„És összehívta Mózes Izráel összes véneit és szólott hozzájuk:
Vezessetek elő és vegyetek magatoknak juhokat családjaitok szerint és vágjátok le a Peszach áldozatát.”
[1]

Az első rendelet, melyet a zsidóság parancsként kapott, a családhoz szólt, prezentálva ezzel azt az eszmeiséget, mely a család szentségére fekteti a hangsúlyt. Arra a legkisebb és legmeghatározóbb egységre, melyből felépül a társadalom. Így a peszach ünnepe jellegzetesen családi ünneppé vált, ahol ma generációk ülnek egy asztalnál és emlékeznek a szolgaság házára, az Egyiptomból való szabadulásra, a jelekre és csodákra. Ez a kollektív emlékezet a múltból táplálkozva építette és építi minden korszakban a jövőt, továbbadva és folytatva a sok ezer éves hagyomány láncolatát. Erre az emlékezetre az idők során felfigyeltek a képzőművészek is, és próbálták megörökíteni az ünnep sajátosságait, festményeiken visszaadni annak meghatározó elemeit. Általuk betekintést nyerhetünk a történelem különböző periódusaiba, s a 15. századtól napjainkig pillanatképeket kapunk az európai zsidó családokról, ahogyan megtartják az őrködés éjszakáját. A műalkotások nem csak esztétikai élményben részesítenek, de rálátást adnak arra is, hogy az adott korszakokban milyen helyzete, státusza volt a társadalmon belül a zsidóságnak. Ruházataik, testtartásuk, arcvonásaik, a térben való elhelyezésük mind árulkodó jegyként szolgálnak számunkra. Ugyanakkor megmutatja azt is, mit jelentett akkor és ott a zsidók számára a Széder, s a képek segítsége által az ünnep fejlődéstörténeti korszakait is nyomon követhetjük.

A németalföldi festészet egyik legkiemelkedőbb alakja és a flamand reneszánsz első képviselőinek egyike volt Jan van Eyck (1390-1441), akit egy 1454-es biográfia művelt tudós férfiként, a klasszikusokban jártas udvari festőként jegyzett fel. A zsidók Peszachja címet viselő miniatűr fakszimiléje jól szemlélteti a quattrocento, vagyis a reneszánsz első időszakának stílusjegyeit. A lírai hangvétel, a klasszikus felépítésű kompozíció, a félalakos megjelenítés mellett felfedezhetőek az ünnep jellegzetes elemei: a keserűfű, a bárányhús, ám a szereplők nem kényelmesen ülve, hanem az asztalt körülállva jelennek meg, kezükben vándorbottal. A nyugalmat és harmóniát árasztó képben megindul valami mozgás, mely érezteti az est hangulatát: a sietséget, a változásra való felkészülést.

A mozgásnak ez a dinamikája még inkább tetten érhető a szintén flamand Huybrecht Beuckeleer (1535-1605) 1563-ban készült Az első Peszach ünnep című olajfestményén, mely a következő tórai szöveget jeleníti meg és veszi alapul:

„És ily módon egyétek azt: Derekatok fölövezve, saruitok lábatokon és vándorbototok kezetekben és egyétek azt sietve: az Ö.való elkerülési ünnepe az.”
[2]

A lábakon ábrázolt saru, a kezekben megjelenő vándorbot mind a tettekre, a cselekvésre, a valami felé tartó haladásra irányul. Huybrecht az alakokat szemmagasságban jeleníti meg, ezzel egy olyan perspektívába helyezi a képet, melyben a szemlélő szinte maga is az esemény átélőjévé válhat. A szereplőket összeköti egymással a szemkontaktus és az egymás felé irányuló mozdulatok, ahogy az ünnepi asztal köré gyűlnek.[3] Egy áramló mozgást, igyekvést sugároz a műalkotás, melyben Huybrecht a nagy és egészalakos figurális technikát alkalmazva kitölti az egész teret az alakokat a kép előterébe helyezve, ahol jól kivehető három generáció jelenléte. Az élénk színek összhangja kiegyensúlyozottságot, eleganciát áraszt, s világossá, eseménydússá teszi a remekművet.

A velencei születésű Jacopo Palma il Giovanne (1550-1628) a reneszánsz utolsó periódusának, a cinquecento időszakának egyik kiemelkedő festője, mely korszak már magán hordozza a manierizmus jegyeit: túlhaladja az antikvitás színvonalát, a formanyelv átalakul, a reneszánsz megszokott egysége és harmóniája felbomlik. Szinte természetellenes megoldások jellemzik, ami az alkotó egyéni látásmódjával párosul. Sajátos ritmusú kompozíciók születnek, melyekben a sokalakos ábrázolásokban nincs súlypont, felborul a rend, s megjelenik egy nyughatatlan érzés: minden változásba és mozgásba kerül.[4] Egy ilyen emóciónak a lendületét ragadja meg Palma il Giovanne is A páska bárány című festményén, ahol a művész szubjektív aspektusát mutatja a fény-árnyék sajátos technikájának alkalmazása. A kép elrendezésén szintén három generáció jelenik meg, ahol az anyák gyermekeikkel foglalatoskodnak, miközben a férfiak kissé oldalra dőlve vándorbotjaikra támaszkodva körülállják az asztalt. A műalkotás eleven intenzitása, sejtelmes izgatottsága sugárzik felénk.

