(héberül: מנחם)
Az esszénus (1.) felekezet kiemelkedő tanítója Heródes király idején, a kereszténység előtti első század közepe táján. Híres volt prófétai képességeiről. Josephus szerint életének szentségével és a jövő ismeretével is kitűnt. Menachem az esszénus zsidó tanna bölcs volt, aki a „Zugot” (szó szerint „párok”) korában élt. Mint ilyen, „párban” volt az idősebb Hilléllel, és av bet din-ként (2.) szolgált.
Előde: Avtaljon
Av Bet Din
Utóda: Sammáj
JOSEPHUS
Josephus elbeszéli, hogy Menachem „egyszer megfigyelte, amint Heródes, aki akkor még fiú volt, a tanítójához ment, és úgy köszöntötte őt, mint „a zsidók királyát”. A jámbor esszénus azonban hozzátette, hogy Heródes el fogja hagyni az igazságosságot és a jámborságot, és ezzel I-ten haragját vonja magára. Amikor Heródes elérte hatalma csúcsát, elküldött Menachemért, és kikérdezte őt uralkodásának hosszáról. Menachemnek sikerült kielégítenie a királyt, bár kétértelmű válasszal, és ezért (Josephus szerint) Heródes továbbra is tisztelettel viseltetett minden esszénus iránt. L. Ginzberg szerint Menachem a Misnában (Hag. 2:2) említett Menachemmel azonos. Ez a Menachem volt Hilléllel együtt a Szanhedrin egyik vezetője, aki elhagyta a posztját (feltehetően azért, hogy az esszénusokhoz csatlakozzon), és akit Sammáj követett. Azonban kevés bizonyíték támasztja alá az ő nézetét. A Misnáról szóló talmudi viták a bennük szereplő Menachemet sokkal inkább hajlamosak Menachem-mel, a galileai Júda fiával-, az i. e. 66-70-es felkelés idején élt hazafias vezetővel azonosítani.
A legenda szerint, amikor meglátta az ifjú Heródest iskolába menni, hátba veregette, és királyként szólította meg, bejelentve neki, hogy sikeresen fog uralkodni, de nem tanúsítja majd az emberek iránti szeretetet és igazságosságot vagy az I-tennek kijáró jámborságot, és ezért a bűneihez méltó véget fog érni. Amikor később, hatalma csúcspontján Heródesnek eszébe jutott ez a különös jóslat, Menachemért küldött, és megkérdezte tőle, hogy milyen hosszú lesz az uralkodása. Mivel Menachem nem válaszolt azonnal, Heródes sürgette őt, és megkérdezte, hogy vajon tíz évig fog-e tartani az uralkodása; mire Menachem így válaszolt: „Igen, sőt húsz, vagy harminc évig is”. E válasszal megelégedve Heródes egy kézszorítással elbocsátotta őt, és ezentúl különleges kitüntetésben részesítette az esszénusokat. Ezt a Menachemet helyesen azonosították azzal, akit a Misna av bet din-ként és Hillel ha-Nászi-val közös iskola vezetőjeként, valamint Sammáj elődjeként említ; de az av bet din és a Nászi kettőssége valószínűleg a történelem téves értelmezésének köszönhető, amikor már nem értették a haszidok, illetve a farizeusok, valamint a szadduceusok vagy bóthusziak közötti kérdéseket. Menachem és Heródes kapcsolatának homályos emléke azonban fennmaradt egy brajtában (3.), amelyet a Babiloni Talmudban olvashatunk (Hag. 16b), amely szerint „Menachem elment, hogy csatlakozzon a Királyt szolgálókhoz, és nyolcvan pár selyemruhába öltözött tanítvány ment vele”. Egy másik hagyomány szerint hitehagyott lett (Jeruzsálemi Talmud Hag. II. 77d). A két hagyományt összekeverték, és két másik formában is megjelenik: az egyik szerint Menachem kénytelen volt elhagyni a farizeusi iskolát, és amikor nyolcvan pár tanítványával együtt látták, azt mondták neki, hogy többé nincs részük Izrael I-tenében; a másik szerint egyik fokról („middah”) a másikra lépett, míg végül gnosztikus (eretnek?) lett. (4.)
