Izraelben a legtermékenyebb, a legolvasottabb, a legtöbb nyelvre lefordított héberül író humorista. Hogyan vált azzá? Hetvenéves korában egy interjúban azt mondta, hogy a humor iránti érdeklődését az emberi butaság és a gonoszság tartja fenn, mivel mindkettő örök. És volt része bőven mindkettőben.

Hoffmann Dezső bankigazgató és felesége, Erzsébet száz évvel ezelőtt, 1924. augusztus 23-án Budapesten született fia a Ferenc nevet kapta. A családban, bár a felmenők között rabbik is voltak, nem sok szó esett a vallásról. Jiddisül sem szólaltak meg, és ha a rokonok közül valaki mégis erre vetemedett, a többiek rászóltak: magyar ember magyarul beszél! Ennek ellenére Ferenc mégis volt bár micva, persze latin betűkkel írták le az áldások szövegét, mert héberül sem írni, sem olvasni nem tanították meg. Nem sokkal később, miután a többi gyerek azt mondta neki: te nem vagy magyar, te zsidó vagy – nem tehetett mást, mint hogy elfogadja…

Yaron London, az egyik legismertebb izraeli újságíró egyszer megkérdezte tőle, segítette-e a túlélésben a színész(kedés)i képessége? Lényegében ez segített megmenekülni a pokolból, és ettől váltam humoristává – felelte. Az űzött vad olyan képességeket fejleszt ki, amelyeket nem kapott meg születéskor…

Ugyanebben az interjúban felidézett egy pesti történetet: az óvóhelyen a szomszédok provokálni kezdték, azt firtatták, miért nem hívtak be egy ilyen korú fiatalembert katonának. Talán csak nem zsidó? Mentegetőzés helyett üvöltözni kezdett: „Megcsókolhatjátok! Néhány napon belül itt lesznek az oroszok, és akkor a hozzátok hasonlók drágán megfizetnek! Visszajönnek a zsidók Pestre és az első fára fellógatnak titeket!” Meglengethettem volna hazafias és antiszemita kinyilatkoztatások közepette a hamis igazolványomat – magyarázta –, de egy ilyen átlátszó reakció nem olyan emberé, aki biztos az igazában, és nem is íróhoz méltó. Hiszen tudhatjuk, hogy az írók a világ legjobb hazudozói!

A háború után a Ludas Matyinál kapott állást, de nem sokáig bírta elviselni a párthűséghez kötött cenzúrázott munkát. 1949-ben feleségével, Évával Csehszlovákiába utazott azzal az ürüggyel, hogy egy könyvvásáron vesznek részt. Ausztriába akartak menni, de Pozsonyban találkoztak a Szochnut (Jewish Agency) embereivel. Igazolni nem tudták származásukat; felesége fel tudott idézni egy áldást, ő viszont egyetlen betűt sem ismert fel az elé tett héber szövegből. A legegyszerűbb megoldást választotta: letolta a nadrágját a tisztviselő előtt…

Izraelben gőzerővel tanulta a héber nyelvet és szemlélődött. Éles szemmel ismerte fel nem csak az általános helyi jellegzetességeket, de az egyéni sorsokat is. Ahogy a törzsek közötti házasságokból különleges gyerekek születnek, úgy történt ez a magyar és az izraeli humor keveredéséből létrejött írásaival. Nem volt mindig könnyű munkatársaival elfogadtatni a koncepcióját. Chájim Topol, a tavaly elhunyt kiváló színész mesélte a Szalach Sabati című, a keleti zsidó bevándorlók befogadási és beilleszkedési problémáit ecsetelő darabról:

A próbák szüneteiben néma csendben ültünk, a hangulatunkra rányomta a bélyegét a színdarab, amelyet szociodrámának tartottunk. Efráim észrevette és megpróbált meggyőzni minket, hogy ez egy humoros darab. Nem hittünk neki. Aztán amikor eljött a premier napja és felgördült a függöny, a közönség már az első képnél visítva röhögött. Attól kezdve, ahányszor vita volt köztünk, Kishon csak annyit mondott: igen, igen, mint a Szalach Sabati…

Két jellemző Kishon nyilatkozatot hagytunk a végére.

„Egész életemben egy bezárt, félhomályos szobában ülök és egy jegyzettömbbe firkálok ceruzával, miközben fogalmam sincs, kinek írok. Ezzel együtt a szadista kedvteléseim egyike, hogy meghívom barátaimat és kritikusaimat a dolgozószobámba, ahol állandó kiállításként felhalmoztam a különböző nyelveken megjelent könyveimet, és elnézem üveges tekintetüket…”

 

„Csak Izraelben érzem otthon magam. Élhetek Svájcban, élhetnék Magyarországon, mindegy; én izraeli vagyok, és ezt nem tudom befolyásolni.” Majd, mielőtt elérzékenyült volna, hozzátette: „Micsoda hazatérés-érzés, amikor leszáll a gép a Ben-Gurion repülőtéren és nem találom a bőröndömet!”