Az Uganda tervről
1903. augusztus 23-án Binjamin Zeev Herzl vezetésével ült össze Bázelben a hatodik cionista kongresszus. Itt vitatták meg azt a brit ajánlatot, amely szerint egy 13 ezer négyzetkilométeres országrészen létre lehetne hozni a zsidó államot, nem máshol, mint Kelet-Afrikában, Kenya észak-nyugati részén, mintegy 2000 méter magasságban a tengerszint felett. (Palesztina akkor török fennhatóság alatt állt.)
Abban az időben 5-6 millió zsidó élt Kelet-Európában. Az Egyesült Államokba 1903-ig félmillió, a következő tíz évben további kétmillió települt át. Szegénység, kilátástalanság, a többségi társadalomba való beilleszkedés kudarca vezetett a kivándorláshoz. A fejlődésnek indult nehéziparral a zsidó kisiparosok képtelenek voltak felvenni a versenyt. Ehhez jöttek a XX. századi üldözések: mintegy nyitányként 1903 áprilisában a kisinyovi pogrom, amelyet továbbiak követtek.
A brit javaslatot megelőzte néhány próbálkozás, pl. Hirsch báró kezdeményezése 1891-ben, amelynek keretében Argentínában és Brazíliában alapított mezőgazdasági telepeken orosz zsidókat telepített le. Hirsch célja mindössze az volt, hogy segítsen bajba jutott hittestvérein; az államalapítás gondolata nem foglalkoztatta.
A britek 1901 végére, több mint öt év után befejezték a Mombasát a Viktória tóval összekötő, 937 kilométeres vasútvonal építését. A munkálatokban többezer indiai vett részt. Amikor Joseph Chamberlain (1836-1914) gyarmatügyi miniszter felavatta a vasutat, rádöbbent, hogy nincs, aki használja. A helyi fekete bőrű lakosok és az indiaiak „nem voltak rá méltók”, európai utazó közönséget kellett szervezni. Chamberlain ekkor a visszautasítás biztos tudatában felajánlja Herzlnek a zsidó betelepülést, amit a cionista vezető – társai megdöbbenésére – nem vet el, sőt a javaslatot a hatodik kongresszus plénuma elé terjeszti.
A holokausztot abban az időben nem láthatta előre Herzl, de vizionált valamiféle katasztrófát, ez indíthatta erre a lépésre. Arról, hogy ideiglenes menedéknek szánta-e az afrikai programot, amely tévesen az Uganda terv néven vált ismertté[1], taktikából kezdett-e tárgyalni róla vagy valóban ott képzelte el a zsidó államot, megoszlanak a vélemények. A küldöttek a döntést az 1905-ös hetedik kongresszusra halasztották, időközben bizottságot akartak meneszteni a helyszínre, hogy az felmérje a lehetőségeket és jelentést állítson össze. Herzl a bizottság útnak indulása előtt meghalt (1904. július 3.). A háromtagú bizottság 1904 decemberében mégis elindult. Tagjai a következők voltak: Alfred St. Hill Gibbons brit őrnagy, Alfred Kaiser professzor Kairóban élő svájci természettudós, aki áttért az iszlám hitre és Nachum Wilbush fehéroroszországi születésű, Németországban, majd Palesztinában élő cionista zsidó mérnök. Az út során különváltak, s miután Wilbush eltévedt, letáborozott és bevárta társait, tehát nem sokat látott, de jelentésében csupa negatívumot írt le. Végül ez a véleményezés került a hetedik kongresszus elé.
Israel Zangwill (1864–1926) brit író felszólalásában elmondta, hogy Herzl, akivel jó barátságban volt, haláláig kitartott a terv mellett, sőt közölte, ha nem fogadják el, akkor kiválik a szervezetből. A küldöttek nem hittek neki, de tíz évvel később, mikor megjelent Herzl naplója, kiderült, hogy Zangwill igazat mondott.
Lett volna-e tömeges betelepülés erre a területre, amelynek semmiféle kötődése nincs a zsidó történelemhez, már nem derülhet ki. Egyes feltevések szerint Herzl nem nagyon hitte, mindössze azért foglalkozott a tervvel, hogy később bizonyíthassa: a britek legitim tárgyalópartnerként ismerik el a cionistákat. A holokauszt után mégis voltak, akik úgy vélték, hogy a cionisták cserben hagyták a kelet-európai zsidóságot azzal, hogy levették a napirendről az Uganda tervet.
Jegyzet:
[1] A britek által felajánlott terület az Ugandával szomszédos Kenyához tartozott
