„ És Bileám fölkelt reggel, fölnyergelte szamarát és elment Moáb nagyjaival.” ( IV.M. 22/21.)

A Talmud felhívja figyelmünket: Ábrahám és Bileám ketten voltak, akik mindketten korán keltek és felnyergelték a szamarukat. (lásd: I.M. 22/3-ban és IV.M. 22:21).

Rabbi Jismaél Brájtája tartalmaz tizenhárom elvet, ami szerint lehet (kell) értelmezni egy adott Tóra, illetve szentírási szöveget. Ezek közül a második a „Gezéro Sovo”, ami lényegében azt jelenti, hogy ha két különböző témájú szöveg azonos fogalmat tartalmaz, akkor kettejük között tartalmi összefüggés (horribile dictu: ellenmondás) van. Ábrahám ősapa és Bileám történetében a „fölnyergelte” és a „szamár” az azonos fogalom. Héberül a “felnyergelte” (jachvos) szó közel áll a “meghódítani” szóhoz. A „szamár” (hámor) szó párja a törékeny fizikai állapotot kifejező „chomer” (cserép) szónak.

Ebből az opcióból nézve, mikor Ábrahám felnyergelte a szamarát, legyőzte a fizikai ösztöneit az Örökkévaló szolgálatának érdekében. Így amikor Ábrahám próféciát kapott Moria hegyénél, hátrahagyta a szamarát (I.M. 22:5) – mintha azt mondaná: “Megszabadultam a vágyak fogságából.”  Ezzel szemben Bileám saját gazdagodása és dicsősége érdekében azért indult kora hajnalban, hogy kitervelje a zsidó nép buktatását. Szamara tulajdonképpen magasabb szellemi szintre kerül, mint Bileám maga. Nem csoda, hogy az Örökkévaló megjósolja Bileám bukását ezekkel a szavakkal: “Ábrahám, Ősatyjuk már megelőzött téged.” (Sanhedrin 102b)

Bileámnak, a módos midjanita varázslónak szolgái voltak. Miért nyergelte fel önmaga a szamarát? Bölcseink szerint annak örömében tette, hogy megátkozhatja Izraelt népét. Ekkor mondta I-ten:

„Te Istentelen, Ábrahám, Izrael őse megelőzött. Ő is kora reggel kelt fel, önmaga nyergelte fel szamarát buzgóságában, hogy mielőbb végrehajthassa parancsomat, hogy fiát nekem feláldozza. Te azért igyekszel, hogy megátkozd Izraelt?”

„ És az Örökkévaló megnyitotta a szamár száját….” (IV.M. 22/28)

„Tíz dolgot teremtett az Örökkévaló péntek délután, alkonyat idején a teremtés hatodik napján….Bileám nőstény szamarának száját…..” (Avot 5/6.)

A teremtés óta létező, de Bileám történetéig némán hallgató „beszélő szamár szája” tulajdonképpen semmi szerepet nem játszott Izrael fiainak, a zsidó nép történetében! Miért teremtette I-ten „kezdetben” és mire tanít az, hogy adott időben megszólalt?

A „beszélő szamárnak” nem a zsidók, hanem Bileám szempontjából van „szerepe”. Bileám beszélő szamarának csodája azt üzeni: az Örökkévalónak minden lélek kedves, még olyan is, mint amilyen Bileám volt. I-ten „beszélő szamár száján” keresztül kínál Bileámnak lehetőséget, hogy legyőzze ártó és romboló ösztöneit. I-ten már a teremtés hatodik napján létrehozott valamit abból a kizárólagos célból, hogy megpróbáljon közelebb hozni magához egy olyan embert, aki erre az addigi tevékenységével biztosan nem volt érdemes.

„Ha egy bűnös ember, mint Bileám ennyire fontos Istennek, egy kevésbé bűnös mennyivel inkább az”. (Mákot 24b)

Bileám történetének van még egy különleges motívuma: a varázsló Bileám szamara hátán ülve megy elvégezni álságos feladatát. Útját elállja egy angyal, amit a szamár lát, a varázsló viszont nem. Bileám ekkor háromszor megveri szamarát. Az angyal ezt számon kéri rajta. Bileám elmondhatta volna az igazságot: „azért vertem meg, mert a lábam a falhoz nyomta”. Ehelyett azzal próbálja menteni magát, hogy “vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz elém az úton….”. (IV.M.22/32-34).

Rabbi Jehuda HáHászi magyarázata: „Ha Bileám, a varázsló-„próféta” nem tudta, hogy angyal áll előtte, akkor nem is vétkezett? A Tóra azt tanítja, hogy az ember felelősséggel tartozik mindazért, amit tudnia kellene, még akkor is, ha az adott kötelességet soha nem kapta parancsba. Bileámnak tudni kellett volna, I-ten nem akarja, hogy Moáb földjére menjen. Vagyis amikor Bileám azt mondja: „vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz elém az úton”, valójában ezt jelenti: „nem törődtem azzal, hogy tudjam.” (u.o.25.)