Ez itt a kérdés, vagyis: be szabad-e lépni hívő zsidónak a Templom-hegyre, ahol az első és a második Szentély állt, és ahol a hit szerint felépül majd a harmadik? Nemzeti öntudat vagy a rabbinikus döntések sorozata az, amit szem előtt kell tartani? Erre igyekszünk választ találni az alábbiakban.

A legutóbb megválasztott országos főrabbik[1] hivatalba lépésükkor aláírták az évtizedekre visszamenőleg elődjeik által is jóváhagyott okiratot, amely megtiltja a belépést a Templom-hegy egész területére. Olyan ismert, megfellebbezhetetlen tekintélyű nagyságok neve szerepel a korábbi aláírók között, mint például Ovadia Yosef, Avraham Shapira, Mordechaj Eliyahu vagy Eliyahu Bakshi-Doron.

Yitzhak Yosef országos szefárd főrabbi véleményében kifejtette, hogy a hívő zsidókat korlátozó halachikus tilalmakon túlmenően a világ nemzeteivel szembeni fölösleges és felelőtlen provokációt lát a kérdésben, akárcsak a nemzeti vallásos irányzathoz tartozó elődjei, élükön Avraham Yitzhak Ha’cohen Kook rabbi és fia, Zvi Yehuda Ha’cohen. Utóbbi így fogalmazott:

„Nem erősítjük meg Izrael fennhatóságát olyan áron, hogy átlépünk a tórai tilalmakon.”

A legbírálóbb szavak azonban apjától, Kook rabbitól származnak, méghozzá Edmond de Rothschild báró 1914-ben tett Templom-hegyi látogatására reagálva, amelyet istenkáromlásnak nevezett és hangsúlyozta, hogy ezzel a báró nagyobb mértékű rosszat követett el, mint amennyi jót tett az erec israeli zsidó településeknek nyújtott adományaival.

Ezzel szemben Slomo Goren, aki előbb katonai, majd országos főrabbi volt, a hatnapos háború után rendszeres istentiszteleteket akart rendezni a Templom-hegyen. Részben konkrét tilalom hiányára hivatkozott, részben nemzeti érdekből fontosnak tartotta volna a vallásos zsidó jelenlét demonstrálását. 1967-ben tisa be’áv gyásznapja alkalmából közös imádkozást szervezett, sőt egyik társa egy tóratekercset is odavitt a hegyre.

A döntéshozók egyetértenek abban, hogy halachikus szabályok tiltják a belépést az egykori Szentély területére. Hiteles források szerint azonban a szent hely mai méretekre átszámítva 250 négyzetméter volt, ma azonban Heródes király jóvoltából a terület jóval nagyobb. Kérdés, lehet-e biztosan tudni, ezen belül hol állt a Szentély és meg lehet-e kerülni azt a helyet, vagy pedig nincs biztos adat, mert akkor az egész terület belépési tilalom alá esik. A hatnapos háború után összeült a főrabbinátus tanácsa és úgy döntött, hogy miután a hely szentsége soha nem szűnt meg, tilos belépni a Templom-hegyre, amíg felépül a harmadik Szentély.

Az ellentábor Goren rabbi véleményére támaszkodik, aki egy katonai műszaki egységgel végzett mérések után kijelentette, hogy a Szentély ott állt, ahol ma a Szikladóm, ezért oda tilos bemenni, de a környékére szabad. Más források azonban más területekre teszik a Szentély helyét.

Végül is Goren rabbi kisebbségben maradt véleményével, ráadásul Yisser Yehuda Untermann askenázi és Yitzhak Nissim szefárd országos főrabbi nem nézték jó szemmel ténykedését. Zerach Warhaftig vallásügyi miniszter összehívta a szent helyeket felügyelő miniszteri bizottságot, akik egyhangúlag az országos főrabbik mellé álltak, így Goren rabbi kénytelen volt visszalépni kezdeményezésétől. A halachikus vélemények mellett olyanok is vannak, amelyek ideológiai indokokat vetnek fel: a Szentélyt Izrael népének bűnei miatt rombolták le, így elsősorban az erkölcsi-szellemi felemelkedésen kéne munkálkodni és nem a szent hely fizikai felépítésén.

 

Forrás

Jegyzet:

[1] Izraelben egyidőben két országos főrabbi: askenázi és szefárd van hivatalban