A zsidóság hitvilágában kulcsszerepet játszik a víz.
Már ott van a Berésit könyvének első lapjain, amely nélkül nem lenne élet. S ahogy megjelenik a Teremtéskor éltetőként, nem sokkal később Noé történetében már pusztítóként van jelen. Dinamikus erő és csendes nyugalom. Áradás és apadás. Az egek feletti és egek alatti vizek. Az egyensúlyok és kölcsönhatások fenntartói. A polaritás őrzői. Adnak és vesznek. Hoznak és visznek. Mozgásban tartanak és lecsillapítanak. Mindig azt nyújtják, amire szükségünk van.
A víz életünk nélkülözhetetlen eleme, s ez érhető tetten a zsidó vallásgyakorlatban is: a kézmosás áldásánál, a kóserolásnál, az őszi nagyünnepek során ros hasana első napjának délutánján a táslich szertartásnál, mely a bűnöktől való elválást szimbolizálja a folyóba dobott kenyérmorzsák által, a szukot ünnepén az egykori vízmerítésnél, és a zsidó élet számtalan területét sorolhatnánk még, ahol kiemelkedő funkcióhoz jut.
A víz megannyi festőnek adott inspirációt, hogy bemutassák általa annak értékét és szépségét. Ma, március 22-én, a Víz Világnapján két zsidó származású, egy nyugat- és egy kelet- európai festő képei által gyönyörködhetünk a vizeink adta magával ragadó látványokban, s állhatunk meg egy pillanatra, hogy megbecsüljük, óvjuk és őrizzük ezt a mindennapi csodát.
Egyikük a francia Camille Pissaro (1830-1903), másik az orosz Iszaak Iljics Levitan (1860-1900).
Camille Pissaro a francia impresszionista festészet kimagasló alakja. Apai ágon portugál zsidó származású, Saint Thomas szigetén született, mely ekkor dán fennhatóságú. Párizsban tanult elsősorban tájfestészetet. A természet szerelmese volt, azon belül is képeinek túlnyomó részén a víz megjelenítése fontos szerephez jut.
A tájak, falusi, városi részletek ábrázolása Cézanne stílusához közelített. Minden évszakot, napszakot megörökített. Fáradhatatlanul rajzolt, kialakítva sajátos stílusát, gazdag színhasználatát, felhasználva fények és árnyak játékát. Előszeretettel alkalmazta a pointillizmus eszközét, melyben apró, pontszerű ecsetvonásokkal építette fel képeit.
Tájképei mellett portrékat, csendéleteket festett, pillanatokat ragadott meg. Szeretett vidéken alkotni, bemutatva ezzel a francia táj jellemző vonásait, ízelítőt adott a 19. és 20. századi életvitelről. Rendkívül termékeny alkotó volt, műveinek száma temérdek. Hét gyermeke közül több is festő lett.
Iszaak Iljics Levitan a realizmus és impresszionizmus elemeit jelenítette meg alkotásain. Szegény zsidó családba született a litvániai Kybartaiban. Édesapja nyelveket tanított, s a nehézségek ellenére is lehetővé tette fia tanulását. A család Moszkvába költözött, ahol Levitan a festő-szobrász- és építésziskolában kezdte meg tanulmányait. Hamar kitűnt tájképfestészetével.
Szüleit korán elvesztette, tanulmányainak folytatása kérdésessé vált. Bár ösztöndíjat kapott, ezen időszak életének legnehezebb periódusa volt. De talpra állt és megrendezte élete első kiállítását, melyet a kritikusok elismerően fogadtak. A moszkvai festőiskolában barátságot kötött az orosz drámaíró Csehovval és testvérével, mely barátság élete végéig tartott.
Levitan kisszámú kivételtől eltekintve a vidéki tájak megörökítője lett, alkotásain nála is nagy hangsúlyt kap a vizek megjelenítése. Őt tartják az orosz tájképfestők legnagyobbikának. Súlyos szívbetegsége miatt „Tó” című utolsó képét már nem tudta befejezni. Ennek ellenére utolsó festménye mégis a végtelen nyugalmat, az ég tükröződését, a víz biztosította élet nagyszerűségét tárják elénk.
Források:
– A modern festészet lexikona. Budapest, Corvina, 1974.
– E. H. Gombrich: A művészet története. Budapest, Glória kiadó, 2002.
