Kedves Rabbi, szeretném megtudni, miért van az, hogy egyes helyeken állnak Kiduskor, másutt pedig ülnek? Köszönöm a válaszát.
A rabbi válaszol:
Köszönöm a kérdést. Először azzal kezdem, hogy a kidus megszentelést jelent. Ezzel köszöntjük a bejövő szombatot és ünnepnapokat. Áldást mondunk a borra a szombat és az ünnep köszöntésekor.
Nálunk az a szokás, hogy állva mondjuk el a kidust péntek este a zsinagógában is és otthon is, de valóban vannak olyan közösségek és otthonok, ahol az a szokás, hogy ülnek. Ennek a pontos okaira én is rákérdeztem, és azt a választ kaptam, hogy a kidus egy “b’makom szeuda”, vagyis úgy kell mondani, ahogy az ételt esszük, vagyis ülve.
Máshol azt olvastam, hogy azért ülnek le kidus alatt, mivel a „Vájechulu” imát a Ma’ariv részeként állva mondjuk, ezért a kidus imát az étkezés részeként ülve kell elmondani.
Én maradok a saját hagyományaink mellett vagyis állva mondjuk a kidust, de akár ülünk, akár állunk mindig arra kell törekednünk, hogy szerető otthont teremtsünk.
A rabbi