A múlt héten – 2023. július 11-én – érkezett a szomorú hír: meghalt Milan Kundera (Brno, Csehszlovákia, 1929. április 1. – Párizs, 2023. július 11.) cseh regényíró, drámaíró, költő, esszéista.
Apja, Ludvík Kundera (1891–1971) híres zongorista, zenetudós volt. Milan Kundera az egyetem előtt kétkezi munkásként és dzsessz-zenészként dolgozott. A prágai Károly Egyetemen zenetudományt, irodalmat, filmművészetet és esztétikát hallgatott. Elsősorban a reneszánsz nagyjai, Boccaccio és Rabelais, a huszadik századi írók, gondolkodók közül pedig Musil, Gombrowicz, Broch, Kafka és Heidegger munkássága volt rá nagy hatással. Tagja volt a Literarni Noviny és a Listy című irodalmi folyóiratok szerkesztőségének. 1948-ban sok értelmiségihez hasonlóan lelkesen csatlakozott a kommunista párthoz, de miután tiltakozott a pártban kialakuló személyi kultusz ellen, 1950-ben kizárták. Miután 1952-ben diplomázott, a Prágai Film és Előadóművészeti Akadémián világirodalmat tanított. 1956-ban lépett be újra a pártba.
Irodalmi pályafutása költőként indult. Az ötvenes években megjelent három verseskötete meg is hozta számára az elismertséget. Első regénye, a Tréfa, melyben a sztálinizmus visszásságaival foglalkozott, 1965-ben látott napvilágot. A regény ifjú hőse, Ludvik Jahn tréfából egy képeslapot küld kedvesének, melyen többek közt Trockijt élteti. Csehszlovákia ortodox pártvezetése azonban nem ismerte a tréfát: Ludvikot kizárták a pártból, kirúgták az egyetemről, karrierje derékba tört. Regényével Kundera hatalmas botrányt kavart, és a párt tett is róla, hogy a Tréfa eltűnjön a könyvesboltok és a könyvtárak polcairól.
Kundera jelentős szerepet vállalt az 1968-as prágai tavasz eseményeiben, így a bukás után ő sem kerülhette el hőse sorsát. Kizárták a pártból, elbocsátották állásából, és általában eltiltották a tanítástól. Természetesen nem is publikálhatott.
Második regénye, Az élet máshol van (1973) a publikációs tilalom miatt Párizsban jelent meg francia nyelvű kiadásban. Kundera művében a kelet-közép-európai társadalmakat elemzi. A regény főhősének életével és halálával Kundera egy szerencsétlen sorsú, hazugságban felnőtt generáció életét szimbolizálja.
1975-ben Franciaországba emigrált, ahol a rennes-i egyetem vendégprofesszora lett. Ekkor látott napvilágot a még 1972-ben Csehszlovákiában írt Búcsúkeringő című regénye. 1979-ben A nevetés és felejtés könyve című regénye miatt megfosztották csehszlovák állampolgárságától. 1981 óta francia állampolgár volt, cseh állampolgárságát 2019-ben nyerte vissza.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, csak néhányat ezek közül megemlítve: honorary doctor of the University of Michigan (1983), Jeruzsálem-díj[1] (1985), Osztrák állami díj az európai irodalomért (1987), Cseh Köztársaság-érdemérem (1995) és végül, de nem utolsósorban: a francia Becsületrend lovagja (1990).
