Ebben a rövid ismertetőben nem tu bi’svát vallási gyökereiről, hanem a cionista mozgalom és egyéb nem vallásos zsidó szervezetek körében betöltött szerepéről írok. (Kiemelt fotónkon egy XIX. századi francia tányér másolata látható)

A Hula völgy első zsidó települése, Jeszud Ha’Maala lakosai első ízben a megalapítás utáni évben, 1884-ben vonultak ki faültetésre tu bi’svát alkalmából. 1500 gyümölcsfacsemetét ültettek el, köztük etrog- és gránátalmafákat. A következő napokban további ezer olaj-, füge- és eperfával egészítették ki az ültetvényt.

1890-ben egy Zeév Javec nevű tanár és író ünnepélyes ültetésre indult tanítványaival a zichron jákovi iskolából, ismertté téve ezzel az erec izraeli iskolások számára a tu bi’sváti faültetési szertartást. Több mint másfél évtized telt el, mikor erre a példára hivatkozva egy Chaim Arie Zuta nevű tanár meggyőzte egy tantestületi ülésén kollégáit: a Természet Napjának javasolt áv hó 15. helyett, (amely amúgy is iskolai nyári szünetre esik) inkább svát 15-ét iktassák be a tantervbe, és kössék össze ünnepélyes faültetéssel. 1908-ban az Országos Pedagógus Szakszervezet hivatalosan is a faültetés napjává nyilvánította az addig kizárólag vallási ünnepként megtartott tu bi’svátot, majd nem sokkal ezután a Nemzeti Zsidó Alap (KKL) hasonlóképpen határozott.

A múlt század húszas éveitől kezdve a cionista mozgalom vezetői az ünnepségeket a Jeruzsálem melletti Motza településen tartották, ahol 1898. november 2-án Herzl Tivadar – II. Vilmos császárral lezajlott találkozója után Jeruzsálemből Jaffa felé tartva – egy ciprusfenyőt ültetett el. Izrael Állam kikiáltása óta a mindenkori államelnök tu bi’svátkor ellátogat a történelmi helyszínre, hogy ugyancsak faültetéssel tisztelegjen a zsidó állam megálmodójának emléke előtt.

A parlament létrehozására összehívott előkészítő ülés résztvevői 1949. február 14-én, héber dátum szerint svát hó 15-én ültek tárgyalóasztalhoz Jeruzsálemben, a Szochnut épületében. Két nappal a tárgyalássorozat megnyitása után született meg a döntés, miszerint Izrael Állam törvényhozó testülete a Kneszet nevet kapja. Azóta tu bi’svát egyben a Kneszet születésnapja is; ilyenkor a képviselők közül sokan vesznek részt a házon belül és az országszerte rendezett ünnepségeken. S hogy mennyire élő volt (és ma is az) ez a hagyomány, azt jól tükrözi a következő idézet az Új Kelet 1962. január 21-i számából:

„Jeruzsálemben Mose Chájim Sapira belügyminiszter és Silverstone államtitkár, valamint a minisztérium osztályfőnökei pénteken délelőtt megszakították munkájukat, hogy a tu bisváti ünnepségek keretében facsemetéket ültessenek a minisztérium kertjében. A miniszter olajfacsemetét ültetett, míg az államtitkár és az osztályvezetők egy-egy díszbokrot ültettek a fák újévének ünnepén.”

A brit mandátum megszűnésével 5708. svát hó 15-én (azaz 1948. január 26-án) a Zsidó Nemzeti Alap kezdeményezésére a Jordán völgyi Deganja Alef kibucban elültették „az ország fáját”, amely emlékeztetve a Herzl által ültetettre, ugyancsak ciprusfenyő volt. 2018. április végén egy heves szélvihar eltörte az időközben magasra nőtt fát. Gyökerei között megtalálták a 70 évvel azelőtt odahelyezett pergamentekercset, amelyen többek között ez áll:

„Legyen ez a fa a szövetség jele köztünk és országunk között, miszerint létrejön a zsidó ország, amelyben mindig az igazság és a kegyelem uralkodik majd, és amely magába gyűjti megmaradt népünket, hogy visszaadja minden erejét és ékességét…”

A fát nem sikerült megmenteni; miután visszatették helyére a tekercset, újat ültettek helyette.

 

A XXI. század elejétől az állat- és növényvilág védelmén munkálkodó szervezetek – az Oktatási Minisztériummal karöltve – tu bi’svátot egyben természetvédelmi nappá is bővítették. Az iskolákban ezen a napon szokás kiosztani a félévi bizonyítványokat. Ennek is van hagyománya: a jeruzsálemi Héber Egyetem elsőként végzett teljes évfolyama 1932-ben egy nappal tu bi’svát után kapta meg diplomáját; azért egy nappal később, mert abban az évben az ünnep szombatra esett.

Végezetül egy 2021. januári hír.

A Zsidó Nemzeti Alap fennállásának 120. évfordulójára meghirdetett versenyen az olajfa nyerte el a „Nemzet Fája” címet a leadott 147.729 szavazat csaknem egyharmadával. Döntőbe jutott hat társa közül a második helyet a Tábor-hegyi tölgyfa, a harmadikat a datolyafa szerezte meg, a többiek: a fenyő-, az eukaliptusz-, a füge- és a pisztáciafa. Az első hely nem véletlen: mint tudjuk, az olajfa ábrázolásának hagyománya van Izraelben. Elég, ha csak az ország címerében a menóra két oldalán látható vagy a fehér galamb csőrében zöldellő olajfaágra gondolunk, amely eredetileg a vízözön végét jelezte Noé történetében, és – Picasso rajzának köszönhetően – a vallási ismeretekkel nem rendelkezők körében is a béke szimbólumává vált világszerte.