Hannah Elisabeth Pick-Goslar Németországban született 1928 novemberében. Amikor családja Amszterdamba költözött, Hannah barátságot kötött egy szintén Németországból érkezett kislánnyal, egy bizonyos Anne Frank-al. 1942 júniusában, az egyre erősödő antiszemitizmus idején minden előjel nélkül szétválasztják őket.
Hannah, ahogy naponta tette, átmegy Annéhoz, de csak hűlt helyét találja, bár a reggeli edények még ott állnak a mosogatóban, az ágyak bevetetlenek. Anne és családja látszólag eltűntek. Hannelit azzal nyugtatják, hogy a Frank család Svájcba menekült. Miközben Hannah a barátnőjéért aggódik, és reméli, hogy valóban biztonságban van Svájcban, a saját családja is egyre borzasztóbb körülmények közé kerül. Néhány menekülési próbálkozás után a nácik letartóztatják, és egy tranzittáboron keresztül Bergen-Belsenbe szállítják őket. A kislány ott hall hírt ismét az addigra végzetesen legyengült Annéről, akit az életét kockáztatva, kétségbeesetten próbál megmenteni. Goslar és húga végül megmenekültek és Izraelbe emigráltak, ahol Hanna egész életében nővérként dolgozott gyerekek mellett. Családot is alapított és minden lehetőséggel élt, ami megadatott neki, hogy a holokauszt borzalmairól, valamint barátnőjéről, Anne Frank-ról beszéljen. Élete végén egy újságíró segítségével könyvet írt „Barátnőm, Anne Frank” címmel, mely 2021-ben jelent meg. A könyv sikerét azonban már nem élhette meg, két héttel 94. születésnapja előtt elhunyt.
A Jewish Telegraphic Agency felkereste Dina Kraft-ot, az újságírót, aki segített Pick-Goslarnak a könyv létrehozásában. A nő elmondta, hogy nem volt könnyű a közös munka, ugyanis sokszor arra kellett kérnie Hannah-t, hogy ásson mélyre az emlékeibe.
„Volt olyan, hogy néhány óra után abbahagytuk a munkát, mert azt mondta: Kimerültem, le kell feküdnöm. És ilyenkor én is mondtam neki: Nekem is. Nagyon kimerítő volt ezekről a szörnyű dolgokról beszélgetni” – mesélte Dina Kraft a jta.org-nak, hozzátéve, hogy ebben az időszakban mindkettőjüknek rendszeresen rémálmai voltak éjszakánként.
Természetesen azt is megkérdezték tőle, Goslar hogyan jellemezte egykori barátnőjét, miket mesélt Anne Frankról?
„Bátor volt. Nagyon sok mondanivalója volt és jellemzően lefoglalta a környezetében lévő felnőtteket. Folyamatosan kérdéseket tett fel nekik, fáradhatatlanul, és nem bírta, ha várnia kellett a válaszokra. A lányok szerettek Monopoly-t játszani, de Anne gyakran otthagyta a játékot, mert nem volt képes egy helyben megmaradni. A lányok sokat sportoltak együtt, a szobában tornáztak, kint pedig pingpongoztak. Hannah anyukájának volt egy mondása Anne Frank-ról: I-ten mindent tud, de Anne Frank jobban tudja!”
Persze Hannah számára Anne nem egy ikon volt, nem látta különlegesnek; az ő szemében csak egy ugyanolyan kislány volt, mint ő, a barátnője. Természetesen az is szóba került kettejük között, hogyan alakult a kis Hannah élete, miután a Frank család „eltűnt”. Ő is úgy tudta, hogy barátnője szüleivel Svájcba menekült, nem tudott a búvóhelyről. Hannah tovább járt iskolába, Amszterdam legjobb zsidó iskolájába, de minden nap egyre kevesebben lettek. Nem tudták, ki az, akit deportáltak, és ki bujkált vagy menekült.
1942 októberében, amikor Hannah 14 éves volt, édesanyja otthon világra hozta újabb gyermekét, de ő maga belehalt a szülésbe, mivel nem mert kórházba menni, hiszen a hírek arról szóltak, hogy onnan automatikusan deportálják a zsidókat.
A következő nyáron az egész Goslar családot elvitték Bergen-Belsen-be. Itt a kis Hannah azt hallotta, hogy Anne is itt van, egy kerítéssel elválasztott rész mögött. Nem hitte, hiszen úgy tudta, az egész család Svájcban van. Azért- az élete kockáztatása árán – odament a kerítéshez. Azt suttogta: Hallo, van itt valaki? Véletlenül Auguste van Pels hallotta meg, aki együtt bújkált a Frank családdal. Teljes természetességgel azt mondta: Oh, biztos Anne-t keresed. Majd szólt neki. Anne arra kérte barátnőjét, hozzon neki ennivalót, ő pedig azonnal megígérte, bár fogalma sem volt, hogyan oldja meg. Hannah barakkjában volt egy nő, akit nagyon megérintett a két kislány újratalálkozásának története, segített némi élelmet szerezni, amit egy zokniba rejtettek. Amikor azt átdobta a kerítésen, Anne-nek nem sikerült elkapnia, de pár nappal később, a második próbálkozás már sikeres volt. Később kiderült, hogy ez egyben a két lány legutolsó találkozása is volt – elevenítette fel Dina, aki arról is mesélt, Hannah Goslar mit gondolt barátnője híressé vált naplójáról. Számára a napló olvasása egy kinyilatkoztatás volt. Úgy érezte, mintha újra találkozott volna a régi baráttal, ami nagyon erős érzés volt, de egyben nagyon szomorú is. Nagyon hálás volt, hogy előkerült Anne naplója, hogy olyan sokan megismerték a történetét, és hogy naplója segített többet megtudni a holokausztról. Gyakran beszélt a napló legtöbbet idézett mondatáról:
„Mindennek ellenére továbbra is hiszem, hogy az emberek szívükben igazán jók.”
Hannah azt mondta, hogy ha Anne túlélte volna Auschwitz és Bergen-Belsen poklát, nem gondolja, hogy kitartott volna korábbi állítása mellett.