Kundera világ életében homo politicusként viselkedett. Hozzájárult ahhoz, hogy a világ ne feledkezzen meg Csehszlovákia 1968-as megszállásáról, Közép-Európa elrablásáról. Létezik-e Közép-Európa, ez a rég elfelejtett fogalom? Kundera arra törekedett, hogy jelenvalóvá tegye a fogalmat, s politikai és intellektuális alternatívát mutasson fel a szürke és megdermesztett szovjet „Kelet-Európával” szemben, s hogy rámutasson e térség egyedülálló voltára, különbözőségére, sokrétűségére, tarkaságára. Közép-Európa, az elrabolt Nyugat, mely a jelentős kulturális áramlatoknak ugyanúgy részese volt, a második világháború után a Kelet foglyává lett. Egyik legfontosabb és vélhetően a legtöbbet hivatkozott esszéje: Az elrabolt Nyugat avagy Közép-Európa tragédiája, mely 1983-ban jelent meg. Vélhetően első magyar megjelenése az esszének a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1984. 3. számában volt, ebből idézek néhány gondolatot:
„Freud szülei Lengyelországból jöttek, de a kis Sigmund Morvaországban, az én hazámban töltötte a gyermekkorát, ott volt gyermek Edmund Husserl, Gustav Mahler is. Joseph Roth bécsi írónak is Lengyelhonban vannak a gyökerei. Julius Zeyer, a nagy cseh költő prágai németajkú család gyermeke, maga választotta írásra a cseh nyelvet. Hermann Kafka anyanyelve viszont cseh volt, Franz fiából lett aztán német nyelvű író. Déry Tibor, az 1956-os forradalom egyik főalakja németmagyar család sarja. Danilo Kis, szerb-horvát nyelven író kitűnő barátom magyar-jugoszláv származék. Mennyire egymásba bonyolódott a legkiválóbb személyiségek nemzeti sorsa! Akit említettem, mind zsidó. Valójában a világ egy tájára sem nyomta rá ennyire a bélyegét a zsidó tehetség. A mindenütt idegen, magát mindenütt otthon érző, a nemzetiségi vitákon felülemelkedő zsidóság lett a huszadik század nemzetközi eleme Közép-Európában, az segítette az egybeolvasztást, benne csapódott le a közszellem, ő lett a táj cementje, a szellemi egységet ő alkotta meg. Ezért szeretem őket, s ezért ragaszkodom tíz körömmel a szellemi hagyatékukhoz, szenvedélyes nosztalgiával, mintha saját szellemi örökségem lenne. Van más is, amiért oly kedves előttem a zsidó nemzet: az élet sorsa. Benne látom a középeurópai sorsot, benne sűrűsödik össze, tükörképét és jelképét pillantom meg abban. Mi Közép-Európa? Németország és Oroszország közé szorult kis nemzetek bizonytalan körlete. Hangsúlyozom: kis nemzetekről van szó. S mi a zsidóság? A kis nemzet, annak a prototípusa. Az egyetlen kis nemzet, mely túlélte minden idők viszontagságát, a birodalmak vészes korát, az egyetlen kis nép, amelyet nem taposott halálra a mindent lehengerlő Történelem.”
Nincs mit ehhez hozzáfűzni, inkább egy könnyedebb kunderai gondolattal zárnám a sorokat:
“Vicc, adoma, tréfa, nem is tudom, minek nevezzem a nyúlfarknyi komikus elbeszélést, amelyből annak idején bőven kijutott nekem, Prága lévén a viccek fővárosa. Politikai viccek. Zsidóviccek. Viccek a parasztokról. Meg az orvosokról. És a viccek egy sajátságos válfaja a mindenkor szórakozott és számomra megfejthetetlen okból mindenkor esernyős professzorokról. Einstein, miután megtartotta előadását a prágai egyetemen (tanított itt egy ideig, komoly), indulni készül. „Professzor úr, vigye magával az ernyőjét, esik!” Einstein elgondolkodva nézi esernyőjét a terem sarkában, és így felel a diáknak: „Tudja, kedves barátom, gyakran megfeledkezem az ernyőmről, ezért tartok kettőt. Egyet odahaza, egyet az egyetemen. Kétségtelen, utóbbit most magamhoz vehetném, hiszen esik, amint ön igen helytállóan rámutatott. Csakhogy akkor odahaza kettő lenne, itt pedig nem maradna egy sem. ”Azzal kiment az esőbe.” (Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám) 2001-11-02 / 44. szám / Milan Kundera: A Magánszótárból)
Jegyzet:
[1] A Jeruzsálem-díj egy nemzetközi irodalmi díj, melyet 1963 óta kétévente osztanak ki olyan íróknak, akik az emberi szabadságról, társadalomról, politikáról és környezetről írtak. A díjat a Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásár (Jerusalem International Book Fair – JIBF) alkalmával adják át a díjazottaknak Jeruzsálemben, akik a díj átvételekor valakinek azt felajánlják. Az eseményen több mint 40 ország 1200 kiadója szokott részt venni, összesen hozzávetőleg 100 000 könyvet állítanak ki több különböző nyelven. 1995-től arab országok is bekapcsolódtak a díjba (Marokkó, Egyiptom, Jordánia).
