Az utolsó Hámánfülét majszolva gondolkoztam el azon, hogy a négy „m” betűs micvá ünnepétől, azaz Purimtól négy hét után köszönt ránk Pészách, amelyhez szintén szorosan fog kapcsolódni a 4-es szám. De ne szaladjunk ennyire előre! Emlékezzünk csak vissza, hogy mennyire vártuk Purimot, és már vége is! Mennyi mindent csináltunk az elmúlt napokban!

Sütöttünk, főztünk, jelmezeket, álarcokat, esetleg rásánokat készítettünk. Sláchmóneszt is állítottunk össze, amibe finomabbnál finomabb süteményeket és bort csomagoltunk, majd jószívvel küldtük tovább. Hajnaltól-napnyugtáig böjtöltünk, részt vettünk a Megila felolvasásán. A „kötelező” lakomán is ettünk, ittunk, mulattunk! Jól elzavartuk a gonosz Hámánt a kereplővel, és biztos volt olyan ismerősünk, aki annyira jól választott jelmezt, hogy nem ismertük fel elsőre, de talán másodszorra sem! Biztos vagyok benne, hogy nem feledkeztünk meg a cedákáról sem!

De mégis, lassan és finoman, ám egyre határozottabban kúszik bele a gondolataimba, hogy ideje megtervezni a pészáchi előkészületeket, lassan elkezdeni a nagytakarítást, átpakolni a konyhaszekrényeket, külön helyet csinálni a pészáchi edényeknek, hogy jól előkészített helye legyen majd az ünnepre vásárolt élelmiszereknek. Sőt lassan ideje átgondolni, kitalálni a menüt, megrendelni, beszerezni a maceszt, listát írni, hogy megkönnyítsük a vásárlást, hogy elkerüljük a felesleges kiadásokat!

 

De haladjunk csak szépen hétről hétre! Most számok helyett beszéljen az Írás!

Pészách ünnepét niszán hónap tizenötödikétől huszonkettedikéig ünnepeljük, az első két és az utolsó két nap főünnep, a közte levő négy nap félünnep, hol hámoéd vagy halemajd. Izraelben, huszonegyedikéig tart, és „csak” az első és az utolsó nap főünnep. A nyolcnapos ünnep a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a kétszáztíz esztendős egyiptomi rabság és szolgaság után több, mint 3000 évvel ezelőtt kivonultak Egyiptomból. A kivonulás történetét, amely Mózes küldetését, fáraó kérlel­he­tet­len­sé­gét, az Ö-rökkévaló rendelte tíz csapás sorozatát, majd a zsidók menekülését beszéli el, Mózes második könyvének első tizenöt fejezete írja le.

Az ünnepnek több elnevezése is ismert. A legelterjedtebb – legközismertebb neve: hág hápészách, az elkerülés ünnepe.

Ez az elnevezés a Tórából ered, mert: „a halál angyala elkerülte Izrael fiainak házait Egyiptomban, midőn sújtotta Egyiptomot, a mi házainkat megmentette…” (II.Mózes12,27). Azokra a történésekre találunk utalást a szövegben, hogy a kivonulást megelőzően az Ö-rökkévaló csapásokkal sújtotta Egyiptomot, szám szerint tízzel. A tizedik csapás, mely az elsőszülöttek halála volt, a halál angyala elkerülte a zsidók házait, míg az egyiptomiakét nem. A pészách szót másképp pontozva, lehet piszéách-nak is olvasni, ami sántát jelent. Ez minden bizonnyal utalás a halál angyalára, aki átugrotta (pászách), átlépte a zsidók házait.

Hág háhérut, vagyis a szabadság ünnepe, mert ekkor jött el hosszú rabság után a szabadság. A rabszolgákból szabad nép lett és elindultak a Kánaánba vezető úton.

 

Hág hámácot, a kovásztalan kenyér ünnepe.

Szintén a kivonulásra, a szabadságra emlékeztet. „És a tizenötödik napján a hónapnak (niszán hónap) van a kovásztalan kenyerek ünnepe az Ö-rökkévalónak, hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek…” (III.Mózes23,6). A kovásztalan kenyér, más néven mácá, pászka vagy laska, a szegények és a rabszolgák kenyere volt, valamint emlékeztet bennünket a sietségre, mivel őseinknek olyan gyorsan kellett elhagyniuk Egyiptomot, hogy a tésztájuknak nem volt ideje megkelni. Bölcseink magyarázata szerint a kovásztalan kenyér emlékeztet bennünket az egyiptomi rabszolgaélet nyomorúságára.

 

Hág hááviv, a tavasz ünnepe.

„Mert a tavasz hónapjában jöttél ki Egyiptom országából” (Mózes II. 23,15). Éled a természet, nyílnak a virágok, Izraelben a termés érlelődni kezd. Kevésbé ismert elnevezése Pészáchnak, az ítélet napja, mivel a Misna tanúsága szerint az Ö-rökkévaló ezen a napon mond ítéletet a föld termése felett. Purim és Pészách között 30 nap van, és mivel ennek az ünnepnek van a legtöbb előírása, szabálya, ezért az a szokás, hogy Purim után már, de legkésőbb niszán hónap elejétől elkezdjük a felkészülést! Tapasztalt háziasszonyok már tudják, hogy ez bizony nem hosszú idő ahhoz, hogy mindennel elkészüljünk, áttanulmányozzuk az előírásokat, szabályokat. A következő hetekben sok témát érintve, együtt próbálunk meg a lehető legalaposabban felkészülni! Részletesen foglalkozunk majd az ünnep történeti hátterével, az előkészületekkel, és természetesen főzünk és sütünk.