Október végét írjuk. Azonban e sorok írásakor egy szavunk sem lehet az időjárásra! Bár már kissé erejét veszítette a napsugár, és a lágy szellő is az elsárguló levelekkel játszadozik. Még nyílnak a völgyben a kert őszi virágai, és mára már a zöldellő nyárfa levelei is aranysárga és barna színben játszanak, készülve az elválásra, az első és egyben utolsó aláhullásra, az utolsó táncra, mely során elhagyják a fa ágát. Ősz van, visszavonhatatlanul és újra. Lehet, hogy napokon, de pár héten belül biztosan szomorodik az idő is, a természet kicsit meghalni készül újra, hogy majd tavasszal újult erővel újra kezdődjön-folytatódjon a körforgás! Nem véletlen talán, hogy közülünk is nagyon sokan most, ebben az örökre elválás időszakában emlékeznek meg szeretteikről, halottjaikról, akik már csak lélekben lehetnek mellettük, velük. Ezért választottam e heti írásom témájának az emlékezést.

November vége felé, tehát nem egészen egy hónap múlva fogjuk olvasni a Tórában a Chájé Szárá, azaz Sára élete című hetiszakaszunkat. Az első temetést és az első esküvőt a Tórában. Számunkra Sára a mai napig a szerető zsidó édesanya mintája. Ő hagyományozta ránk a gyertyagyújtás és a chálávétel micváját, a szellemi és lelki táplálék mellé kapta az Ö-rökkévaló féltő gondoskodását, szeretete jelét, mely felhő formájában lebegett a sátra felett. A zsidó feleség és édesanya fontos jellemzői lettek ezek. A hagyomány Sára halálát összeköti Izsák feláldozásával. A nagyon vágyott és szeretett gyermek „elvesztése” miatt érzett bánat és keserves sírás elemészti őt. Sára halála után pedig Rebeka az, aki Sára szokásait felvéve biztosítja a megszokott és szeretett otthont Izsáknak, aki ezek után megvigasztalódik anyja halála után.

Rebeka az Ö-rökkévaló és Sára által kijelölt úton haladt tovább, és mi pedig a mai napig őket követve gyújtunk gyertyát és neveljük gyermekeinket. A szidrában több olyan esemény leírását találjuk, amelyek vallási életünk alapjaivá váltak. Ábrahám ősapánk gyásza és “felkelése”, hogy halottját eltemesse, az eredete annak, hogy a gyászoló süvét ül.

 

A zsidó hagyományban a gyász ideje egy év. De miért pont egy év? Mert ez idő alatt meg kell élnünk minden ünnepet, születésnapot és egyéb számunkra jelentőséggel bíró napot nélküle is. Kötelesek vagyunk meggyászolni az elhunytat, gyászt tartani a hagyományok előírta szokások megtartásával. A gyászolás időbeli periódusait három, jól elkülöníthető részre oszthatjuk.

Az első periódus neve sivá (süve). Ez azt jelenti, hogy „hét”, és a temetés utáni első hét napot jelenti. Sivát a közvetlen rokonokért, az apáért, az anyáért, a feleségért vagy férjért, a gyermekért és a testvérért tartanak. Az elhunyt családja ülhet együtt is süvét, de külön-külön, mindenki a saját otthonában is megteheti. A süvét ülők nem ülhetnek rendes magasságú ülőhelyen, csak alacsonyan. Lábzsámolyt vagy sámlit szoktak használni. Van, aki kiveszi a fotelból vagy karosszékből az ülőpárnát, hogy ennyivel alacsonyabban üljön, mint máskor. Ha a süve ideje alatt szombat van, a gyászt fel kell függeszteni, és a szombat kimenetele után kell folytatni. A szombat ilyenkor beleszámít a hét napba.

Pár szabály, a teljesség igénye nélkül: nem viselünk bőrből készült cipőt; posztó vagy vászon papucsot, esetleg csak zoknit viselünk. Én is sokszor szóltam úgy a gyermekeimre, hogy „Vegyél fel papucsot, mert nem gyászolunk!” A férfiak nem nyiratkoznak és nem borotválkoznak, a hölgyek nem sminkelik magukat. Nem végzünk munkát. Nem szabad a jó közérzet miatt fürödni vagy zuhanyozni.

A második periódust slosimnak nevezzük. Ez azt jelenit, hogy harminc, és a sivá befejezésétől a temetést követő harmincadik napig tart. A temetés napja számít első napnak. Ez idő alatt még nem zenés összejövetelen is tilos részt venni. Nem tartunk esküvőt. Az urak továbbra sem borotválkoznak és hajat sem vágatunk. Ezzel zárul a rokonokért viselt gyász ideje, kivéve az anya vagy az apa gyászolását.A slosim időszaka a harmincadik nap reggelén ér véget.

