A judaizmusban vezetni annyit tesz, mint szolgálni.

רַב לָכֶם כִּי כָל הָעֵדָה כֻּלָּם קְדשִׁים וּבְתוֹכָם ה’ וּמַדּוּעַ תִּתְנַשְּׂאוּ עַל קְהַל ה’:

“Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Ö-való: miért emelitek azért fel magatokat az Ö-való gyülekezete fölé?” (4M16/3).

 

Pontosan mi volt a baj azzal, amit Korach és izgatott társainak vegyes csapata mondott? Tudjuk, hogy Korach demagóg volt, nem pedig demokrata. Saját magának akart hatalmat, nem a népnek. Azt is tudjuk, hogy a tüntetők álnokok voltak. Mindegyiküknek megvolt a maga oka, hogy nehezteljen Mózesre, Áronra vagy a sorsra. Tegyük félre egy pillanatra ezeket a megfontolásokat, és tegyük fel a kérdést: igaz vagy hamis volt, amit mondtak?

Bizonyára igazuk volt, amikor azt mondták: “Mind, az egész közösség szent”. Végül is ez az, amit I-ten elvárt a néptől: papok birodalma és szent nemzet, vagyis egy olyan királyság, amelynek minden tagja (bizonyos értelemben) pap, és egy olyan nemzet, amelynek minden polgára szent.

 

Ugyanilyen joggal mondhatták, hogy “I-ten velük van”. Ez volt a célja a hajlék készítésének: “készítsenek nekem Szentélyt, és én közöttük lakom” (2M25/8). A 2Mózes könyve ezekkel a szavakkal végződik: “Az Ö-való felhője tehát nappal a hajlék fölött volt, éjjel pedig tűz volt a felhőben, az egész Izrael szeme láttára, végig a vándorlásuk alatt” (2M40/38). Az isteni jelenlét láthatóan a néppel volt, bárhová is mentek.

 

Ami helytelen volt, az az utolsó megjegyzésük: “Miért állítjátok hát magatokat I-ten gyülekezete fölé?”. Ez nem kis hiba volt. Alapvető hiba volt. Mózes egy újfajta vezetés születését képviseli. Ez az, amit Korach és követői nem értettek meg. Sokan közülünk még mindig nem értik.

 

Az ókori világ leghíresebb építményei a mezopotámiai ziggurátok és az egyiptomi piramisok voltak. Ezek azonban többek voltak egyszerű épületeknél. Ezek egy hierarchikus társadalmi rend kőbe vésett megnyilatkozásai voltak. Szélesek voltak az alapjuknál és keskenyek a tetejüknél. A csúcson állt a király vagy fáraó – a hit szerint ott, ahol az ég és a föld találkozik. Alatta az elitek sora helyezkedett el, azok alatt pedig a dolgozó tömegek.

 

Úgy vélték, hogy ez nem csak egy módja a társadalom megszervezésének, hanem az egyetlen módja. A világegyetemet is ezen az elven szervezték meg, ahogy az élet többi részét is. A Nap uralta az égboltot. Az oroszlán uralta az állatvilágot. A király uralkodott a nemzet felett. Így volt ez a természetben is. Ennek így kell lennie. Egyesek uralkodásra születnek, mások arra, hogy kormányozzanak. (Arisztotelész, Politika, 1. könyv, 1254a21-24.)

 

A judaizmus tiltakozik ez ellen a fajta hierarchia ellen. Minden ember, nem csak a király, I-ten képmása és hasonlatossága. Ezért senkinek sincs joga uralkodni a másik felett az ő beleegyezése nélkül. A vezetésre mégis szükség van, mert karmester nélkül egy zenekar működése is zűrzavarba fulladna. Kapitány nélkül egy csapatnak lehetnek ragyogó játékosai, de mégsem funkcionálhat csapatként. Tábornokok nélkül egy hadsereg csőcselék lenne. Kormány nélkül egy nemzet anarchiába süllyedne. “Azokban a napokban nem volt király Izraelben. Mindenki azt tette, ami a maga szemében helyes volt” (Bírák 17/6, 21/25).

 

Egy olyan társadalmi rendben, amelyben az ég szemében mindenki egyenlő méltósággal rendelkezik, egy vezető nem áll a nép fölött. A népet szolgálja, és I-tent szolgálja. A bibliai Izrael nagy szimbóluma, a menóra, egy fordított piramis vagy ziggurat, amely a tetején széles, az alján keskeny. A legnagyobb vezető tehát a legszerényebb. “Mózes nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki más a földön” (4M12/3).

