127 éves a fővárosi Nagykörút
A Fővárosi Közmunkatanács 1896. augusztus 31-én adta át a Budapest ikonikus közlekedési útvonalát, a Nagykörutat. A Nagykörút Budapest belvárosának egyik legfontosabb útvonala, amelynek pesti szakasza, a Duna egyik természetes mellékágának folyómedre mentén épült ki, így az útvonalnak – a mai értelemben vett – tervezője nincs. Keresztülhalad a belső kerületeken, Újlipótváros déli és Lipótváros északi határán, Terézvároson, Erzsébetvároson, Józsefvároson, valamint Ferencvároson. Az útvonal egyes szakaszai ezekről a városrészekről, illetve a Habsburg-család egyes tagjairól kapták nevüket. A legészakibb Szent István körúti szakasz korábban Habsburg Lipót császár nevét viselte. Az útszakaszból a Teréz körutat és az Erzsébet körutat a szocialista időszakban – 1950 és 1990 között – Lenin körútnak hívták. Az útvonal további részeinek elnevezése dél felé haladva: József körút és Ferenc körút.
A Nagykörút a Sugárút (majd Andrássy út) kiépítése után a XIX. század második legnagyobb városépítési alkotása volt Budapesten, ma is nélkülözhetetlen funkciót betöltve a városszerkezetben. Alatta húzódik Budapest főgyűjtőcsatornája. A Nagykörúton 1887-ben a Nyugati tér és a Király utca között indult el az első villamosjárat. Ma a körút közepén a 4-es és a 6-os villamosok közlekednek. Ez Európa legforgalmasabb villamosvonala, 2021-ben hétköznaponként napi 330-350 ezer utassal.
A Nagykörút több mint egy forgalmas útszakasz, napjainkig kiható közösségi és kultúrtörténeti jelentősége felbecsülhetetlen. A körút a századfordulón – ezalatt a XIX.-XX. század fordulóját, az 1890-től maximum 1914-ig terjedő időszakot kell érteni – és a II. világháborúig Pest előkelő főútvonalának számított, ahol elegánsabb üzletek, vendéglők, kávéházak és szállodák sorakoztak.
Perczel Anna (1942-2021) építész egy 2016-os interjújában rámutat:
„A nagykörúti házak jelentős részét is zsidók építtették és sokszor zsidó építészek tervezték.”
A Perczelhez köthető egyesület, az Óvás! honlapja épületekre lebontva foglalkozik a témával.
Hanák Péter történész így összegez:
„Az ugyancsak 1871-ben törvényesített, de a hatalmas gazdasági nehézségek miatt negyedszázadig épített Nagykörút kezdettől gazdasági, közlekedési funkciót töltött be. Semmiképpen sem véletlen, hogy Reitter Ferenc főépítész 1862-ben hajózható csatornát tervezett a Nagykörút helyére. A Millennium évében, 1896-ban teljes hosszában, a Boráros tértől a Margit-hídig megnyitott 4,5 km hosszú Nagykörút a főváros belső kerületeit és városrészeit kötötte össze. Bár a külalakjában és közlekedési funkciójában némiképp hasonlít a bécsi Ringre, amely alkalmasint a példaképe is lehetett, valóságos szerepe eltér attól. A Ring kiváltképpen reprezentatív, Bécs központi állami és városi intézményeinek látványos útvonala, amely inkább elválasztja, mint összeköti a barokk belvárost a tarka külvárosoktól. A pesti Körút ezzel szemben egyesítő és kiegyenlítő jellegű: a ferencvárosi német és a józsefvárosi szlovák kismestert a terézvárosi kereskedővel és a lipótvárosi zsidó nagypolgárral fűzi össze, s egyúttal összeköti az akkori belterületet a gyorsan integrálódó külterületekkel, hiszen – eltérően a Ringtől – valamennyi sugárútja túlhalad a Körúton Zuglóig, Kőbányáig, Kispestig.”
Hanák nem osztja a Nagykörút kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozó álláspontokat, szerinte:
„a pesti Körút reprezentatívnak alig nevezhető, a Nemzetin és utóbb a Vígszínházon kívül jelesebb középület nem ékesíti, annál inkább zsúfolják nagy pályaudvara, közlekedési csomópontjai és elágazásai.”
Igazságot tenni nehéz, talán nem is szükséges, viszont feltétlenül indokolt egy valós, illetve egy képzeletbeli sétát tenni a Nagykörúton. Ez utóbbiban lehet segítségünkre N. Kósa Judit kiváló Nagykörút című könyve. (Városháza Kiadó, 2022.)
És végezetül egy kis lényegi összefoglaló a körútról a magyar Piaf, Zsolnay Hédi előadásában:
Források:
Történelmi szemle, 1984 (27. évfolyam)1-2. szám / Hanák Péter: Polgárosodás és urbanizáció. (Polgári lakáskultúra Budapesten a 19. században)
