Egy hónap után véget ért minden idők egyik leggyengébb labdarúgó Európa-bajnoksága. A csapatok zöme csak kapott gól nélkül akarta megúszni a meccseket, s a gólszerzés csupán másodlagos volt. Ezért is öröm a sportágat szeretők számára, hogy végül az a csapat, Spanyolország szerezte meg az aranyérmet, amely gólszerzésre, győzelemre törekedett. A magyar válogatott a nagy remények ellenére nem jutott tovább a csoportjából.

Kezdjük is rögtön magyar válogatottal, lehet szomorkodni, hiszen zömében mindenki többet várt az együttestől, ám az igazat megvallva, nem történt csoda, csak szembejött a valóság. Az elmúlt időben, rendre az erején felüli eredményeket elérő együttes most nem tudott bravúrt végrehajtani. Egy hónapja, a beharangozóban ezt írtuk: „ez az a négyes, amelyben három győzelemmel, de akár három vereséggel is lehet zárni”.

A svájciak elleni első mérkőzésen, ahogy azt Rossi kapitány is elismerte akadtak taktikai és egyéb hibák is, így a kezdő tizenegyben is, amelyben szerepet kaptak az utóbbi időben egyáltalán nem, vagy csak keveset játszó, de akkor is hibázó játékosok. A helvétek köszönték az ajándékot és a félidőnyi előnyt, s a szünetben 2-0-ra vezettek. A második játékrészben szépítettünk, s akadt esély az egyenlítésre, ám a végén jött egy újabb hiba (1-3).

Bár a németek ellen összeszedettebben játszott az együttes, és a házigazda csak egy vitatható góllal szerzett vezetést, nem sok sansz volt a pontszerzésre.

Az utolsó meccs előtt biztos volt, hogy az áhított továbbjutáshoz győzni kell a skótok ellen és több csoportban is, számunkra kedvező eredményeknek kell születni.

A skótok is hasonló helyzetből várták a találkozót – illetve, miután ők szereztek egy pontot Svájc ellen, a győzelmük (szinte) biztos 16 közé jutást ért volna – így a felek óvatosabban kezdtek, attól tartva, hogy egy kapott gól az álmok végét jelentheti. Illetve a mieink érthetően átadták a kezdeményezést a nem igazán kreatív ellenfélnek, amely ugyan többet birtokolta a labdát, de sokra nem ment vele. E forgatókönyv nagyjából a második játékrész feléig tartott, akkor már többet, és veszélyesebben támadtunk, ám eredmény nélkül. Ráadásul 20 perccel a vége előtt súlyos sérülést szenvedett a svájciak elleni gól szerzője, az ezen a mérkőzésen is már helyzetig jutó Varga Barnabás, miután a skót kapus letarolta. Ráadásul súlyosnak tűnt az eset, mert a társak arcán az ijedtséget lehetett látni és a mentőegység csak hosszú idő után ment be érte a pályára. Varga egy rövid időre elveszítette az eszméletét is, megnyugtató hír volt, hogy később intett, jobban van. (Arccsontöréssel kellett műteni.)

Ezt követően minden megváltozott, és mindkét együttes a biztonság helyett már a sokat érő gólért hajtott, míg a mieink Vargáért is küzdöttek. S a hosszabbítás 10. percében a csereként beállt Csoboth Kevin megszerezte a győztes gólt, amelyet hatalmas ünneplés követett. Majd a három pont birtokában jöhetett a számolgatás. A többi csoportból két, harmadikat kellett megelőzni ahhoz, hogy a négy legjobb csoport harmadik egyikeként a 16 közé jusson a magyar válogatott.

Az olaszok a hosszabbítás 8.(!) percében egyenlítettek a horvátok ellen, akik két pontjukkal mögénk kerültek. Másnap az addig (aztán az egész tornán) visszafogottan játszó angolok nem tudták legyőzni a szlovénokat, így ez az esély elszállt.

A következő nap kora esti meccseire nem számíthattunk, hiszen mind a négy csapat három ponttal állt. Ráadásul a román-szlovák találkozón a döntetlen mindkét félnek megfelelt – nem is erőltették igazán, így négy pontjuk lett. S miután a másik meccsen biztos volt, hogy az egyik együttes pontot szerez, nem is volt igazán érdekes.

