I-ten utasította Mózest: felügyelete alatt építsenek szentélyt, hogy  „dicsősége” (Sechina) között lakozzon. Két esszenciális kérdés merülhet fel az olvasóban.

Az első kérdés: Mózes tanítómesterünk I-ten utasításra várt, hogy felismerje a pusztai szentél, mint kultikus építmény szerepét, fontosságát?

A Talmud és Midras irodalom szerint Mózes az utasítást az égi magasságokban kapta!

„…láttam az Urat, ülve magas és emelkedett trónon, szegélyei pedig betöltik a szent Csarnokot” (Jes. 6/1) Ekkor az angyalok serege panaszt emel I-tennél, mondván: mit keres asszony szült ember az „égben”? I-ten mondta erre: Mózes veszi át a tízparancsolatot! Mire az angyalok: Mivel érdemli ki az ember, hogy házat építsen az Örökkévalónak?

Az angyalok kérdésére I-ten így válaszolt: A  „ne ölj, ne paráználkodj, „ne lopj” csak azoknak szól, akiknél rossz ösztönük ellenére megvan a szabad választás lehetősége a jó és a rossz között. (Shábát 8b; Smot Rábá 28)

Bölcseink szerint, I-ten szemében a szabad választás, és az abból származó jócselekedet, az I-tenhez való közeledés sokkal értékesebb, mint az isteni fényben való akadályok nélküli szellemi lét.

Második kérdés: Miért volt szüksége I-tennek, hogy népe között lakozzon? Az áll: „Az egész föld tele van dicsőségeddel!” (Jes. 6/3)

Az angyalok panaszára így szólt I-ten: „Drágábbak nekem Izrael fiai nálatok, ég angyalainál is.” (Chulin 91b)

Midrás szerint az angyalok panaszára I-ten Mózest, Ábrahámhoz hasonlította. Ábrahám volt az első, aki szabad akaratból ismerte fel az egyistenhitet, és szabad választásával önfeláldozóan hirdette azt.

Ezért köti össze a Midrás a szentély építését Ábrahám dicséretével, hiszen a Szentély felépítésével igazolódott be az ábrahámi hitvallás lényege, mely szerint I-ten otthona az anyagi világban van, hiszen csak az anyagi világban-, ahol Isten léte rejtve van a teremtmények előtt, – van meg a lehetőség arra, hogy szabad választásból, szabad akaratból válasszuk a jót, az istenit. Ez az oka annak is, hogy a fenti passzusban azok után, hogy felsoroljuk mennyi minden az I-tené, mégis Ábrahámmal zárunk, hiszen mindennél fontosabb és kedvesebb I-ten előtt a szabad akaratból fakadó ábrahámi egyistenhit. (Smot Rábá 28. alapján)

Menachem Mendel Morgensztern Kocki rabbi (1787-1809) ezt a kérdést tette fel a nála vendégeskedő tudós hasszidoknak: „Mondjátok! Hol lakozik Isten?” Azok kinevették:  „Micsoda beszéd ez? Nemde az áll: az egész föl tele van dicsőségével!” ( Jes. 6/3)

Kocki meg így szólt: „ Ez mind igaz, de valójában Isten ott lakik, ahová beengedik! Mert írva van: „Minden helyen, ahol említeni engedem Nevemet, eljövök hozzád és megáldalak.” (II.M. 20/21)

A berdicsevi Lévi Jichák (1740-1809) egy dalt szokott énekelni, amely így hangzott:

Bárhova megyek- Te ott vagy! Bárhol állok- Te ott állsz!

Csak Te, megint Te! Te! Te! Te!

Ha jól vagyok- Te ott vagy! Ha fáj- Te velem vagy.

Csak Te. Megint Te Mindig csak Te!

Az ég –Te. a föld- Te. Fönt- Te, lent- Te.

Fordulok erre, fordulok arra, csak Te, megint Te, mindig csak Te!

Te, Te, Te!