Georges Moustaki dalairól
A kérdésre: ki énekli a Milord című francia világslágert, mindenki habozás nélkül rávágja Edith Piaf nevét, de ha rákérdezünk a szerzőkre, már jóval kevesebben tudják a választ. Nos, a dal zenéjét egy Marguerite Monnot nevű zeneszerző, szövegét pedig egy Georges Moustaki nevű zenész írta. Az előbbi klasszikus alapokra építő, konzervatóriumot végzett hölgy volt, az utóbbi pedig egy magát világcsavargónak valló, minden zenei képzettség híján lévő remek előadóművész. Róla lesz most szó.
Olasz – görög zsidó családban született Alexandriában, Giuseppe Mustacchi néven 1934. május 3-án. Apja könyvkereskedő volt, így Giuseppe korán megkedvelte az olvasást, aminek köszönhetően magánszorgalomból alapos és sokrétű ismeretekre tett szert. Miután a család nem volt vallásos, fiukat katolikus iskolában taníttatták, ahol a már tudott görög, arab és héber nyelveken kívül elsajátította az olaszt és a franciát. 17 évesen családjával együtt Párizsba költözött, ahol nevüket a francia hangzású Moustakira változtatták. Georges Brassens sanzonénekes, szövegíró és dalszerző iránti tisztelete jeléül Giuseppe felvette a Georges nevet. A párizsi bohémvilág inspirálóan hatott a tehetséges fiatalemberre: verseket kezdett írni, amelyek megzenésített változatát Henri Salvador, a népszerű előadóművész is énekelte, aki szintén bevándorlócsalád gyermekeként került Párizsba. Később Juliette Greco, Yves Montand és a francia sanzon más nagyjai is előadták néhány dalát. 1958-ban Moustaki találkozott az akkor már világhírű, nála csaknem húsz évvel idősebb Edith Piaffal, és a köztük lévő korkülönbség ellenére egymásba szerettek. Moustaki még abban az évben – a korabeli sajtó szerint egy közös tengerparti nyaraláson – megírta a Milord szövegét, amely Monnot zenéjével, Piaf előadásában a következő évben hatalmas sikert aratott. Jónéhány sort töltene meg, ha felsorolnánk azokat az előadókat, akik napjainkig műsorukra tűzték a dalt a legkülönbözőbb nyelveken, a magyart is beleértve.
Előadóként Le Méteque című szerzeménye hozta meg az igazi átütő sikert Moustaki számára, öt évvel Piaf halála után. A dalt egy szerelmi csalódás ihlette. Megjelenésének évében, 1968-ban zajlott a párizsi diáklázadás, amelynek kirobbantója és egyik vezetője egy holokauszt-túlélő házaspár fia, Daniel Cohn-Bendit, avagy „Vörös Danny” volt, aki évtizedekkel később, 1994 és 2014 között képviselő volt az Európai Parlamentben. Az újbaloldaliként meghatározott, a kisebbségi érdekekért is küzdő diákmozgalom a dal szövegében (első versszakát lásd a cikk végén, Efraim Israel fordításában) a rasszizmus-ellenesség éles megnyilvánulását látta, így gyorsan népszerű lett és megnyitotta szerzője útját a további sikerek felé. A héberre lefordított dal Izraelben is sikert aratott egy élvonalbeli énekes, Yossi Banai előadásában. Moustaki többször járt Izraelben, ahol rokonai is élnek. Fellépett, interjúkat adott, énekelt franciául és – a közönség lelkes ünneplése közepette – héberül is.
Akusztikus hangszereket felsorakoztató kísérőzenekarával vagy modern, magányos trubadúrként, egy szál gitárral járta a világot. Kellemes, közvetlen modora, szelíd, barátságos egyénisége mindenhol kivívta a közönség szimpátiáját. 2009 elején gyógyíthatatlan, légzési nehézségeket okozó betegségére hivatkozva visszavonult a szerepléstől. Izraelbe még néhányszor ellátogatott, élvezte a Holt tenger melletti levegő és a napsütés jótékony hatását, de élete hátralévő négy évét visszavonultan, írással és rajzolással töltötte.
Én, a koszos idegen
Ezzel az én bevándorló –,
Kanász görög –, bolygó zsidó –,
Kócos akárkipofámmal
Mély vizenyős szemeimmel
Folyvást álmodozást mímel
És így hazudni sem átall
Ezzel az én zsebtolvajló
Zenélő és rosszra hajló
Kertfosztogató kezemmel
Számmal mely sok piát kapott
Csókot adott és harapott
De megnyugvást sohasem lel…
Tíz évvel ezelőtt, 2013. május 23-án lelt végső megnyugvásra. Dalait halála után is kiadták; 1961 és 2015 között összesen 29 stúdió- és koncertalbuma jelent meg.