Hanuka ünnepének lényege a csoda hirdetése. A csodáé, mely a Szentélyben történt. Mint azt már jól tudjuk, az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett. Erre a csodára emlékezve a főzés és sütés során is előnyben részesítjük az olajban készült ételeket. Mindenki szereti a palacsintát, a tócsnit, a latkeszt. De hát ha Hanuka, akkor szufgánijá, azaz fánk! Szalagos, csöröge, lyukas, töltött, mindegy milyen fajta csak fánk legyen!

Szokás még, hogy tejes ételeket is készítünk, ezzel emlékezve a betuliai Judit hőstettére. Judit, egy szép és fiatal, de legfőképp bátor zsidóasszony volt. A város mellett felsorakozott görög csapatok vezetőjét Holofernésznek hívták.  Judit sós sajtokkal etette meg őt, majd amikor a hadvezér megszomjazott a sok sajt után, erős bort hozott neki, amitől lerészegedett! A sok alkoholtól elálmosodó Holofernész lefeküdt aludni, Judit pedig várva az alkalomra, nem is késlekedett, egy karddal levágta Holofernész fejét. Amikor a katonák megtalálták megölt vezérüket, mindent hátrahagyva elmenekültek.

Emlékezve a hős asszonyokra, Juditra, Hannára és valamennyiükre, akik férjeiket rávették a szabadságharcra, szokás, hogy a hölgyek nem dolgoznak, nem végeznek semmilyen munkát, amíg a hanukai gyertyák égnek! Az olajat használóknál viszont tovább égnek a kis lángok, ezért azt a szokást követjük, hogy a mécsek meggyújtása után legalább félórát pihennek a hölgyek!

 

Tanuljunk egy kicsit az olívaolajról!

A Talmudban olvashatjuk:

„Miért mondják Izrael népére, hogy olyan, mint az olajfa? Az olajfa levele sem nyáron, sem az esős időben nem esik le, Izrael nem szűnik meg soha, sem ezen a világon, sem egy következőben.” 

A zsidó népet ezért szokás az olajhoz hasonlítani, hiszen jellemzően más folyadékokkal nem keveredik, megmarad különállónak, gondoljunk csak a víz tetején úszó olajra. Az olívabogyó Izrael hét szent növényének egyike. Ezek pedig: a búza, az árpa, az olíva, a szőlő, a datolya, a füge és a gránátalma. Az olajfa élettartama többezer év. Az Olajfák hegyén található 2000 éves fa is, mely a mai napig virágzik és olajbogyó terem rajta. Egy fa terméséből évente 70-80 liter olajat is előállítanak. A zsidó hagyományban az olajjal először Jákov ősapa történetében találkozunk,

„És fölkelt Jákov kora reggel, vette a követ, melyet feje alá tett és tette azt oszlopnak, és öntött olajat a tetejére”. 1Mózes 28,18-19.

A főpappá, a későbbiekben a próféták és királyok felkenéséhez (a mesiách szó, ami felkentet jelent, innen származik) is „kenőolajat”, semen hámishá-t használtak, melyből egy kicsit a fejre öntöttek. De elkészítése csak a Tórában leírtak szerint lehetett, illetve csak az arra illetékesek használhatták. A Szentélyben álló hétágú lámpásban, a menórában is ugyanilyen olívaolajat használtak, amin rajta volt a kóserságot igazoló főpapi pecsét. A harcok során az olaj tárolására szolgáló korsók összetörtek. Csupán egy korsó maradt épen, és mint tudjuk, az az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett. Pont annyi ideig, amennyi az új olaj előállításához kellett.

Izraelben az olívát nem csak étkezésre használták és használják napjainkban is, hanem kozmetikumokat és gyógyszereket készítettek belőle, és készítenek a mai napig. Az olívaolaj nem csak finom, de egészséges is! Mivel E- és K- vitaminokban nagyon gazdag, erősíti az izomsejteket. Reuma és ízületi gyulladás esetén is hasznos lehet. Gyomorsavcsökkentő hatása is kiemelkedő, csökkenti a koleszterinszintet.