A francia Bernard Picart (1673-1733), aki végül Hollandiában telepedett le, fametszetei és könyvillusztrációi által vált híressé. 1723-1737 között illusztrálta az akkori világ vallásairól és szokásairól szóló enciklopédiát, mely a felvilágosodás egyik legátfogóbb bemutatását és elemzését adja a hitbeli meggyőződésekről és tradíciókról. A zsidóságról szóló részben Picart illusztrációi elsősorban Amszterdam gazdag szefárd zsidó közösségét ábrázolták, noha jóllehet, a városban nagyobb részt a szegényebb sorsú askenáz zsidó közösség élt. Picart mégis a tehetősebb szefárd zsidókat ábrázolja, mivel ők tartották fent a kapcsolatot a keresztény társadalom tagjaival, ezáltal a szefárd zsidók tettek szert nagyobb ismeretségre a köztudatban. Ezek a grafikák a későbbiek során még évszázadokon keresztül meghatározzák a zsidóság ábrázolási módját, a 20. században kedvelt képeslap illusztrációkként alkalmazzák őket.[5]

Picart az enciklopédia egyik ábráját külön olajfestményként készíti el annak a Curiel családnak ajándékként, akik mindvégig segítették munkáját, s bepillantást adtak a zsidó vallási élet mindennapjaiba. Ez az olajfestmény a Széder estét örökíti meg, ahol a család már az asztal körül ül, és nem áll. Már nem sietve kívánják elfogyasztani a vacsorát, hanem a lehető legtöbb időt rászánva, kihasználva és élvezve annak minden pillanatát. Az asztalon már láthatóak a hágádák is, melyek biztosítják az est rendjét. Kényelem, jólét, nyugalom, biztonság árad a képből. Sőt, az asztal előterében megjelenik egy szerecsen szolga is, aki egy alacsonyabb ülőalkalmatosságról hajol le éppen valamiért…

 

A német Moritz Daniel Oppenheim (1800-1882) volt az első zsidó művész, aki zsidóként lett elfogadott és elismert, ellenben sok 19. századi művészkortársával, akik az érvényesülés miatt a kikeresztelkedés útját választották. Ugyanakkor Oppenheim volt az első, aki zsidóként részesült akadémiai képzésben, végig megőrizve zsidó identitását, miközben a nem zsidó társadalmi elit prominens portréfestőjévé vált, megörökítve Goethe, Heine, vagy II. József arcképét, illetve ő lett a Rothschild család zsánerképeinek festője. Emellett számos bibliai témájú alkotása született, de legkiemelkedőbb mégis A zsidó családi élet jelenetei című sorozata volt, amiben bemutatja azokat a polgári erényeket, melyek a zsidóság számára is követendőek voltak: a családi értékek tiszteletét, az erényes életet, a tanulás, képzés fontosságát, a tiszteletreméltó életmódot. Ezek az érdemek mind az adott kor társadalmi normáival párhuzamban álltak, s Oppenheim pontosan ezt kívánta prezentálni: a zsidóság ugyanazon értékek mentén éli életét, mint a német polgári társadalom. Ezzel előmozdította az emancipáció folyamatát, segítve a zsidó tradíciók és szokások megértését és elfogadását a nem zsidók körében. Mindemellett felhívás volt ez az asszimilálódni vágyó zsidók számára is, hogy ne hagyják el, hanem inkább büszkén éljék meg és vállalják zsidóságukat.[6] Képei által leomlottak a falak zsidók és nem zsidók közt, enyhültek a sztereotípiák és erősödött az egymás felé való nyitottság érzete. Sorozatának egyik festménye megörökíti a Széder estét is. Egy jól szituált család üli körül az asztalt, akikről a mértékletesség, a nyugalom és kiegyensúlyozottság mellett a kényelem és biztonság érzete is sugárzik. Az estet levezető családfőn megjelenik a fehér kitli, az asztalon ott a hágádá, a széder-tál, a bor. A háttérben pedig kinyílik az ajtó Elijáhu prófétára várva…

