Devorim, az „ötödik könyv”, amely Mózes élete utolsó hónapjainak beszédeit tartalmazza, melyekben a nagy Tanító legtöbbször intő szavakkal, szidásokkal és fedésekkel figyelmezteti népét nehogy letérjenek az útról, amit Isten által parancsba adott nekik.
Bölcseink sokat vitatkoztak a feddőbeszédek hatékonyságáról, értelméről. Egyesek Salamon királyra hivatkozva:
„…. a megfeddőknek kellemes lesz a dolguk, és rájuk száll a jónak áldása” (Mislé 24:25) helyesnek és hatékonynak tartották! Mások – ad absurdum – szintén a bölcs Salamont idézve: „Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, a hiányt nem lehet számontartani.” (Koh. 1/15) azt állították, hogy semmi értelme, hiszen nincs foganatja az ilyen beszédnek.
A világ kétpólusú: ahogy vannak, akiknek nem kell feddés és figyelmeztetés, úgy vannak olyanoknak is, akiknek értelmetlen minden javító kísérlet. Egyébként is: „Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában, mellyel fárad a nap alatt? …Ami volt, ugyancsak az, ami lesz, ami történt, ugyancsak az, ami történni fog; s nincs semmi új a nap alatt!” (Koh.1/3-9)
A feddések ellen emel szót a Talmud is. (Jevámot 49b.) Isten megbüntette Jesáját, miután a próféta megfeddte népét, azt állítva róla, hogy: „…tisztátalan ajkú nép közt lakom…” (Jes. 6/5). A Talmud (Arakin 15b 16-17) továbbmegy a megítélésben, azt állítva, hogy minden szidás, feddésben van valami rosszindulat: „Rabbi Ḥama ben Ḥanina tanította: mi az orvosság azok számára, akik rosszindulatú beszédet beszélnek?” Ha Tóra-tudós, tanulmányozza a Tórát, ahogy az írva van: „A nyugtató nyelv az élet fája, de romlottsága megtört lélek.” (Péld.15/4) És a „nyelv” szó nem jelent mást, mint rosszindulatú beszédet, amint azt állítják: „Nyelvük élesített nyíl; álnokságot szól.” (Jer. 9/7) A „fa” szó pedig nem jelent mást, mint a Tórát, ahogy meg van írva: „Az élet fája azoknak, a kik megragadják.” (Péld 3:18)
A berdicsevi Lévi Jichák Derbarmdiger (1740-1809) is kétségbe vonta a feddések jogosultságát. Szerinte a feddések szimbolikusak, nem is tükör, amit népe elé tart, hanem „ellenpélda”. Amikor Mózes népe számos kétes és morálisan megkérdőjelezhető „ügyeiről” beszélt Istennel, soha nem mondott semmi rosszat, olyankor mindig népe jó tulajdonságait hangsúlyozta.
Történt, hogy a Zydaczowi Jichák Ejzik rabbit egyszer az erdélyi Máramarosszigetről felkereste Zálmán Léb rabbi, ki haszidjainak egész seregét hozta magával, köztük néhány az úgynevezett felvilágosultak módjára viselkedő szőlősgazdát is. A vendég arra kérte Jichák Ejzik rabbit, hogy illesse intő szavakkal ezeket a zsidókat. „Nálunk nem szokásosak az efféle intelmek!” – válaszolta a Rabbi. „Amikor Szombaton a gyülekezet előtt azt mondom, hogy „Mindenki Neked vallja meg hitét, mindenki Téged dicsér” – ezek a mi intő szavaink. Ha nem eszmélnek rá a megtérés, jobbá válás szükségességére, akkor erkölcsi prédikáció nem segít rajtuk. Másnap, miközben Jichák Ejzik rabbi a frigyszekrény előtt, mondani kezdte, hogy „Mindenki Neked vallja meg hitét, mindenki Téged dicsér” a máramarosszigeti rabbi azokra az embereire pillantott, akikkel gondjai voltak a hit dolgában, és látta, hogy mindannyian zokognak….
Nos……nem lettünk okosabbak.