 

 

 

Lapozzunk bele a virtuális szakácskönyvünkbe!

 

Hanukai fánk

Hozzávalók:

De mindenki kedve szerint azzal kínálja és fogyasztja, amit a család igazán szeret!

Elkészítés:

Az élesztőt a cukorral kevés langyos tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalót egy tálba vagy dagasztógépbe tesszük, majd hozzáadjuk az időközben felfutott élesztőt. Összeállítjuk a tésztát és félretesszük, duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát deszkára borítjuk, chálát veszünk belőle, és körülbelül 2 cm vastagra nyújtjuk. Pogácsaszaggatóval vagy vastagabb pohárral kiszaggatjuk a fánkokat. Újra kelni hagyjuk őket, közben felmelegítjük az olajat. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró, de hideg se, mert akkor csak megszívják magukat fánkjaink, de nem sülnek. Mikor az olajba tesszük a fánkokat, a deszkán levő fele kerüljön felfelé, majd rögtön fedőt teszünk rá, és egy percig fedő alatt sütjük. Levesszük a fedőt, megfordítjuk a fánkokat és a másik oldalát is készre sütjük. Ha megsült, papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olajat felszívja, porcukorral meghintjük és tálcára rendezzük.

 

A szalagos fánk elkészítéséhez segítséget itt láthatsz!

Latkesz

Hozzávalók:

Elkészítés:

A burgonyát és a hagymát megpucoljuk, majd nagylyukú reszelőn lereszeljük. Tiszta konyharuhába tesszük, szorosan összefogjuk és kicsavarjuk a felesleges levet belőle. Tálba tesszük és összekeverjük a tojással, liszttel; sóval és borssal ízesítjük, majd olajban kisütjük. Tejföllel kínáljuk. Latkeszt készíthetünk például almából is. De kihagyhatjuk a hagymát vagy akár cukkinivel is készíthetjük!

 

Sajnos előfordulhat, hogy valaki nem fogyaszthat bő olajban készült ételeket, például betegségből kifolyólag.  Vagy kevesebbet fogyaszthat, és szíve szerint enne, de nem mer. Számukra szeretnék közzétenni egy fánk receptet, ami olaj nélkül, sütőben készül!

 

Sütőben sült fánk

Hozzávalók:

Elkészítés:

Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttatjuk. A liszthez adjuk a tojások sárgáját, a felolvasztott margarint és a porcukrot. Összeállítjuk a tésztát és a duplájára kelesztjük. 2 cm vastagra nyújtjuk, majd szaggatjuk, sütőpapírral borított lemezre tesszük és újra kelni hagyjuk, majd sütjük. Én alsó-felső sütésen, 170 fokon sütöttem. Nem légkeverésen, mert az szárít. Porcukorral hintettem és lekvárt adtam hozzá.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a tésztából chálát kell venni!

A chálá nem csak a bárchesz egyik neve, hanem elsősorban az elkészített tésztából levett kis darab, melyet a Szentély fennállása idejében a kohénoknak, a Szentélyben szolgáló papoknak juttattak. A levett tészta a háláchá szerint fogyasztásra nem alkalmas, ezért meg kell semmisítenünk. Ezt többféleképp megtehetjük. Alufóliába csomagolva egyszerűen ehetetlenségig égetjük, vagy pedig alaposan becsomagolva kidobjuk. Akkor vagyunk kötelesek a chálá levételére, ha a következő ötféle gabona valamelyikéből, illetve kombinációjukból készült lisztet használunk. Ezek: búza, árpa, tönköly, rozs és zab.

A chálá levételekor a következő áldást mondjuk:

Báruch Átá HáSém Elohénu Melech Háolám, áser kidsánu bemicvotáv vöcivánu löháfris chálá min háiszá.

