Bizonyára tiltakozna a címben szereplő megnevezés ellen, noha több jóslata (sajnos a borúlátóak közül) mára bevált. Próbálták beilleszteni valamelyik skatulyába, általában az izraeli baloldal vagy a radikális bal között, pedig nem volt része az úgynevezett béketábornak, de a másik oldalnak sem. A balosok ugyanis úgy látták, létre kell hozni egy palesztin államot, mert akkor béke lesz, a jobbosok viszont úgy vélték: nem érdemes, mert ez a lépés biztosan háborúhoz vezet. Ő maga, Yesayahu Leibowitz professzor ezzel szemben azt mondta: igen, háborúhoz vezethet, ezért valóban kockázatos, de mégis meg kell tennünk, mert erkölcsi szempontból ez a helyes lépés.
Ebből is kitűnik, hogy az érdekekkel szemben csakis az értékek vezérelték. Ugyanígy a vallásban is: nem azért kell teljesíteni a parancsolatokat, mert ez „kifizetődik” valami isteni gondoskodás formájában, sőt nem is azért, mert a betartásuk erkölcsös, hanem azért, mert Isten így rendelkezett. Pont. Nem az a fontos, mit tesz értem Isten, hanem hogy én mit teszek felé. Téved, aki azt hiszi, hogy mi vagyunk a középpontban; Isten nem köteles gondoskodni rólunk, etetni, ruházni és jó egészségben megtartani minket.
Leibowitz professzor (1903. jan. 29 – 1994. aug. 18.) Rigában született, vallásos cionista családban. Berlinben, majd Bázelben tanult kémiát és filozófiát, biokémiát és orvostudományt. 1935-ben vándorolt ki Palesztinába, ahol a Jeruzsálemi Héber Egyetemen (az egyetemet 1918. július 24-én alapította Albert Einstein és Chaim Weizmann, majd 1925. április 1-én nyílt meg) vezető professzorként foglalkoztatták. Széles körökben könyvei, rádióműsorai, valamint a vallás, a hit, a zsidó értékek és életvitel témájában sokszor közmegbotránkozást kiváltó nyilatkozatai tették ismertté. Az állam és a vallás szétválasztása volt az egyik fő elmélete. Meggyőződéses cionista és egyben hithű zsidó létére azonban nem az államot akarta megvédeni a vallástól, hanem éppen fordítva: a vallást az államtól, mivel attól tartott (a jelek szerint jogosan), hogy a vallási vezetésnek markáns szerepe lesz a politikában, ez pedig elveszi az idejét valódi feladataitól.
Leibowitz az ellentmondások embere volt. A humanizmust eleve ateizmusnak tartotta, mivel Isten helyett az embert helyezi a középpontba. Ugyanakkor tüskés természete ellenére bárkivel hajlandó volt párbeszédbe elegyedni. Minden hozzá írt levélre személyesen válaszolt és azokra is szakított időt, akik ragaszkodtak a személyes találkozáshoz. Egyedi szemléletmódját tükrözi egyik sok vitára okot adó kijelentése, amely szerint Adolf Eichmann részére izraeli védőügyvédet kellett volna kinevezni, aki az igazi bűnöst, a keresztény antiszemita nevelést idézte volna a vádlottak padjára. Ugyanakkor nem kímélte hitsorsosait sem. A Siratófalat (héberül: Kótel) Disco-kótelnek nevezte, mondván, hogy sokan úgy kezelik, mint egy szórakozóhelyet: odamennek „a falhoz” imádkozni, aztán vásárolgatnak az arab piacon (nem az arabokkal van baj, hanem a zsidók szombati vásárlásával) és mennek tovább, mint akik elvégezték a teendőjüket. Márpedig Isten nem egy betegsegélyző pénztár, akit csak a bajok orvoslására kell „használni”.
Nyilvános szereplései miatt sokan csak megmondóembernek tartották, de gondolatai sokkal mélyebbek voltak, mint egy egyszerű médiahősé – nem véletlen, hogy három évtizeddel halála után is hivatkoznak rá. Álljon itt befejezésül egy rövid párbeszéd, amelyben egy riporter kérdéseire válaszolt:
– Hisz a Messiás eljövetelében?
– Azok közül az emberek közül vagyok, akik hiszik, hogy a Messiás jönni fog.
– Mikor?
– Jönni fog! Mindig. Az a Messiás, amelyik eljön, az hazug Messiás. Minden Messiás, aki eljön, az hazug Messiás, mert a lényege a Messiásnak az, hogy jönni fog!
