A „Vajechi” hetiszakasz, Mózes I. könyve utolsó része, szembetűnő mondattal kezdődik. „és voltak…életének évei…” Ilyet csak arról közölnek, aki már eltávozott az élők sorából. Majd a következő mondat: „És közeledett az idő, midőn Izraelnek meg kellett halnia.” Bölcseink szerint a látszólagos „elírás” nem véletlen, Jákob ősapa emberi nagyságára hívja fel figyelmünket. Jákob ősapa spirituálisan „él” azok szívében és lelkében, akik tudnak tanulni és jobbá válnak az ősapa példamutató élettörténete által. Jákob élete példaképpé vált, s ez által halhatatlanná!
Van a szövegben még egy szemantikai probléma! „ És Jákob tizenhét évig élt Egyiptomban, „és voltak Jákob napjai…”, „és közeledett az idő”…
Az egymás után következő mondatokban a logikusan feleslegesnek tűnő „és”-nek fontos szerepe és üzenete van!
Rási (rabbi Slomo Icháki 1040-1105 Troyes) szentírás kommentátor a következő példázattal illusztrálja a három „És” fontosságát! (lásd I.M. 37/1-hez írt kommentárt)
„ …..”ÉS” élt egyszer egy lenkereskedő, akinek egy alkalommal tevéi lennel megrakodva tértek meg. A helység kovácsa eltűnődött: Vajon hol lehet majd eltárolni ennyi lent? Volt egy bölcs ember, ki erre azt mondta neki: „Elég egy szikra, amely kipattan a fújtatóból, hogy lángra kapjon az egész. Hasonlóképpen, amikor Jákob látta Ezsau törzsfőnökeit (értsd a zsidók ellenségeit, akik előbb I.M. 36 fejezetben vannak felsorolva) így morfondírozott: Vajon ki tudná legyőzni mindet? És miről olvasunk később? „Jákob nemzetségei József….” (I.M. 37/2) Vagyis, ő, József lesz a megoldás Jákob dilemmájára, hisz írva van (Ovádjá 1/18): „Jákob háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg szalma.” Vagyis kipattan egy szikra Józsefből, és fölemészti mindnyájukat.” (Rási I.M. 37/1-hez írt kommentár)
Jákob drámai és hosszú élete nem volt se egyszerű, se boldog. Sorsát, konfliktusok hosszú sora jellemezte. Olvassuk: „…jobban szerette Józsefet,…mert idős korának gyermeke volt.” (I.M. 37/3) Idős korának legboldogabb ideje az volt, amit kedvenc fiával, Józseffel töltött. Kétszer tizenhét, összesen harmincnégy évet töltöttek együtt.
Jákob életének legnehezebb huszonkét éve volt, amíg halottnak hitte, siratta Józsefet: „Bizony gyászolva szállok le fiamhoz, a sírba….és síratta őt…” (I.M.36/35)
Jákob I-ten-hite példaképpé válik azáltal, hogy szeretett fia elvesztésének fájdalmából remény fakad! Gyakran, szeretteink elvesztésekor megrendül hitünk I-tenben. Jákobnál ezzel szemben, fájdalma közben, szíve rejtett zugában remény érlelődött! Ezért soha nem mondott le szeretett fiáról, Józsefről!
Bölcs Salamon mondja: „ A jótékonyság kíséretében hosszú élet jár.” A hosszú élet érdem, mely könyörületességből fakad, a rászorulók támogatásából. Az ember sorsa meg van írva a csillagok állásában. Van, akinek hosszú élet adatik, van, akinek korán kell eltávoznia az élők sorából! A jótékonyság érdeme eljut I-ten égi trónusáig, mely magasabban van, mint a csillagok állása. Jákob a Midrás szerint elérte a kort, ami meg lett szabva számára, de mivel Józsefet 17 éves koráig gondozta, ezért részesült abban az áldásban, hogy József is gondoskodott róla tizenhét éven keresztül. Tehát I-ten megjutalmazta Jákobot József iránt tanúsított jótékonyságáért, és a részére kiszabott életkoron felül még tizenhét évig élhetett.
Rabbi Jákov Berlin hatvanévesen, 1850-ben elhagyta közösségét és Jeruzsálemben telepedett le. Tizenhét évet élt a szent városban, utolsó heteit betegágyban töltötte. Felkeresték ismerősei, tisztelői, aggódva figyelték állapotának romlását. Rabbi Smuel, az askenáz főrabbi szomorúan látta, hogy már a szemét sem tudja kinyitni. De Rabbi Jákov Berlin váratlanul felült ágyán és a következőket mondta: „Miért vagytok ennyire bánatosak? Hetvenhét évet éltem, istenfélelemben, Tórával foglalatoskodva, és szebb életben részesültem, mint Jákob ősatyánk. Emlékezhettek, úgy írja a Tóra: „És élt Jákob Egyiptomban tizenhét esztendőt…” (I.M.7:28). Ki vagyok én Jákob ősapához képest? Isten kegyelméből, utolsó tizenhét évemet a szent városban töltöttem! Jákob mondta magáról, hogy életének évei „szűkösek és rosszak” voltak, én a szép életre emlékezhetek. Úgy töltöttem életemet, hogy az Örökkévalót áldottam. Egyet nem mondhattam el, de a halálom után majd ti elmondjátok: „Az Örökkévaló adta, az Örökkévaló elveszi, legyen az Örökkévaló neve áldott!”.
