Az útmutató fény
Az erre a hétre eső Szombat – amelyen templomainkban a Vajikra szidrát olvassák fel – különleges Szombat, amelynek neve Sabat Zachor – az emlékezés Szombatja. Jellegzetessége, hogy mindig Purim előtt van. Ilyenkor két Tóratekercset vesznek elő és a Máftirnak a másodikból a következőt olvassák: “Emlékezz, mit tett veled Amálék az úton, amikor kivonultál Egyiptomból. Hogy megtámadott az úton, hogy rajtaütött a hátul vonuló gyengéken, mikor te fáradt és erőtlen voltál.” (5M25/17-19). A hagyomány szerint Hámán is Ámálékból származott, ezért emlékezünk meg Amálékról éppen Purim előtt. Mivel a fentiekből látható a szoros kapcsolat a hetiszakasz és a Purim között, ezért az utóbbihoz kapcsolódó pár gondolatot szeretnék megosztani.
A Gemara azt mondja nekünk, hogy a zsidó nép elpusztítására vonatkozó szörnyű rendelet büntetés volt azért, mert részt vettek Achasvéros lakomáján.[1] Az első Bét HaMikdás ideje alatt a próféták mindvégig megdorgálták a zsidó népet szörnyű bűnökért, beleértve a bálványimádást és mégsem ítélték őket soha pusztulásra – miért volt ilyen drasztikus büntetés fenntartva azért a látszólag enyhe bűnért, hogy Achasvéros lakomáján ettek?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, először is szólnunk kell arról, hogy milyen szándékkal rendezett Achasvéros egy ilyen pazar lakomát. A Bölcsek elmondják, hogy az italokat azokban az edényekben szolgálták fel, amelyeket a Templomban tartott istentiszteleten használtak. A király még a főpap ruháját is magára öltötte – mit akart ezzel elérni? A válasz erre az, hogy egészen eddig az időpontig Achasvéros aggódott Jirmejáhu próféciája miatt, miszerint a zsidó nép 70 év múlva visszatér Izraelbe és újjáépíti a Templomot. A király kiszámította, hogy a 70 év már eltelt anélkül, hogy a prófécia beteljesedésének bármi jele lett volna. Következésképpen pontosan azon a napon, amikor kiszámította, hogy az idő lejárt, megtartotta az ünnepet – ezzel azt akarta üzenni a zsidóknak, hogy adják fel a Bét HaMikdással kapcsolatos reményt, és hogy most már van egy alternatív boldogságforrásuk – az ő királysága. Ezért Kohen Gadolnak öltözött, hogy megmutassa, hogy ő az új vezetőjük, és odaadta nekik a Templom edényeit, hogy megmutassa nekik, hogy nincs értelme tovább várni a Templom újjáépítésére.[2]
Sajnos, a zsidó nép nagy része elfogadta a király üzenetét, és önként csatlakozott az étkezéshez, sőt még a templomi edényekből is ittak. Feladták a reményt – feladták a Második Templom iránti vágyukat és egy új jövő felé fordultak, a király és birodalma hűséges alattvalóiként. Valójában azt tették, hogy lemondtak a zsidó nép egyedülálló szerepéről, mint a kiválasztott népről, amelynek az volt a rendeltetése, hogy világosságként szolgáljon a nemzetek számára. Lemondtak az Izraelbe való visszatérés- és egy új Templom reményéről. Amit nem ismertek fel, az az, hogy a zsidó nép egész létjogosultsága a világban betöltött egyedülálló szerepén alapul. Az Ö-való azért és akkor becsüli a zsidó népet, mert hajlandó fényként szolgálni a nemzetek számára, amely nép megtanítja a világot, megismerni Őt. Most, hogy nem akarták vállalni ezt az egyedülálló szerepet, automatikusan lemondtak minden létjogosultságukról. Mértékről mértékre, pusztulásra lettek ítélve.[3]
Hogyan fordította meg a zsidó nép a pusztulásról szóló rendeletet? A Gemara elbeszéli nekünk azt a beszélgetést, amely akkor zajlott le, amikor Hámán eljött, hogy tájékoztassa Mordechájt arról a megtiszteltetésről, amelyet a király neki akart adni. Hámán rátalált Mordechájra, aki Tórát tanult: Hámán megkérdezte: “Mit tanulsz?”. Mordecháj így válaszolt: “Amikor még létezett a Templom, az, aki minchá áldozatot adott, egy marék lisztet hozott, és ez engesztelést szerzett számára”. Ezt hallva Hámán így válaszolt: “A te marék liszted jön és felborítja az én tízezer ezüst sékelemet”.[4] Ezt a Gemarát nagyon nehéz megérteni – mi volt a jelentősége annak, amit Mordecháj tanult, és miért ébredt rá Hámán, hogy vereséget szenved? Ponevezer Ráv [5] elmagyarázza, hogy Hámán tudta, hogy a siker reménye abban a vereségben rejlik, amit a zsidó nép az Achasvéros lakomáján kinyilvánított. Látta, hogy Mordecháj olyan törvényekről tanít, amelyek csak akkor érvényesek, ha a Templom áll – rájött, hogy a zsidó nép tesuvát tett (megtért), és újra feléledt benne a vágy egy új Templom után. Még mindig reménykedtek abban, hogy továbbra is betölthetik egyedülálló szerepüket, mint Világosság a nemzetek számára, és következésképpen Hámán tudta, hogy ha ők nem mondtak le Ö-valóról, akkor Ő sem fog lemondani róluk.
