Vannak esetek, amikor nem kell sokat magyarázni egy írás címét, hiszen az önmagáért beszél. Kezdjük a második szóval: igen, a 100, azaz az egyszáz a megélt évekre utal, mely az emberi életkor fokozatos kitolódása mellett is keveseknek adatik meg, főleg viszonylagos egészségben. A cím első szavát sem kell hosszan magyarázni: Henry Alfred Kissinger, születési nevén Heinz Alfred Kissinger (1923. május 27. –) Nobel-békedíjas, németországi születésű amerikai diplomata, politikus, politológus, író és történész. Nemzetbiztonsági főtanácsadó, majd külügyminiszter (Secretary of State) a Nixon-kormányban, mely tisztségében a Watergate-botrány (1974) után a Gerald Ford vezette új kormányban is megmaradt.

Kissinger a bajorországi Fürth városában látta meg a napvilágot Heinz Alfred Kissinger néven, 1923. május 27-én, Louis Kissinger és Paula Stern gyermekeként. Zsidó származása miatt a család 1938-ban a nácik elől New Yorkba emigrált. Kissinger mind a mai napig megkerülhetetlen szaktekintély a külpolitikai és diplomácia szakkérdések körében, további életrajzi adalékokat könnyen talál a kedves olvasó a napokban megjelent számos írásban, én inkább egy-egy gondolatát villantom fel a közeli és távolabbi múltból, illetve jelenleg elérhető, magyar nyelven is olvasható könyveit mutatom be.

A neves diplomatára Izraelben vegyes érzelmekkel tekintettek, mivel 1973-ban a Jom Kippur-i háború után Kissinger vezette a béketárgyalásokat Izrael, az egyiptomi- és a szíriai vezetés között. Kissinger támogatásával az amerikai hadsereg hatalmas katonai támogatást nyújtott Izraelnek a háború folyamában. Ennek köszönhetően Izrael visszaszerezte a kezdetben Egyiptom és Szíria által elfoglalt területeket, majd a Golán-fennsíktól keletre fekvő területet is elfoglalták. Kissinger kényszeríttette az izraelieket az újonnan szerzett földek nagy részének visszaadására, ami jelentős mértékben hozzájárult az egyiptomi-izraeli békeszerződés megkötéséhez. A békét 1978-ban írták alá, melyben a Sínai-félsziget visszaadásáért cserébe Egyiptom elismerte Izrael állam létezését.

 

A külügyi hivatalától 1977-ben búcsúzó Kissinger a közel-keleti politikáját így foglalta össze:

„Továbbra is a Közel-Kelet áll majd az új amerikai kormány tevékenységének első helyén, fontossági sorrendben. Véleményem szerint most megvannak az objektív adottságok, hogy konkrétan előbbre vigyék a közel-keleti béke ügyét. Úgy vélem, hogy a jelenlegi feltételek sokkal jobbak, mint valaha, Izrael fennállása óta. Hiszem, hogy Izraelnek katonai téren abszolút biztonságot kell éreznie, mert máskülönbén képtelen hatékony formában tárgyalni. A politikai nyomásokkal kapcsolatos tapasztalatok alapján tudjuk, nem szabad megengedni, hogy megtörjék Izrael szellemét és önvédelmi képességét”.[1]

 

Hazai vizeinkre evezve, a nemzetközi diplomácia doyenje[2] a rendszerváltás hajnalán – 1991- ben – így látta a magyarországi demokratikus átalakulásokat:

„Több közép-kelet-európai látogatás tapasztalatait leszűrve Henry Kissinger úgy látja, hogy Magyarország előrébb tart az átalakulásban, mint szomszédai: a politikai demokrácia stabilabb, s a magyar közélet szereplői nyílt látókörű „kozmopolitaként” tekintenek a világba. Megfogalmazása szerint tragédia lenne, ha a nyugati demokráciáktól csak sajnálkozásra futná az elmúlt négy évtized totalitárius uralma felett, valójában azonban magukra hagynák a piacgazdaság kiépítésének, a demokratikus politikai rendszer megszilárdításának rendkívül bonyolult feladatával küszködő új demokráciákat. A Nyugatnak – a praktikus megfontolásokon túl – morális kötelessége az új demokráciák megsegítése.”[3]

 

Kissinger napjainkban bár nagyothall, az egyik szemére vak, és több szívműtétje is volt az utóbbi években, még mindig napi 15 órát dolgozik. Az egykori külügyminiszter egy interjúban kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: ha felhívná Pekinget vagy Moszkvát, mindkét helyen felvennék a telefont. Henry Kissinger ezután arra is kitért, hogy szerinte fordulópont közelít az ukrajnai konfliktusban. Most, hogy Kína is csatlakozott a tárgyalásokhoz, lehet esély arra, hogy rendeződik a helyzet, mondjuk év végére. Akkor lehet esély arra, hogy beinduljon a [harcoló felek közti] tárgyalási folyamat és az érdemi tárgyalás – mondta Kissinger a közelmúltban a CBS-nek.[4]

 

Akik mélyebben szeretnének megismerkedni a kissingeri gondolatokkal, nekik két könyvet ajánlok:

Az első Kissinger alapműve, a Diplomácia. Immár negyedik magyar kiadású könyv Kissinger polemizáló, monumentális és talán legfontosabb írása, melyben arra vállalkozik, hogy megvilágítsa: mi is a diplomácia, hogy a diplomácia művészete és a hatalmi egyensúly hogyan teremtette meg a ma világát, amelyben élünk. (Panem Könyvkiadó 2007)

 

A 100. születésnapra időzítve jelenik meg „Az állam vezetéséről – Hat politikai stratégia a XX. századból” című könyv. Kissinger közelmúltban befejezett könyvében, amely magyarul a szerző 100. születésnapján jelenik meg, az államvezetésről értekezik hat kiemelkedő XX. századi vezető (Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Li Kuang-jao, Richard Nixon, Anvar Szádát és Margaret Thatcher) stratégiáját elemezve. Kissinger nem először veti papírra gondolatait a fenti vezetők némelyikéről, meglátásai mégis meglepően újszerűek. Vajon kié lehetett az alázat, kié az egyensúly, kié a kiválóság és kié az akaraterő stratégiája? És miért fontos, hogy jól válasszuk meg a stratégiánkat?

 

“Bármely társadalom, függetlenül politikai berendezkedésétől, örökkön egyfajta átmeneti állapotban van az emlékezetét formáló múlt és a fejlődését meghatározó jövőkép között. Ezen az úton elengedhetetlen, hogy e társadalmat vezesse valaki, hiszen […] vezetés nélkül az intézmények sodródnak, míg a nemzetek a jelentéktelenné válást, legrosszabb esetben pedig a katasztrófát kockáztatják.” (MCC Press Kft. 2023.)

 

Boldog születésnapot Henry Kissinger!

 

Jegyzetek:

[1]                    Új Kelet, 1977. január (58. évfolyam, 8661-8686. szám)1977-01-21 / 8678. szám

[2]                    egy testület ‹főleg diplomáciai testület› legidősebb vagy rangidős tagja, s ennél fogva tiszteletbeli elöljárója

, tágabb értelemben használják szakmai testületek, azonos foglalkozásuk körében is.

[3]                    Veszprémi Napló, 1991. július (Veszprém, 47. évfolyam, 152-178. szám)1991-07-04 / 155. szám

[4]                    https://index.hu/kulfold/2023/05/08/haboru-oroszorszag-ukrajna-henry-kissinger-volt-amerikai-kulugyminiszter-kina-beke-kozvetites-tuzszunet-targyalas/