„És Mózes magával vitte József csontjait, mivel József megeskette Izrael fiait mondván: Meg fog emlékezni rólatok Isten és akkor vigyétek el magatokkal csontjaimat innen.” (II.M. 13/19)
József, miután testvérei eladták az izmaelita kereskedőknek, Egyiptomba került, majd több viszontagság után alkirály lett.
A fáraó határozta meg rangját és státuszát: „Te leszel házam fölött és a te parancsod szerint igazodik egész népem, csak a trónon leszek nagyobb, mint te.” (I.M.41/40) József jellemét rangja és hatalma nem változtatta meg: megmaradt zsidónak! Köztudott, hogy minden zsidó két identitással rendelkezik. Genetikaival: zsidó felmenőktől származik és zsidó szülőktől születik. És vallásival, azáltal, hogy a Tóra törvényei szerint él. Ez a kettős identitás három és fél évezred óta, tulajdonképpen csak három élethelyzetben jut kifejezésre. A születéskor, amikor az újszülöttet zsidóként anyakönyvezik, illetve a fiúkat nyolc napos korukban körülmetélik. Házasságkor, amikor díszsátor alatt, egy jelképes gyűrű által férfi és nő egymásnak lesznek szentelve, és ennek dokumentálására a feleség elismervényt (ketubát) kap. Végül az életből való eltávozást követően, amikor a zsidó hagyomány szerint zsidó temetőbe temetik. Ennek tudatában kéri József testvéreit, hogy vigyék magukkal csontjait és temessék el abba a földbe, amire I-ten ígéretet tett.
A címmondatban szereplő „és akkor vigyétek el magatokkal csontjaimat „innen” szó szerint azt jelenti „ettől”. Midrás Rábbá Smot 27. szerint, az „ettől” Mózesre utal, kivel kapcsolatosan áll: „…ez a férfi Mózes” (II.M.31/1) József ugyanis előre látta: Mózes csak részben tudja teljesíteni kérését. Mivel nem mehet be Kánaán országába, a szöveg úgy értelmezhető: “vegyétek át Mózestől a csontjaimat”, mivel csak általatok nyugodhatok őseim földjében. József kérésével hagyományt teremt, amit az utókorra örökít! A szövegben ezért áll: „vigyétek magatokkal csontjaim” és nem a „holttestem”, mert József és ősök csontjainak „vitele”, emlékük, cselekedeteik, érdemeik, szokásaik megőrzésére utal. József előre látva a jövő korokban megőrzött hagyományt: a halott mosdatásával, felöltöztetésével, a búcsú beszéddel, közösségi imákkal, Tóra tanulással, jótékonyság gyakorlásával és rendezett temetőkkel! A holtesttel való „foglalkozás” a legnagyobb érdem I-ten szemében, mivel az holtest nem tudja megköszönni, meghálálni a vele való törődést!
Olvassuk a szövegben, hogy Mózes vitte József csontjait, habár ő Izrael fiait eskette meg a feladat végrehajtására. Mivel József önmagára vállalta atyjuk, Jákob temetését a távoli Machpéla barlangban, az az érdem érte, hogy róla Mózes gondoskodott. Mózes gondoskodott József csontjai elszállításáról, ezért abban a kegyben részesült, hogy őt maga az Örökkévaló temette el a Nábo hegyén, a Piszga csúcson. József az egyedüli, akit a Tóra „cádik”-nak, jámbornak istenfélőnek nevez. Olyan becsben volt I-ten előtt, hogy a tenger is csak akkor vált ketté, amikor József koporsója megérkezett a tengerhez; amikor a tenger meglátta József koporsóját, „futásnak eredt”, ahogy József is futott úrnője elől, amikor bűnre akarta csábítani.
A Talmud szerint, a negyven év alatt, amíg a zsidók a pusztában bolyongtak, József csontjai a koporsóban hánykódtak volna. Jött Mózes és irgalomért esedezett: Világ Ura! Itt van a „cadik”, szolgád József, aki meghagyta Reubennek, hogy ismerje be bűneit! Hallgasd meg Uram kiáltásunkat József testvérünkért! Erre I-ten összeállította csontjait, lelkét viszont még nem engedte be a mennyei kollégiumba, csak miután eltemették Shekemben! Rabbi Jehuda HaNaszit (a fejedelmet) kérdezték tanítványaitól: miért temették el Józsefet Schekemben, miért nem a Makpéla barlangban, ahol ősei nyugszanak? Így válaszolt: „Mivel Schekem-ből rabolták el, ezért oda is vitték vissza”. (Bava Metzia 92a)