Nem úgy az esti két meccs! A török-cseh meccsen az kellett, hogy a törökök ne veszítsenek, vagy ha mégis, akkor három góllal, míg a portugál-georgia találkozón előbbiek nem kaphattak ki. Ettől tartottunk kevésbé, aztán… A csehek hamar ember-, majd a második félidő elején, gólhátrányba kerültek, s bár egyenlítettek, végül mégis kikaptak. A portugáloknál többen pihenőt kaptak, hiszen az együttes már továbbjutóként várta a mérkőzést. Nos, az egyik, ennek köszönhetően pályára lépő, Antonio Silva már a második percben nagyot hibázott és Georgia vezetést szerzett. Hiába támadtak a luzitánok, elképzelés nélkül tették és helyzetig sem igazán jutottak, ha meg igen mindent védett az ellenfél, a korábbi meccseken is remeklő kapusa. A második félidő elején sem változott semmi – egy biztos, a magyar szurkolókon nem múlott az egyenlítés… Aztán bő tíz perc elteltével Silva újabb hibája 11-est ért, amely után már 2-0-t mutatott az eredményjelző, mi pedig ugyan szomorúak voltuk, elismertük a georgiaiak remek teljesítményét.

Utóbbiak a következő körben egy ideig megnehezítették a csoportjukban remeklő spanyolok dolgát is, hiszen húsz percen át vezettek és a félidőre is döntetlennel vonultak a felek. Aztán a második játékrészben beindult a spanyol henger és 4-1 lett a vége. Még két ilyen sima meccs volt a 16 között, a svájciak könnyedén, esélyt sem adva verték 2-0-ra a talán helyzetig sem jutó, roppant gyenge olaszokat, míg a hollandok 3-0-ra intézték el a halovány románokat.

A németek némi játékvezetői segítséggel 2-0-ra verték a dánokat, a franciák egy szerencsés góllal 1-0-ra a belgákat, az Eb egyik legjobb meccsén a törökök 2-1-re a többre hivatott osztrákokat, az angolok a ráadásban egyenlítettek a szlovákok ellen, majd a hosszabbításban harcolták ki a továbbjutást. Míg a portugálok csak 11-esekkel gyűrték le a szlovénokat, aztán a nyolc között szintén büntetőkkel buktak a franciák ellen. De büntetőkkel esett ki Svájc is, amely a rendes játékidőben öt percig vezetett, s az angolok csak ekkor kezdtek focizni kicsit. A hollandok fordítottak és nyertek a törökök ellen, míg a spanyolok hosszabbításban gyűrték le a házigazdát, amelyből akár már a 8. percben piros lapot kaphatott volna a pályafutását befejező Kroos.

Az elődöntőben a tornán rengeteg rekordot felállító (legfiatalabb pályára lép, gólpasszt adó stb.) Lamine Yamal válaszolt a franciák korai góljára. /Így ő lett a legfiatalabb gólszerező is./ Majd a 25. percben a másik La Masia (FC Barcelona) nevelés, Olmo már a vezetést, s mint később kiderült a győzelmet jelentő gólt is megszerezte.

A másik ágon, szintén egy, a La Masián pallérozódott játékos, Xavi Simmons szerzett vezetést a hollandoknak, míg az angolok egy erősen véleményes büntetővel egyenlíthettek. A második félidőben pedig már kifejezetten látványosan fújt a briteknek a korábban csalás miatt eltiltott, most érthetetlenül lehetőséget kapó német, Zwayer játékvezető. S hogy a tulipánosok még szomorúbbak legyenek, Watkins az utolsó percben a döntőbe lőtte az angolokat.

A finálé első félidejét jobb elfelejteni. A második alig kezdődött el az egy nappal korábban a 17. évét betöltő Yamal (aki így a világversenyek legfiatalabb döntőse, a következő pillanattól gólpasszt adója is lett) gurított cimborája, Nico Williams elé (1-0). Az angolok megint ekkor jöttek rá, mi is a játék célja és egyre gyakrabban tették tiszteletüket a másik térfélen és egy bő negyedóra múlva egyenlítettek. Ezután megint jött az alibi, a visszahúzódás. A spanyolok viszont Oyarzabal révén újabb gólt lőttek, és ha nehezen is, de megtartották a végéig és negyedszer lettek Európa királyai. És begyűjtöttek minden egyéb trófeát is: Rodri lett a torna legjobb játékosa, mily meglepő Yamal a legjobb fiatal játékosa, mellesleg a gólpassz király is négy asziszttal. S hogy ne feledjem, a franciáknak lőtt bombagólját választották a torna legszebb góljának. Jövőre pedig valóra válhat egy nagy álma, miután a szintén az elmúlt hetekben zajló Copa Americát Argentína nyerte, így 20225-ben a Finalissimán találkozhat a pályán példaképével, Lionel Messivel. Kettőjük közötti érdekes kapocs, hogy van egy közös fotójuk… amely egy jótékonysági naptárhoz készült még 2007 decemberében, s Messi fürdeti a féléves Yamalt.

Gareth Southgate, a zsinórban két Eb-döntőt bukó angolok kapitánya pedig egy ideig biztos nem fürödhet a boldogságban válogatott meccsek után, ugyanis kedden lemondott posztjáról.