„Ezt adja mindaz, aki átesik a számláláson: fél sekelt a szent sekel szerint (egy sekel húsz gera); a sekelnek fele áldozat az Örökkévalónak.” (2Mózes 30: 12-13)

 

Miért parancsolták az izraelitáknak, hogy fél sékeles érmét adjanak és nem egész sékelt? És miért van szükség erre az adományra a népszámláláskor?

Minden társadalomnak szüksége van bizonyos fokú harmóniára és jóakaratra. A társadalmi kohézió kritikus fontosságú a jólét és a siker eléréséhez. A zsidó nép számára azonban az egység nem csupán eszköz a világi célok eléréséhez. A társadalmi egység sokkal nagyobb érték az öncélnál. Legfőbb törekvésünk, hogy kiérdemeljük az I’stenhez való közelséget, és I’sten jelenléte csak akkor jelenik meg Izraelben, ha békében és harmóniában élnek.

 

Van egy második különbség a zsidó nép és a többi nemzet által keresett egység között. Egy társadalmat kétféleképpen lehet egyesíteni: tettekkel és gondolatokkal. A “tettekben való egység” olyan gyakorlati tettekre utal, amelyekkel az ember segíti a szomszédait vagy hozzájárul a nemzet egészéhez. A “gondolati egység” a polgártársak iránti törődést és a nép iránti szeretetet jelenti.

 

Minden nemzetnek szüksége van az egység mindkét formájára, csak a gyakorlati együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy egy nemzet megvalósítsa anyagi céljait. A zsidó nép számára azonban a béke I’sten jelenlétének és különleges gondviselésének előfeltétele, és ez a béke elsősorban a szívben való egységtől függ. Így Izrael számára a “gondolati egység” a végső cél, míg a “tettekben való egység” az azt megerősítő és erősítő eszköz.

A sékalim parancsolata

Mi köze van ennek a fél sékelek éves adományozásához? A fél sékel gyűjtése a zsidó nép tettekben és cselekedetekben való egyesítésének eszköze. A pénzt a nép lelki szükségleteinek – a napi templomi áldozatok ellátására -, valamint anyagi szükségleteinek kielégítésére használták – a megmaradt összegeket a város falainak és tornyainak karbantartására fordították.

Amikor más nemzetek összefognak valamilyen közcél érdekében, például hadsereg felállítására vagy adók beszedésére, népszámlálást szerveznek, hogy meghatározzák, hogy kinek mennyivel kell hozzájárulnia a közös erőfeszítéshez. Ez a népszámlálás nem mond ellent az egyesített erőfeszítéseik céljának, hiszen a végső cél az, hogy minden egyes ember javát szolgálja. A zsidó nép számára azonban az összefogás célja a nemzet egészének haszna és felemelése. A népszámlálás negligálja a végső célt, mivel az egyén részét hangsúlyozza. Ezért a Tóra előírja, hogy ne közvetlenül számoljuk meg az embereket, hanem a nemzeti szükségletekre adományozott fél sékel érméket használjuk, ezzel is hangsúlyozva, hogy ez a számlálás a nemzet javát szolgálja.

A Mózes idejében összegyűjtött fél sékeles érmékből készítették az adánimokat, az ezüst foglalatokat, amelyek a sátor alapját képezték. Ez a cselekedet megteremtette a kapcsolatot az egyes emberek I’sten iránti szolgálata és a nemzet szellemi teljesítménye között. Még a jeruzsálemi szellemi központ nélkül is Izrael egysége védi a zsidó népet, mivel minden egyes ember szolgálata hozzájárul a nemzet egészének felemelkedéséhez.

A nemzet irányítása valamilyen nemzet-egyesítő cselekedetet igényel. Ez kezdetben a sátor felépítésére szánt adományokon keresztül valósult meg. Később ez a napi templomi szolgálatra adományozott fél sekeleket jelentette. Napjainkban Ádár hónap újholdját megelőző szombaton a fél sékelre vonatkozó részt felolvassák a Tórából.