Korábban írtunk a ZSIMA MAGAZIN rovatában az úgynevezett Uganda tervről, amelyet 1903-ban terjesztett Theodor Herzl a hatodik cionista kongresszus elé[1], ezúttal pedig egy mindössze három évig fennállt afrikai ország magukat zsidóknak tartó lakosainak államalapító törekvéseiről lesz szó.

1967 és 1970 között létezett Nigériában egy Biafra néven ismertté vált szakadár állam, melynek lakói, a biafrai igbók állításuk szerint a zsidó vallást követik. A megkülönböztető jelző magyarázata, hogy igbók az ország más területein is élnek; összlétszámuk legalább 30 millióra tehető, míg az egykori Biafra területén becslések szerint 13 millióan laknak[2]. Annak ellenére, hogy 1970 januárjában a nigériai hadsereg kegyetlen mészárlások közepette megszüntette az államot, a függetlenségi mozgalom, melyet a zsidó vallással kötnek össze, illegalitásban a mai napig működik.

A biafrai igbók Jákob hetedik fia, Gád törzsének leszármazottjaiként tartják számon magukat. Megtartják a zsidó ünnepeket és böjtnapokat, imaszíjat és imakendőt használnak, a Tórából olvasnak fel az istentiszteleteken, körülmetélik az újszülött fiúgyermekeket. Ennek ellenére nem akarnak Izraelben élni, viszont évtizedek óta harcolnak a nigériai hatóságokkal államuk újbóli önállóságáért.

2024 nyara nem volt a legideálisabb időzítés a háború és terror sújtotta Izraelben egy igbó demonstráció megtartására. Május 30-án mégis összegyűlt a nagyjából állandó résztvevőkből álló tömeg egy tel-avivi parkban, hogy megemlékezzenek a biafrai állam kikiáltásának évfordulójáról és vérengzések közepette történt megszűntetéséről, valamint, hogy követeljék az általuk Nelson Mandelaként tisztelt Nnamdi Okwu Kanu politikai aktivista szabadon bocsátását. Kanu, akit hazaárulásért ítéltek el, a bírósági tárgyalásokon imakendőben és fejfedőben jelent meg és hangsúlyozta, hogy zsidónak vallja magát.

Az igbó legenda szerint Éri, Gád egyik fia az egyiptomi kivonulás előtt családjával és több társával együtt megszökött a fogságból. Észak-Afrikán keresztül elérkeztek a mai Nigéria déli részére, ahol felépítették szentélyüket és továbbadták utódaiknak a vallási törvényeket és hagyományokat. Miután Nigéria – Afrika több államához hasonlóan – a Brit Birodalom gyarmata lett, keresztény misszionáriusok megpróbálták megtéríteni a lakosokat. Rachel Nwosu, Kanu izraeli irodájának vezetője és a tüntetések szervezője szerint ez sikerült is, olyannyira, hogy sokan a keresztény hitre tértek közül szégyellték előző vallásukat. Akik viszont megmaradtak a judaizmusnál, nem akarnak a modern Izrael polgárai lenni, hanem abban hisznek, hogy szülőföldjükön kell létrehozni saját országukat. Meggyőző bizonyíték erre vezetőjük, Kanu sorsa, aki bebörtönzése előtt elmenekülhetett volna Izraelbe, de hűséges maradt nem csak a hitéhez, hanem népéhez és nagy álmához is, miszerint önálló államban kell Gád törzséhez illő életvitelt megvalósítaniuk.

A gyarmatosítás utóhatása a mai napig érződik. A britek a nigériai kormányt támogatták a polgárháborúban annak ellenére, hogy 1948-ban kivonultak az országból. A biafrai őslakosság manapság erőszakos iszlám térítésnek van kitéve, főként a Boko Haram szélsőséges terroristái részéről. A felsorakoztatott érvek ellenére azonban az Izraeli Főrabbinátus nem ismeri el zsidónak a biafrai ibókat.

Forrás

 

Jegyzetek: 

[1] https://zsima.hu/2024/08/25/zsido-allam-afrikaban/

[2] Mindkét adattól lényegesen nagyobb számokkal is találkozhatunk.