A próféták atyja, Mose (Mózes) ben Ámrám ha’Lévi halálának dátuma nem szerepel a Tórában, ezért visszafelé számolással állapították meg. Józsua könyvében (4. 19) ez áll: „A nép pedig fölment a Jordánból az első hónap[1] tizedikén…”, előtte pedig három napig készülődtek az átkelésre (u. o. 1. 11). Ez Moáb síkságán, mindjárt Mózes halála miatt tartott harminc napos gyász után történt (Mózes V. 34. 8), úgyhogy niszán tizedikétől összesen 33 napot visszafelé haladva eljutunk ádár hó hetedik napjához. Mivel pedig a nagy tanító így kezdi halála napján mondott beszédét (u. o. 31. 2): „Százhúsz éves vagyok én ma…”, ebből következik, hogy ez a nap egyben születésének is a dátuma.

Micha Goodman Mózes utolsó beszéde című könyve[2] azzal kezdődik, hogy az ellentét későbbi érzékeltetéséhez leírja annak a környezetnek a kultúráját, amelyben az ifjú Mózes nevelkedett. Az ókori Egyiptom királyai látszólag nem haltak meg, mert testüket mumifikálva, egészben megőrizték, helyükbe pedig, mintegy életük folytatásaként, fiaik ültek a trónra. „Örök életüket” hatalmas méretű temetkezési építmények, piramisok biztosították. Az ókori egyiptomiak hitték, hogy a rituálék legyőzik a halált, a piramisokat tehát nem azért választották a fáraók, hogy halottként fektessék bele őket, hanem azért, hogy azokban éljenek tovább.

Mózes ebben a kultúrában nőtt fel. Egyiptomi hercegként egyiptomi nevelést kapott, de a halála nem vallott egyiptomira. Nem adta át a hatalmat fiainak, nem alapított dinasztiát, nem parancsolta meg holtteste bebalzsamozását, sőt temetkezési helye nem is ismert. Mintha halálában is tiltakozott volna a zsidóságtól idegen egyiptomi halálkultusz ellen. Ő, aki kivezette a népet Egyiptomból, még holtában is ki akarta tépni az egyiptomi mentalitást a népből, amelyet az a hosszú rabság következtében már kész lett volna sajátjának tekinteni.

Zájin ádár különleges nap minden chevra kadisa (szentegylet) számára. Természetesen a halálozási évforduló az egyik ok, a másik pedig emlékezés arra, hogy Mózes teljesítette az Egyiptomban elhunyt József végakaratát, és csontjait magával vitte, hogy majd az Ígéret Földjén temethessék el. Ádár hó hetedikéről kétféleképpen emlékeznek meg a chevrák: vagy lakomával (halétel általában szerepel a menüben, jelképezve a hónap csillagjegyét), vagy böjttel, amit a nap végén közös étkezéssel oldanak fel. Az 1950-es évek végétől kezdve Rabbi Simon bar Jocháj meroni sírja az izraeli szentegyletek összejövetelének helyszíne.

Érdekes szokásra említ példát a kipa.co.il nevű izraeli weboldal. Galántán, amely magyar többségű szlovák város volt a háború előtt, nagy létszámú és pezsgő hitéletet élő zsidó közösséggel, különös szerep jutott a gabbájoknak (zsinagógai elöljárók, régebben a közösség pénztárosai). Ezek a minden hitközségi tag által ismert emberek házról házra jártak, és mindenhol elmondták a Jigdál… kezdetű imát, amely a reggeli áldások részét alkotja. Az utolsó előtti sort – „I-ten az Ő nagy jóságában feltámasztja a holtakat…” – megismételték, mire a házigazdák a családtagok számának megfelelő tojást ajándékoztak a látogatóknak. A chevra tagjai aztán összeültek és kiegészítették a menüt, majd ünnepi lakomát tartottak, aminek részeként áldást mondtak minden egyes adományozóra.

Ádár hó hetedikén emlékeznek meg Izraelben azokról az elesett katonákról, akiknek nyughelye ismeretlen. Azért jelölték ki ezt a napot, mert Mózes sírja sem ismert, mindössze annyit tudunk a Tórából, hogy a Nébó hegyen halt meg. Valamikor tudhatták a hegy pontos helyét, hiszen a Makkabeusok könyve 2. részében (2. 4.) azt olvashatjuk, hogy Jeremiás próféta „…fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni”. Ma csak feltételezések vannak a hegy pontos helyéről.

Az egyik legnagyobb bagdadi rabbi, Joszef Chajim (Ben Is Cháj, 1835-1909) úgy vélte, hogy ezen a napon két gyertyát kell gyújtani: az egyiket Mózes, a másikat Eszter királynő emlékére. A hölgyeknek mindenképpen kiemelt szerep jut ilyenkor, mert a női ima erejére nagy szükség van. Elhangzik a szertartáson a 22. zsoltár, amelyet egy hagyomány szerint Eszter, egy másik szerint ő és Mordecháj közösen mondtak el népünk megszabadulásáért.

 

 

Jegyzetek

[1]             A tórai hónapszámítás szerint niszán hó

[2]             הנאום האחרון של משה, 2014