I-ten utasította Mózest, hogy a zsidók építsenek Szentélyt, hogy az isteni jelenlét, a Sechina közöttük lakozzon. A munkák elvégzésére Becálél mester lett  kiválasztva.

 

Talmud Bráhot 55.a. szerint I-ten utasítása ilyen sorrendben történt: „Menj és készíts nekem Szentélyt, Frigyládát és eszközöket.” Mózes erre fordított sorrendben utasította Becálélt: „Készíts Frigyládát, eszközöket és Szentélyt.” Becálél értetlenkedett:

„De drága Mózes! Nemde a világ rendje, hogy elsőként a ház épül fel, és csak utána helyezik el benne az eszközöket. Ha olyan sorrendben készítem, mondd, hova tegyem az eszközöket?”

Mózes nem tévedésből, változtatott a sorrenden. Így válaszolt: „Látom… I-ten árnyékában B’cél Él voltál, ott tanultad ezt?” (B’cél Él jelentése: „Isten árnyékában”)

Mózes természetesen tisztában volt, hogy először házat kell építeni, és csak utána berendezni. A sorrend megváltoztatásával fel akarta hívni az utókor figyelmét, hogy az épület értékét nem falai, nem is esztétikai minősége, hanem a benne uralkodó szellemiség határozza meg. Tudatni akarta, semmi sem fontosabb a zsidó közösségek épületeiben, mint az I-ten által sugárzott szellemiség.

      „Minden zsinagóga és minden tanház kis (jeruzsálemi) szentély”. (Megilla 29.a.)

      „A pusztai Szentély (Bész HáMikdos)  tórai előírások, minden zsinagógára érvényesek.” (Bráhot 62b.)

 

  „Hassanak egymásra a város lakói, hogy zsinagógát építsenek, és Tórát, prófétai könyveket és más (szent) iratokat vásároljanak. Ez vonatkozik minden, új helyen létesített zsidó közösségre, ahol tíz nagykorú férfi él. A zsinagóga felépítésének anyagi költségét a közösség tagjai állják, az egyes emberek anyagi lehetőségei szerint. Ha nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy zsinagógát vásároljanak vagy építsenek, akkor béreljenek imádkozásra való megfelelő helyet. Ha viszont megengedhetik, hogy építkezzenek vagy vásároljanak, akkor nem elégedhetnek meg bérléssel.” (Sulhan Aruh Orach Chaim 150/1.)

A pusztai Szentély (Miskán), majd később a jeruzsálemi Szentély (Bét HáMikdos) nem is abból a meggondolásból épült, hogy I-ten az épület falai között „lakozzon”. Olvassuk: „Örökkévaló, az isteni gyülekezetben.” (Zsolt.82/1.) A Szentélyek, zsinagógák, tanházak  „szentségét” az emberek jelenléte adja. A zsinagóga önmagában nem „szent”, ahogy a kultikus épületek, eszközök, kegytárgyak sem azok! Használatuk által válnak szentség részesévé. A „szentség” ugyanis spirituális emelkedettség, elkülönülés a profán anyagiságtól.

 

„…minden férfiútól, akit szíve erre buzdít….” (II.M. 25/2-3.)

Szentély építésére nem volt kötelező adományt adni. „….midőn buzgalommal buzgólkodott” (IV.M. 25/11.) Mit jelent: a „szív buzdítása”? Semmiféleképpen az érte várható jutalom!

„Aki I-ten dicsőségére buzgólkodik, azt tiszta szándék kell, vezérelje” -tanította Jechiél Jákov Weinberg rabbi (1884-1966).

Hanapolban, Zuszja rabbi egyik lelkes híve, aki mindig adakozott a szegényeknek, megtudta, hogy a rabbi maga is nagy szegénységben él. Elhatározta, hogy minden nap becsúsztat a rabbi tfilin (imaszíjak) tartójába egy összeget, amiből bár szűkösen, de eltarthatja magát és családját. Attól a naptól kezdve, az ember jóléte egyre nőtt. Minél gazdagabb lett, annál többet adott Zuszja rabbinak és minél többet adott, annál gazdagabb lett.

Az ember tudta, hogy Zuszja rabbi a mezericsi Nagy Magid, Dov Beer tanítványa volt. Így gondolkodott: ha a tanítványnak juttatott adomány ellenében ilyen sokszoros jutalmat kaptam, mennyivel többet kapok majd I-tentől, ha a mesterét ajándékoznám meg. Így is tett! Elutazott Mezericsbe, és hosszas kéréssel rábírta Beer rabbit, hogy fogadjon el tőle egy nagy összegű adományt. Ettől kezdve napról- napra apadni kezdett jövedelme, napról- napra csökkent a vagyona. Miután, majd minden „áldott időkben” szerzett nyeresége odalett, nagy szomorúan ment Zuszja rabbihoz, mindent elmondott, majd megkérdezte: „Hogyan lehet ez, hiszen maga Zuszja rabbi mondta, hogy mestere, a mezericsi Dov Beer mérhetetlenül nagyobb nála?!”

Zuszja rabbi megmagyarázta:

„Nézd, amíg nekem adtál, nem számoltál azzal, mit adsz, és mit kaphatsz érte. Én Zuszja, éppen olyan voltam szemedben, mint bárki más. I-ten is adott hát neked és nem tekintett arra, hogy minek fejébe adod. Amióta válogatni kezdtél, hogy kit ajándékozz meg, és mit várhatsz érte I-tentől, azóta, hogy az arra érdemesnek adtál, az I-tentől várható jutalom fejébe, hát I-ten is hasonlóképpen cselekedett.”