Bölcseink állítása szerint Jiszró felvette a zsidó vallást, így korának leghíresebb betértje lett. Rabbi Alexandri mondta: „I-ten szólt a világ népeihez: miért nem közeledtek hozzám? Mert gonoszak voltunk és szégyenkezünk- válaszolták azok. I-ten erre mondja: Tán rosszabbak voltatok Ráhábnál, aki Jerikóban élt, sok férfit fogadott és paráználkodott velük? Közeledett hozzám, és én örömmel fogadtam. Próféták és bölcsek lettek utódai. Jiszro talán nem midjanita bálványimádó pap volt? Ő is közeledett hozzám, örömmel fogadtam, próféták és cádikok (jámborok) lettek az utódai. A moabita Rutot is közeledett hozzám és úgy fogadtam, hogy királyok (Dávid) lettek a leszármazottjai.” „A megtérés kapuja mindenki előtt nyitva áll, csak be kell lépni rajta”. (Midrás Peszikta rabba)
Yissachar Dov Rokeach belzi rabbi (1854-1926) tanította: „Miért az „eljött”, miért nem az „elment“ kifejezést használja a Tóra? Jákob ősapa, amikor testvére elől menekült Háránba – „ment” (lásd I.M.28/10). Valóban! Jákob „ment”, menekült! Tette nem elhatározás, kényszer miatt történt. Jákobbal szemben Jiszró „eljött”, közeledett vejéhez, Mózeshez a zsidó nép vezetőjéhez! Nem csak a látogatás szándékával, szívében az erős meggyőződéssel „jött”, hogy közeledjen és csatlakozzon Izrael táborához. Jákob nem tudta mi vár rá útja végén Háránban. Elsődlegesen a menekülés, az eltávolodás kényszere vezette lépteit. Jiszró „eljött”, elhatározásának célja az volt, hogy I-tenhez és népéhez csatlakozzon.
Rabbi Slomo Jichaki (Rási 1040-1150) legismertebb középkori kommentátor tanította:
„Isten szólt Mózes tanítómesterünkhez Midjánban: Menj, térj vissza Egyiptomba. És vette Mózes a feleségét és fiait…” (II.M.4/19-20)“ Áron ment a fogadására és találkoztak Isten hegyénél.” (u.o 4/27) Kérdezte Áron: kik ezek? Válaszolta Mózes: Cipóra, akit Midjánban vettem feleségül, és ezek a fiaim. Áron tovább faggatta: Hová viszed őket? Egyiptomba- válaszolta Mózes. Mondta erre Áron: Mi a szolgasorba jutottak miatt bánkódunk, te meg feleségeddel növelnéd a számukat? Így szólt Mózes: menj apád házába! Vette két fiát és elment”.
Abban, hogy „ment”, mindig benne van a távolodás, eltávozás negativitása Ezzel szemben a „jött”-ban a közeledés, együvé tartozás pozitivitása rejlik.
A Talmud parabolája:
Az új hajót, amikor tengerre száll és elmegy a kikötőből, üdvözlik és ünneplik. Pedig senki sem tudja, merre visz az útja, hogy elér-e céljához?! És a víg tömeg ott a kikötőben alig veszi észre a hajót, mely kopottan, fáradtan, hivatását teljesítve megjön (eljön….), révbe ér. Pedig nagy utat járt be, derekasan elvégezte, amit rábíztak. Azt a hajót kellene üdvözölni, ami ”jön” (eljön) és nem a távozót, nem azt, ami elment!
Bölcseink szerint Jiszró „eljött” hogy megtanítsa Izraelnek a „lifnim misurát hádin” elvét! Konkrétan azt, hogy nem kell, sőt nem is szabad minden esetben a Tóra parancsolataihoz „betű szerint”, a törvény szigorával ragaszkodni. Bölcseink fontosnak tartották kihangsúlyozni, hogy ezt Jiszrótól tanulták. Azért, mert tudták, hogy Jiszró, aki élete nagy részét bálványimádással töltötte, és abban hatalmas tapasztalattal rendelkezett. Így azt is tudta, hogy a sötét és kegyetlen szabályokhoz való ragaszkodás önmagában bálványimádó praktika. Tudjuk, ha I-ten mindig teljes szigorával ítélkezett volna, akkor a Tóra elfogadása utáni negyvenedik nap az Aranyborjú bűnét követően nem létezne zsidó nép. Ezzel szemben a zsidó nép engesztelést nyert I-tentől. Ebből fakadó felismerés, hogy a könyörület vonatkozásában is I-ten képmására lettünk teremtve. Érvényesülnie kell a „Béke” elvének a „Törvény” igazsága szigorával szemben!