Áldott vagy Te, Ö-rökkévaló I-stenünk, a világ Királya, aki megszenteltél minket parancsolataiddal, és meghagyta nekünk, hogy leválasszuk a chálát a tésztából.

 

Olasz fánk

Hozzávalók:

Elkészítés:
Egy kis tálba öntsük a tejet és a száraz élesztőt, adjunk hozzá 1 evőkanál cukrot. Hagyjuk állni 5-10 percig, amíg habos nem lesz.
Egy nagy keverőtálban keverjük össze a lisztet, a maradék cukrot és a sót. Adjuk hozzá az élesztős keveréket, a lágy vajat, a tojásokat és a vaníliakivonatot. Dagasszuk be a tésztát, lisztezett felületen kb. 8-10 percig vagy gyúrjukaddig , amíg sima és rugalmas nem lesz. A tésztát kivajazott tálba tesszük, nedves ruhával vagy fóliával letakarjuk és meleg helyen kelesztjük kb. 1,5 órát. A megkelt tésztát nyújtsuk 1 cm vastagra, és szaggassuk ki a fánkokat. Tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire, takarjuk le, és további 30 percig kelesszük újra. Melegítsük fel az olajat egy mélyebb serpenyőben. Vigyázzunk, ne tegyünk sok fánkot az olajba, mert lehűti, és sülés helyett elázik, azaz megszívja magát olajjal a tészta, és nem lesz finom! Még melegen szórjuk meg a fánkokat porcukorral vagy forgassuk meg kristálycukorban. Azonnal tálaljuk nutellával vagy lekvárral, de adhatunk mellé vaníliafagylaltot is.

 

A következő receptet Aranytepsi blogján találtam.

Beignet, azaz francia fánk

Hozzávalók:

Elkészítés:

A már ismert módon bedagasztjuk a tészánkat, kelesztjük, és téglalap alakúra nyújtjuk, majd kb. 6×6-os kockákra vágjuk és újra kelesztjük, és már sütjük is! Nagyon tetszik, hogy nem kell a szaggatás után újra összegyúrni a maradék tésztát, újra nyújtani és újra szaggatni, majd újra és újra, amíg el nem fogy!

 

 

Dekorációs ötletek

Nagyon szeretem a kéket és az aranyat együtt. A két szín árnyalatait használtam a dekoráció elkészítéséhez. Számomra nagyon fontos a dekoráció, mert emeli az ünnep fényét!

Felhasznált alapanyagok:

Természetesen a gyertyák még hiányoznak a hanukiából.

A tányérokra szalvétából hajtogatott trenderlit tettem.

Az elkészítését itt találod!

A kék árnyalataiban játszó Dávid csillagokat dekor filclapokból vágtam ki különböző nagyságban, és ragasztottam egymásra őket.

 

Bejárati ajtónkat díszíti ez a kopogtató.

Felhasznált anyagok:

A gyurmát átgyúrtam, nyújtottam kb. fél cm vastagra és sütikiszúrókkal különböző formákat „szaggattam” belőle. Száradás után dekopázsragasztóval lekentem és csillámporba forgattam, majd újra száradni hagytam. A hungarocellkarikát szalaggal bevontam, és az aljára ragasztottam a kék és aranyszínű szalagokat. A gömböket tetszőleges sorrendben ráragasztottam és a már teljesen megszáradt formákkal díszítettem.

 

Jó móka, ha gyermekünkkel, gyermekeinkkel díszítjük az üdítősüvegeket! A címkéket nyomtatás után ragasztjuk fel az üvegekre, ha nem tudjuk öntapadós papírra nyomtatni, akkor kétoldalú ragasztóval is tudjuk rögzíteni.

Mindenkinek örömteli Hanukát! Hág Hánuká száméách!

Kóser ház

Olaj, fánk, latkesz

2024.12.19.