrahámmal és a láthatatlan I-tennel kezdődik. Mindenki számára érthető megfogalmazásban sorra veszi az Ószövetség eseményeit, itt-ott a szövegbe szőtt magyarázatokkal kiegészítve. Jeruzsálem pusztulása után a keresztes hadjáratokon és a francia forradalmon át eljut Herzl Tivadarig, a holokauszttól a függetlenség kikiáltásáig, és a 13 éves államiság nyers mérlegével zárja ezt a mindenki számára ajánlott könyvet.
Jeruzsálem térben és időben
Bevezetőjében ezt olvashatjuk:
„…a Szentföldet, múltadat, ősi önmagadat Jeruzsálemben kell keresned. Oda felmégy, nem utazol. Nem kirándulni mégy. Jeruzsálembe zarándokolsz…”
A nyolc hosszabb-rövidebb sétára osztott könyv egyszerre történelemkönyv és útikalauz. Térképvázlatok, művészi rajzok és fekete-fehér fotók díszítik, köztük több ritka felvétellel. Ahogy a fentebb említett könyvéből nem maradt ki a kereszténység és az iszlám, a zsidó Jeruzsálem bemutatása mellett itt is szerepel a Szent Sír templom, a Via Dolorosa vagy a muzulmán negyed. Az óváros kapuin kilépve megismerkedhetünk Nyugat-Jeruzsálem több jellegzetes épületével is az YMCA-tól a Hilton szállón át a Héber Egyetemig. A könyv megírásában társszerzőként közreműködött Simon Saroni, akinek több imakönyv magyarra fordítását köszönhetjük.
Zsidó szabadságharcosok
Ez a könyv a büszke cionista író szemszögéből követi végig az állam kikiáltása előtti évek szervezkedéseit és véres csatározásait. A megosztott palesztinai zsidóságon belül tevékenykedő földalatti szervezetek, az arab pogromok, a brit mandátumi évek visszásságai, az illegális bevándorlás… A Nili, az Irgun, az Écel, a Lechi, a Palmach és a Hagana – csupa olyan név, amiről legalább egy-egy mondatot illene tudni annak, aki Erec Israel XX. századi történelmével foglalkozik. A véres események végigkísérik a könyvet, az erőszakra adott válasz csakis az erőszak lehet. Pedig a harc, ahogy a szerző írja, nem zsidó ideál. Sokkal inkább annak tekinthető Ézsaiás próféta igéje:
„…és a nemzetek nem fognak fegyvert más nemzetek ellen, és nem tanítják többé a háború tudományát”…
Jesurun Elijáhu – Szabó Ödön –, a cionista szabadságharcos rabbi 2003-ban hunyt el, svát hó 9-én (január 31.) lesz 20 éve.