A zsidók számára Purim idején az volt a kihívás, hogy a nehéz időkben is megőrizzék a reményt. Ez a (נִסָּיוֹן) niszájon – próba/megpróbáltatás a mai napig tart, és amikor ebben gyengeséget mutatunk, ellenségeink bátorítást nyernek, hogy legyőzzenek minket. Egy hírhedt arab terrorista történetét mesélik, aki az izraeli börtönben töltött idejéről beszélt, ami után még nagyobb buzgalommal folytatta gonosz tevékenységét. Elmondta, hogy a börtönben kezdetben úgy döntött, hogy lemond a terrorista “karrierjéről”, mivel úgy érezte, hogy erőszakos akciói nem vezethetnek Izrael elpusztításához. Azonban az egyik Peszachkor meglátott egy izraeli őrt, aki pitát evett. Mivel ismerte a cháméc evésének tilalmát, megkérdezte, hogy a zsidó miért nem tartja be ezt a törvényt. Az őr azt válaszolta neki, hogy ezeknek a törvényeknek már nincs jelentőségük. Ezt hallva úgy döntött, hogy egy olyan népet, amely feladta örökségét, valójában le lehet győzni. Ezzel szöges ellentétben, miután Napóleon, a francia császár egyszer Tisá Beáv (Áv 9) napján betévedt egy zsidó templomba, megdöbbenve látta, hogy a zsidók gyászolnak. Elmagyarázták neki, hogy Tisá Beáv van, és a Templomuk lerombolását gyászolják. Megkérdezte tőlük, hogy mikor történt ez, mire ők úgy válaszoltak, hogy közel 1700 évvel korábban. Ezt hallva felkiáltott, hogy egy olyan nép, amely ilyen erős kapcsolatot tart fenn az örökségével, biztos, hogy soha nem pusztul el.
Olyan korban élünk, amikor a remény feladásának próbája különböző szinteken létezik. A nem vallásos zsidók számára a próba nyilvánvaló – nem elhagyni örökségüket teljesen a világi kultúrába való beolvadással. De a kihívás valamilyen formában mindenkire vonatkozik: Először is, az ember kísértésbe eshet, hogy lemondjon a szekuláris zsidók millióiról, azzal érvelve, hogy az asszimiláció miatt menthetetlenül elvesztek. Ez természetesen egy rendkívül hibás hozzáállás és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szekuláris zsidók igen könnyen visszavezethetők a valódi zsidósághoz. A második pont az, hogy a micvák megtartása nem feltétlenül zárja ki a remény feladását – valóban, a zsidók, akik a király lakomáján ettek, még mindig (מַקְפִּיד) makpid voltak – azaz, elméletben hittek a szigorú követelményben, hogy kóser ételeket egyenek (még akkor is, ha a lakomán éppen nem ezt tették). Az ember megtarthatja a micvákat és mégis elgondolkodhat azon, hogy lesz-e valaha Harmadik Templom, és hogy a Messiás valóban eljön-e. Sőt, a remény feladása a személyes életünket is megkeserítheti, meggyőzve minket arról, hogy nincs lehetőségünk nagy dolgok elérésére.
Purim története arra tanít bennünket, hogy soha nem szabad feladnunk a reményt, mind a zsidó nemzet-, mind magunk-, mint egyének tekintetében – és amíg fenntartjuk a vágyunkat, hogy I-ten nemzetének részesei legyünk, biztosak lehetünk abban, hogy Ő megvéd minket minden ellenségünktől.
Minden olvasónak békés, szép Szombatot!
Jegyzetek:
[1] Megilla, 12a.
[2] Saaré Chaim, p.170.
[3] A Gemara a Megilla, 12a-ban a pusztító rendelet másik okát említi – azt, hogy a zsidó nép leborult Nebukadnezár király képmása előtt. Ez is problematikus, mert a kommentárok szerint ez nem minősült valódi bálványimádásnak. Miért büntetnék őket ilyen szigorúan? Talán erre is ugyanúgy válaszolhatunk – Nebukadnezár azt akarta, hogy a nép őt, és ne az Ö-valót ismerje el legfőbb hatalomnak. Amikor meghajoltak a képmása előtt, ezzel demonstrálták, hogy elfogadják az ő uralmát. Következésképpen, intézkedésről intézkedésre I-ten azzal fenyegetőzött, hogy nem fog többé királyukként fellépni, és megvédeni őket az ellenségeiktől.
[4] Megilla, 16a.
[5] Idézve: Ohel Mose, 150. oldal.