A harmadik időszakot, amelyben az édesanyát vagy az édesapát gyászolják, egyszerűen ávelutnak, gyásznak nevezzük. A halálozás napjától a zsidó naptár szerinti tizenkét hónapon át tart. A slosim befejezésétől a halál első évfordulójának napjáig tart. A gyászév idején nem szabad vidám eseményeken, zenés vacsorán részt venni, színházba, hangversenyre járni. Az elhunytak fiának vagy fiainak tizenegy hónapon át mindennap Káddist kell mondaniuk. A Káddis egy arameus nyelven íródott vers, ami az Ö-rökkévaló nagyságát dicsőíti. Az egy év elteltével tilos bármit tenni, ami a gyász folytatását jelentené, bele kell törődni a megváltoztathatatlanba. Viszont az emlékezést nem tiltja semmi és senki! Sőt!

A zsidó felfogás szerint nem született olyan jámbor ember a világra, aki ne vétkezett volna. Hitünk szerint az ember a túlvilágon felel földi életében elkövetett cselekedeteiért és mond ítéletet felette az Ö-rökkévaló. Az ítéletet a földi hozzátartozók enyhíthetik a Káddis ima elmondásával, emlékimákkal, tóratanulással és jótékonykodással.

A temetés után egy évvel, a jahrzeitre, jiddisül jorcájtra szokás sírkövet állítani. A sírkő héberül máccévá. A régi időkben, mikor őseink még a sivatagban éltek, a sírokat kövekkel rakták körbe, hogy a vadállatok ne tudják kikaparni a halott testet. Ha valaki elment a sír mellett, egy-egy követ tett rá, jelezvén, hogy itt egy sír van. Ezért virág helyett mi követ, kavicsot viszünk és teszünk a sírokra.

 

Más magyarázat szerint a kövek a lélek halhatatlanságát, az öröklétet szimbolizálják a zsidó sírokon, hiszen ezek sosem hervadnak el, így a végtelenséget mutatják. Egy másik megközelítés szerint élettelenre csak élettelen kerülhet. A temető elhagyásakor néhány fűszálat tépünk és magunk mögé dobjuk. Tesszük ezt azért, hogy a Halál angyala veszítse szem elől nyomunkat. Kiérve kezeinket leöntjük a hagyományos „ál n’tilát jádájim” áldás mondásával, de nem töröljük meg azokat. Jelezvén ezzel is, hogy a vizes kéz még emlékeztet bennünket a helyre, ahonnét és akiktől jövünk.

A Mázkír szertartást évente négyszer tartjuk Jom Kippurkor, Peszách, Sávuot és Szukkot utolsó napján. Jizkor, a kifejezés emlékezést jelent, arra kérjük benne az Ö-rökkévalót, hogy emlékezzen meg eltávozott szerettünkről, szeretteinkről. A jizkor ima felolvasásával megújul, megerősödik a kapcsolat az imádkozó és az elhunyt között, és az ima az eltávozott lélek érdeméül szolgál a túlvilágon. Az a szokás, hogy azok, akiknek mindkét szülője életben van, elhagyják a zsinagógát a jizkor ima idejére. Több oka is van, hogy miért!

• Ha véletlenül bent maradnának, olyanok is elmondanák a halottak lelkiüdvéért szóló imát, akiknek szüleik élnek.
• Ne mondjunk, emlegessünk olyan dolgokat, amiket nem szeretnénk, ha bekövetkeznének!
• Régi szokás, hogy elhunyt hozzátartozók után kapnak nevet gyermekeink. Milyen érzés lenne, ha meghallanák a nevüket!

Szokás 24 órán át égő nér nesámát, azaz lélekgyertyát, vagyis emlékmécsest gyújtani. Gyújthatunk egy gyertyát, de akár minden halottunk után is külön-külön. A szülők után mondott mázkir mellett más zsidó után is elmondható ez az ima, legyen az barát vagy rokon. Ebben az esetben többször mondják el a jizkor szóval kezdődő szakaszt, és a rokonságot az apám, illetve anyám szó helyett a megfelelő kifejezésre módosítják.

 

Az apa emlékére:

Jizkor Elohim nismát ávi mori _______ sehálách l’olámo. Báávur seáni nodér c’dáká, bisz’chár ze, t’hé náfso c’rurá bicror háchájim im nismot Ávráhám Jichák v’Jáákov, Szárá Rivká Ráchél v’Léá, v’im sár cádikim v’cidkánijot seb’gán éden! Ámén.