 

Ennek neve a szolgáló vezetés, és eredete a Tórában található. A legmagasabb elismerés, amelyet Mózesnek adtak, hogy “az Ö-való szolgája” volt (5M34/5). A Tanach egészében tizennyolcszor kapja Mózes ezt a címet. Csak egyetlen más vezető érdemli meg ugyanezt a jellemzést: Jehosua, akit kétszer jellemeznek így.

 

Nem kevésbé lenyűgöző az a tény, hogy a Tórában csak egyetlen személynek parancsolják meg, hogy alázatos legyen, mégpedig a királynak:

 

Amikor elfoglalja királysága trónját, fel kell írnia magának egy tekercsre ennek a törvénynek egy másolatát, amelyet a lévita papokéból vett át. Ez legyen nála, és olvassa azt élete minden napján, hogy megtanulja tisztelni az Urat, az ő I-tenét, és gondosan kövesse e törvény és e rendeletek minden szavát, és ne tartsa magát jobbnak, mint az ő izraelita társai… (5M17/18-20).

 

Maimonidész így írja le egy király helyes viselkedését:

 

Ahogyan a Tóra nagy tiszteletet adott neki, és mindenkit kötelez, hogy tisztelje őt, úgy parancsolta meg neki, hogy legyen alázatos és üres a szíve, amint áll: “Szívem üres bennem” (Zsoltárok 109/22). Ne bánjon Izráellel sem fölényes gőggel, amint áll: “ne tartsa magát jobbnak társainál” (5M17/20).

 

Kegyesnek és irgalmasnak kell lennie kicsinyekkel és nagyokkal szemben, részt vállalva az ő javukban és jólétükben. Meg kell védenie a legszerényebbek becsületét is.

 

Amikor a néphez, mint közösséghez szól, szelíden kell beszélnie, mint ahogyan a következőkben: “Hallgassatok testvéreim és népem…” (Dávid király szavai az 1Krónika 28/2-ben). Hasonlóképpen az 1Királyok 12/7-ben: “Ha ma szolgája leszel ennek a népnek…”.

 

Mindig nagy alázattal kell viselkednie. Mózesnél, a mi tanítónknál nincs nagyobb. Mégis ő azt mondta: “Mik vagyunk mi? A ti panaszaitok nem ellenünk szólnak” (2M16/8). Úgy kell hordoznia a nemzet nehézségeit, terheit, panaszait és haragját, mint a dajka a csecsemőt (Hilchot Melachim 2:6.).

 

Ugyanez vonatkozik minden vezetői pozícióra. Maimonidész azok közé sorolja, akiknek nincs részük az eljövendő világban, azt, aki “a félelem szabályát kényszeríti a közösségre, nem az Ég kedvéért”. Az ilyen személy “erőszakkal uralkodik a közösségen, úgy, hogy az emberek nagyon félnek és rettegnek tőle”, és ezt “saját dicsőségére és személyes érdekeiért” teszi. Maimonidész ez utóbbi mondatot kiegészíti: “mint a pogány királyok”. (Hilchot Tesuva 3:13.) A polemikus szándék egyértelmű. Nem arról van szó, hogy senki sem viselkedik így. Hanem arról, hogy nem zsidó módon viselkedik.

 

Amikor Gamliel rabbi a társai megítélése szerint önkényesen járt el, leváltották a „Nászi” – a közösség vezetőjének – posztjáról, amíg be nem ismerte hibáját és bocsánatot nem kért (Berachot 27b.). Később azt mondta két embernek, akik visszautasították ajánlatát, hogy vállaljanak vezetői tisztséget: “Azt hiszitek, hogy én egy tiszteletbeli pozíciót adok nektek (שררה) [serarah]? Én a szolgálat (עבדות) [avdut] lehetőségét adom nektek”. (Horajot 10a-b.)

 

1. S. Lewis helyesen definiálta az alázatot, nem úgy, hogy kevésbé gondolsz magadra, hanem úgy, hogy kisebbnek tartod magad. A nagy vezetők tisztelnek másokat. Tisztelik őket, felemelik őket, olyan magasságok elérésére ösztönzik őket, amelyekre másképp talán soha nem jutottak volna el. Ideálok motiválják őket, nem pedig személyes ambíciók. Nem engednek a hatalom arroganciájának.

 

Néha a legnagyobb hibákat akkor követjük el, amikor az érzéseinket másokra vetítjük ki. Korach ambiciózus ember volt, ezért Mózest és Áront két olyan embernek látta, akiket a becsvágy vezérelt, és “I-ten gyülekezete fölé helyezték magukat”. Nem értette meg, hogy a judaizmusban vezetni annyit jelent, mint szolgálni. Aki szolgál, az nem emeli magát magasra. Ők más embereket emelnek magasra.

 

Minden olvasónak békés, szép Szombatot!