Samuel Seeberger francia zsidó művész, akinek neve festőként és képeslaptervezőként vált ismertté. Seeberger Párizsban élt, 1900-1940 között érte el alkotói pályájának csúcsát, aminek a holokauszt vetett véget. Párizsban a németek letartóztatták, koncentrációs táborba vitték, ahol életét vesztette. Művei magán- és közgyűjteményekben maradtak fent. Festményeiről az expresszionizmus stílusjegyei tükröződnek vissza: az érzelmek hangsúlyozása, a mozdulatok, arckifejezések kiemelése, az emberi jóság bemutatása, a belső értékek kivetítése. Ez a meghittség, a családi idill képe jelenik meg a Széder este című alkotásán is. Ábrázolásmódja olyan közelivé és vonzóvá teszi a megragadott pillanatot, hogy szinte már ott érezzük magunkat az ünnepi asztalnál, s mi is részesévé válunk az eseménynek. A fehér kitlibe öltözött családfő különös megvilágítást kap a ház asszonyával együtt. Az asztalon ott vannak az est nélkülözhetetlen elemei: hágádá, széder-tál, bor. Az alakok egymáshoz közel ülnek, az arcokból a szeretetteljes kötődés árad. A háttérben pedig itt is kinyílik az ajtó Elijáhu prófétát várva…

Mayer Kirshenblatt (1916-2009) lengyel zsidó művész, aki már a 20. századi modern festészet avantgárd irányzatának jegyeit hordozza alkotásain. 1934-ben elhagyta Lengyelországot, Torontóban telepedett le. Viszonylag későn, az 1990-es évektől kezd el festeni, s felidézni szülővárosának, Opatównak hangulatát, az egykori stetl utcáit, embereit. Emlékeit veti vászonra, melyekből felsejlenek gyermekkorának momentumai. A képek eleven színvilága, sajátos energikussága, néprajzi elemei, különlegesen megformált figurái időnként groteszk humorral fűszerezve egy lengyel zsidó kisfiú perspektíváján keresztül mutatják be számunkra az akkori zsidó világot. A festmények eseményei mind személyes, átélt élményekre alapulnak. Alkotásaiból lánya segítségével összeszerkesztve 2007-ben könyvet jelentettek meg, mely a több mint 200 ábrát tartalmazó, a holokauszt előtti kelet-európai zsidó kultúrába és folklórba ad betekintést. A képek mellett saját visszaemlékezéseit szavakban is megörökíti.
Az egyik ilyen a Széder estéhez fűződik:

„A széder jelenetet nem egyszer festettem meg. Az első festményen nagyapámat nagyítottam fel, mert ő volt a ház feje, pedig valójában kicsi ember volt. De nagymamámat sokkal nagyobbá tettem. Nagyapám közelében ülök, mert én vagyok a legidősebb unoka mindkét ágról. Láthatod a szolgalányt, egy pogány lányt, aki segít az étel felszolgálásában.(…) Amikor néhány évvel ezelőtt meglátogattam Ilzát és bekopogtam nagyapám házának ajtaján – ahol ma lengyelek laknak és beengedtek -, nagyon megdöbbentem, hogy milyen kicsi a konyha. Az én emlékeimben hatalmas volt. Azt mondtam magamban: Istenem! Ez lenne az?”
[7]

Az orosz Elena Flerova (1943-2020) a 20-21. század fordulóján a judaizmus életeseményeinek megörökítője, s egyben legkedveltebb alkotója. Flerova rendkívüli finomsággal ábrázolja a vallási élet pillanatait. Pesach című festményéről a család békéje, egysége és összetartozása sugárzik három generáción keresztül. A fények, árnyak, színek összhangjában az alakok reális ábrázolása mellett visszatükröződik az a belső tartalom, melyet az alkotás rögzít. Az ünnepi asztal sarkánál állva a legifjabb fiúgyermek már talán épp’ az „Echád mi jodéá”-t mondja… A család tagjainak mozdulatai, tekintetei beszélnek a szavakon túl, s üzenetet hordoznak arról, ahogy a hagyományok emlékezetben tartása képes összekapcsolni a múltat a jelennel – így biztosítva a jövőt nemzedékeken át.

 

 

[1] Smot 12:21. In: Hertz J. H.: Mózes öt könyve és a haftárák, Budapest, 1984.

[2] Smot 12:11. In: Hertz J. H.: Mózes öt könyve és a haftárák, Budapest, 1984.

[3] Huybrecht Beuckelaer: The first Passover feast. In: https://www.sothebys.com/zh/auctions/ecatalogue/2005/old-master-paintings-n08102/lot.61.html

[4] Kelényi György: A manierizmus. Corvina, Budapest, 1995.

[5] Bernard Picart. In: https://www.lib.uchicago.edu/collex/exhibits/exsond/early-books-judaism/bernard-picart/

[6] Moritz Daniel Oppenheim. In: https://www.jewishvirtuallibrary.org/moritz-daniel-oppenheim

[7] Paint what you remember. In: http://www.museumoffamilyhistory.net/ce/kirshenblatt/jholidays-kirshenblatt-passover.htm