 

Az anya emlékére:

Jizkor Elohim nismát imi moráti _______sehál’chá l’olámá. Báávur seáni nodér c’dáká, bisz’chár ze, t’hé náfsá c’rurá bicror háchájim im nismot Ávráhám Jichák v’Jáákov, Szárá Rivká Ráchél v’Léá, v’im sár cádikim v’cidkánijot seb’gán éden! Ámén.

 

„Istenem, emlékezz meg szeretett apám / anyám _______    lelkéről,ki végső otthonába távozott. Emlékére adományt ajánlok fel. Kösd össze lelkét Ábrahám, Izsák, Jákob, Sára, Rebeka, Ráchel, Lea és a többi igaz lelkével! Ámen!”

 

Az elhunytjaink sírjának látogatásakor a következő emlékimát mondjuk:

Férfiért:

Él málé rachamim, sochén bámromim, hámcé m’nuchá n’choná táchát kánfé háschiná, b’máálot k’dosim u’t’horim k’zohár hárákijá mázhirim, et nismát ___________ sehálách l’olámo. Báávur seáni nodér c’dáká b’ád házkárát nismáto, b’gán éden t’hé m’nucháto. Láchén báál háráchámim jásztiréhu b’széter k’náfáv l’olámim, v’jicror bicror háchájim et nismáto. Ádonáj hu nácháláto; v’jánuách b’salom ál miskávo, v’nomár ámén.

 

Nőért:

Él málé ráchámim, sochén bámromim, hámcé m’nuchá n’choná táchát kánfé háschiná, b’máálot k’dosim u’t’horim k’zohár hárákijá mázhirim, et nismát __________sehál’chá l’olámá. Báávur seáni nodér c’dáká b’ád házkárát nismátá, b’gán éden t’hé m’nuchátá. Láchén báál háráchámim jász’tireá b’széter k’náfáv l’olámim, v’jicror bicror háchájim et nismátá. Ádonáj hu náchálátá; v’tánuch b’salom ál miskává, v’nomár ámén.

 

„Kegyelmes I.sten, magasságban lakozó, adj teljes nyugalmat _________ lelkének, kinek áldott emlékére ma itt vagyok. Vedd isteni jelenléted szárnyai alá az Édenkert mennyei birodalmában, a fényes égboltként tündöklő szentség és tisztaság szférájában! Emlékére adományt ajánlok fel. Könyörület Istene, hadd nyugodjék szárnyaid menedékének békéjében, és mondjuk: ámen!”

 

 

Tekintsük szét a nagyvilágban, hogyan emlékeznek meg egyes kultúrákban a halottakról!

 

 

November 1. Mindenszentek napja

Mindenszentek ünnepe egy keresztény ünnep, ahol azokat a megdicsőült lelkeket ünnepelik, akikre sokaságuk miatt nem tudnak megemlékezni külön naptári napon.

 

November 2. Halottak napja

A halottak napja szintén egy keresztény ünnep, ahol hasonlóan, mint mindenszentekkor, az elhunytakra emlékeznek. A különbség az, hogy halottak napján az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, tisztítótűzben lévő lelkekre emlékeznek meg szerte a világon.

Mindenhol másképp, egyik helyen feketét hordanak a gyász jelzésére, másutt fehéret, de egy dolog közös: a halottakat mindenhol tisztelet övezi. Virágot, koszorúkat, sírdíszeket visznek a temetőkbe. Mécseseket és gyertyákat gyújtanak. A sírokat különös gonddal teszik rendbe és „díszítik”, mindenki ízlése szerint, sokszor a családi hagyományoknak megfelelően.

Külön szeretném megemlíteni a Halloween-t! Ami az ősi kelta halotti kultusz ünnepe. Boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek éjszakája, amit az angolszász országokban ünnepelnek. A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek, és mivel beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó jelmezekbe, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit.

A Día de los Muertos, a mexikói halottak napja is egy vidám ünnep.

Papírmasé csontvázak kelnek életre, színes bokrétákkal a fejükön vagy szivarral a szájukban.

 

A gyerekek koponya alakú cukorkákat esznek, a boltok pedig marcipán koporsókat árulnak. De a legfeltűnőbb mégis csak a színek kavalkádja, amit nehéz összeegyeztetni a halál fogalmával. De ne feledjük, ami nekünk furcsának tűnik, az másnak teljesen természetes! Egész estés családi film is készült e témában, melynek címe: Coco.