1981-ben, négy évvel lengyelországi megjelenése után ezzel a címmel adták ki Hanna Krall könyvének magyar fordítását. Az interjúra épülő kis kötet főszereplője Marek Edelman, a varsói gettófelkelés utolsó életben maradt vezetője. Ő meséli el a szerzőnek a történteket, méghozzá megdöbbentően egyszerű, minden hősi póztól és sallangtól mentes, közvetlen stílusban. Edelman, aki a háború után kardiológus lett és az orvosi pályáján elszántan küzdött betegei életének meghosszabbításáért (erre utal a könyv címe), Lengyelországban hunyt el 2009-ben. A felkelés utolsó „közkatonája”, Simcha Rotem Jeruzsálemben fejezte be életét 2018-ban.

Április 19-én van a felkelés kitörésének 80. évfordulója. 1943-ban ez a dátum a zsidó naptár szerint niszán hó 14. volt, peszach, a szabadság ünnepének előestéje. Izrael Állam megalakulása után a Kneszet először ezt a dátumot akarta kijelölni a holokauszt emléknapjává – a héber megfogalmazás szerint: a pusztulás és hősiesség napja –, de az ünnepre való tekintettel másként döntöttek: 1951-ben egy hat nappal peszach utáni dátumban, niszán hó 27-ben állapodtak meg. Az idén ez a nap április 18., mindössze egy nappal előzi meg a Gergely naptár szerinti dátumot.

1940 októberében állították fel a németek a varsói gettót. Mintegy 400 ezer embert költöztettek be arra a négy kilométer hosszú és másfél kilométer széles területre, ahol azelőtt 160 ezren éltek. 1942 nyarán gyors ütemben kezdődött meg a gettólakók deportálása a treblinkai megsemmisítő táborba. Abban az évben októberben megalakult a Zsidó Harci Szövetség (lengyel rövidítése ZOB), amely fegyveres akciókkal nehezítette a németek dolgát. Ugyancsak a ZOB-nak köszönhető, hogy a szervezett népirtásról tanúskodó dokumentumok eljutottak a szövetségesekhez.

’42 őszére hatvanezer zsidó maradt a gettóban. Ebből ötszázan csatlakoztak a ZOB-hoz, de fegyveres akcióik során létszámuk rohamosan csökkent. A Lengyel Népi Hadsereg lehetőségeihez képest támogatta a gettó ellenállóit, ám így is csak keveseknek jutott fegyver. Mordechai Anielewicz, a ZOB vezetőjének szűkebb csapatában megesett, hogy az Umschlagplatz-on puszta kézzel estek neki a németeknek.

’43 április 19-én hajnalban a gettóba behatoló német katonákat mégis sikerült megfutamítani. „Nekünk akkor nagyon fontos volt, hogy aznap nem vittek el senkit. Ezt győzelemnek tekintettük” – meséli Edelman. Másnap Jürgen Stroop SS tábornok parancsára a németek felgyújtották a gettót, így a felkelők a pincékbe kényszerültek.

A végsőkig elszánt emberek tudták, hogy nincs esélyük a győzelemre, de azt is tudták – a külvilágból időnként hozzájuk eljutó hírekből –, hogy ez az első szervezett megmozdulás egész Európában a náci uralom ellen. Wladyslaw Szlengel a varsói gettóban írta Ellentámadás című versét[1]:

 

„…Te német Isten, hallod-e,

dúlt házakból száll a zsidók imája.

Kezünkben husáng, vasdorong,

fohászkodunk véres harcért kiáltva,

hát erőszakos halált adj nekünk.

Ne nézzük tehetetlen a sínek

futását halálunk előtt,

de adj nekünk, Uram, biztos kezet…”

 

A németek három napra tervezett akciója a gettó felszámolására csaknem egy hónapig tartott. A felkelők felszólításra sem adták meg magukat, a pincékből is folytatták a harcot. Május 8-án a vezérkar legtöbb tagja, átlátva helyzetük kilátástalanságát, öngyilkos lett, a többiek a maradék fegyverekkel még folytatták a harcot. Stroop május 16-i jelentése szerint aznap még 180, a leégett gettó romjai között bujkáló zsidót öltek meg, és az akció sikerének megkoronázásaként este 20.15-kor felrobbantották a varsói nagy zsinagógát. Keveseknek sikerült a csatornákon át kimenekülnie a gettóból, ők csatlakoztak a lengyel ellenállási mozgalomhoz.

Marek Edelman a háború után, a felkelés évfordulóján minden évben kapott egy csokor virágot.

„Néha gólyahírt kapok, az elmúlt évben rózsát, az idén pedig nárciszt – mindig sárga virágokat. A virágbolt küldönce hozza el minden évben, minden üzenet nélkül” – mesélte az interjúban.

Varsóban néhány éve minden év április 19-én láthatók az utcákon járókelők csoportosan vagy magányosan, élő- vagy papírnárcisszal a kezükben vagy a gomblyukukban, emlékezve a felkelés hőseire. A varsói Polin Múzeummal együttműködve immár a magyarországi Élet Menete Alapítvány is ápolja ezt a hagyományt. Ajánljuk minden háborúellenes szervezet és magánember figyelmébe.

 

[1]             Székely Magda fordítása