MISNA
A Misnában feljegyzett Menachem feltehetően azonos azzal, akiről Josephus „A zsidók régiségei” című művében olvashatunk. A Misna, azt állítja, hogy „kiment”, és ennek következtében Sammáj váltotta fel, aki ettől kezdve az idősebb Hillél zugot-ja (tanuló-párja) lett. A Babiloni Talmud idéz egy vitát a bölcsek között arról, hogy hová „ment ki” Menachem. Abáje azt állítja, hogy „gonosz utakra [kultúrába] ment [ki]” (Hagiga 16b), míg Rava szerint „a Király [I-ten] szolgálatára ment [ki]” (Hagiga 16b). A Gemara idéz egy idézetet az egyik Brajtából, amely Ráva véleményét támasztja alá: „Így is tanítják: Menachem indult [ki] a Király [I-ten] szolgálatára, és vele együtt nyolcvan pár selyembe [királyi] öltözött tanítvány indult [ki]” (Hagiga 16b). A Jeruzsálemi Talmud idéz egy további véleményt, miszerint Menachem azért egyezett bele, hogy kinevezzék a szolgálatba, hogy visszavonja a Tóra-tanulásra vonatkozó kormányzati előírásokat (Jeruzsálemi Talmud Hagiga 2:2).
Jegyzetek
(1.) Esszénusok (gör. esszénoi; lat. essaei; aram. cenóim; héb. hásóim; Graetz szer. hásá a. m. hallgatni gyökből). A farizeus pártból eredő szigorúan aszkéta és kommunista jellegű szekta tagjai. Az E. jelentősége rendkívül nagy, mert a kereszténység alapítói közülük kerültek ki. Az E.-k lemondtak a földi élet külsőségeiről, szent életet éltek és kommunista alapon rendezkedtek be. Jóindulatukhoz nem fér semmi kétség; messiási reménységüket a farizeusoktól tanulták, de míg ezek józan életbölcseletet tanítottak, ők lassankint az életről, magáról a családról is lemondtak; külső élvezetet megvetettek, misztériumokban hittek és csodákat vártak. Plinius az E. Holt-tenger melletti telepét a világ csodájának tartja s azt mondja róluk, hogy évezred óta pénz, nő és gyermek nélkül tartják fenn közösségüket. A modern keresztény teológusok között különösen Schürer van azon az állásponton, hogy félig zsidó, félig pogány szokások keveréke az E. szektája, mely évszázadokon át élhetett Palesztinában anélkül, hogy a rabbinikus irodalomban, bármiféle nyomot hagyott volna. Ez utóbbi vélemény azonban nem egészen helytálló s nem egyezik Josephuséval sem. Valószínű, hogy az apokaliptikus irodalomban nagy részük van. A szombat megtartásában oly pedánsak voltak, hogy szombaton még önvédelemből sem fogtak fegyvert háború idején sem (I. Makkab. 2. 38; II. Makkab. 5. 25, 15. 4). Legnevezetesebb tagjává vált az E.-nak az utókor szemében Jochanan ha-Kohen (Keresztelő János), aki egy jelentéktelenebb vidéki papi törzsből származott s aki új mozzanatot vitt be az E. gyakorlatába azáltal, hogy keresztvizet, ill. a Jordán vizében való alábukást alkalmazta bűnbocsánatnál. Ebből az ágából az E.-nak eredt a kereszténység. (Magyar Zsidó Lexikon)
(2.) Az av bet din (héberül: אָב בֵּית דִּין „a bíróság vezetője” vagy „főbíró”), rövidítve ABD (אב״ד), a Szanhedrin második legmagasabb rangú tagja volt a Második Templom idején, és a Nászi (fejedelem) asszisztenseként szolgált. Az av bet din az „udvar mestere” néven volt ismert; őt tartották a hetven tag közül a legnagyobb tudósnak, a legfontosabbnak. Menachem, az esszénus az i. e. 1. században az av bet din szerepét töltötte be, mielőtt i. e. 20-ban lemondott volna, hogy „a Királyt szolgálja”. A Sammáj ház teljes hatalmat ért el a Szanhedrin felett egészen addig, amíg Gamáliel Nászi nem lett. Úgy tűnik, hogy az av bet din tisztségét végül betöltötték, mivel a Babiloni Talmud szerint Jehosua ben Chananjah, valamint a babiloni Nátán volt av bet din. A Jeruzsálemi Talmud elbeszéli, hogy II. Gamálielt leváltották, és Eleázár ben Azarjah lépett a helyére Nászi-ként. Miután Gamálielt visszahelyezték, Eleázár ben Azarjah lett av bet din. A Babiloni Talmudban található párhuzamos történet szerint Eleázár ben Azarjah Gamáliellel együtt maradt Nászi.
(3.) A brajta vagy Baraita (zsidó-arámi ברייתא baraita, „külső”) egy zsidó szóbeli hagyomány ernyőfogalma, amelyet nem építettek be a Misnába. Alkalmazható a „külső tanítások” halmazára (és nagybetűvel írva), vagy ezen tanítások egyikére (és kisbetűvel írva).
(4.) Lásd azonban: Grätz, “Gesch.” III. 213.
