Hetiszakaszunk a B’résit, azaz kezdetben. Az új év elején, a Tóra első szidrája tanulságos történettel ösztönöz bennünket, hogy a Fenséges napok fénye ne halványuljon bennünk és maradjunk az Ö-való által kijelölt úton. Szakaszunkban olvasunk Ádám és Éva esetéről az Édenkertben, amikor a Jó és rossz tudásának fájánál egy csapásra megváltoztatták az emberi életre vonatkozó i-teni tervet.

Az Ö-való az összes teremtménye közül egyedül az embert alkotta olyannak, aki rendelkezik a jó és rossz közötti választás képességével; aközött, hogy teljesíti-e I-ten akaratát, vagy sem. Nem sokkal a teremtésüket követően az első ember és párja azt választotta, hogy nem teljesíti Teremtőjének parancsát. Azt az utasítást kapták, hogy ne egyenek a Jó és rossz tudásának fájáról, de ők ezt nem tartották be. Ezzel a cselekedetükkel lényegében megváltoztatták a földi életnek az Ö-való által kijelölt rendjét.

A teremtés hatodik napjának végén, az ember teremtéséről szóló beszámoló után olvasunk az ember és állat számára biztosított táplálékokról. „És mondta Isten: Íme odaadtam nektek mind a maghozó füvet, mely az egész föld színén van és mind a fát, melyen maghozó gyümölcs van; tiétek legyen eledelül. És a föld minden vadjának, meg az ég minden madarának és a földön való minden mozgónak, amiben élő lélek van, mind a zöld füvet adtam eledelül. És úgy lett.” (1Móz. 1. 29 -30.)

Első olvasatra úgy tűnik, hogy a Tóra azonos táplálékot ír elő mind az embernek, mind az állatoknak. Valójában még érthető is, mivel az ember két „összetevőből” áll: testből és lélekből. Az ember lelke minőségileg különbözik az állatok életerejétől, azonban az emberi test lényegében hasonló az állatokéhoz, így szinte ugyanazokkal a táplálékokkal tartja fenn magát. A szöveget alaposabban megvizsgálva azonban fény derül a különbségre. I-ten „mind a maghozó füvet” és „mind a fát, melyen maghozó gyümölcs van” adta az embernek eledelül, ezzel szemben az állatoknak „mind a zöld füvet” adta eledelül. Tehát, csak az ember ehet maghozó növényt és gyümölcsöt, az állatok nem. Ez az állapot az ember első bűne után megváltozik. I-ten így szólt Ádámhoz: „Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról, melyről parancsoltam neked, mondván: ne egyél róla – átkozott legyen a föld miattad, fáradalommal egyél belőle életed minden napjaiban. Tövist és bogáncsot növeszt majd neked és enni fogod a mező füvét.” (1Móz. 3. 17 -18.) Bűnük után, már megengedi I-ten, hogy minden növényt fogyasszanak, s ezzel kezdetüket veszik a táplálékokra vonatkozó enyhítések. Az emberek az özönvíz után már húst is ehettek. A táplálékokra vonatkozó fokozatos enyhítések magyarázata az, hogy ez az ember spirituális szintjének csökkenését mutatja, mely az özönvíz után olyan mély szintre csökkent, hogy a hús is megengedetté vált számára.

Az első embert elkergették az Éden nyugalmas kertjéből egy olyan világba, amelyben nem könnyű az élet, nehézségekkel, fájdalmakkal teli. Mint láttuk, az Édenkertben volt az ember a legmagasabb spirituális szinten, ami a bűnbeesése után fokozatos csökkent, ezzel együtt élete is egyre komplikáltabbá vált. Szakaszunk arra világít rá, hogy igyekezzünk a hajdan volt Édenkertet, mint egy oázist felépíteni magunk körül és annak spirituális fényében közelebb kerülünk Teremtőnkhöz, aki óvó tekintetével kísér minket. „Mivel engem kedvel, felmagasztalom; vele leszek a szorultságban, megmentem, s becsületben részesítem. Hosszú élettel megajándékozom, s megmutatom neki üdvömet.” (Zsolt. 91. 15-16.)

 

 

B. Schmidt Dániel