E heti tórai szakaszunk az Ácháré mot-K’dosim. Szidránkban egy különleges micvá szerepel: az orlá parancsa.

Midőn bementek az országba és ültettek bármely gyümölcsfát, érintetlenül hagyjátok a gyümölcsét: három évig legyen nektek érintetlen, nem ehető.(3Móz. 19. 23.)

Ezen micvá szerint, tartózkodni kell a gyümölcsfa termésétől az első három évben, azonban a negyedik évtől szabadon élvezhetjük a termését. Ez a parancsolat mind Izraelben, mind a gálutban érvényes.

Az orlával kapcsolatban egy szép midrás – történetet olvashatunk:

A római császár Hadrianus egy alkalommal T’verjá (Tibériás) utcáin sétált. Észrevett egy nagyon idős embert, aki a gyümölcsösét fügefák ültetésére készítette elő. Öreg – mondta –, csak azért, mert reggel felkeltél, nem jelenti azt, hogy túléled a napot! Miért ültetsz fákat ilyen idős korban, amikor soha nem fogod élvezni a gyümölcsüket?! Reggel felkeltem, és éjjel lefekszem – és bármit is tervezett velem a Mindenható, megteszi.  – mondta az öregember.

Mondd – kérdezte a császár –, hány éves vagy? Százéves vagyok – válaszolta. Száz és azt hiszed, még meg fogod élni, hogy ehetsz majd a fa gyümölcseiből? Ha megérdemlem, meg fogom élni, hogy megegyem őket. Hogyha nem, akkor miként az őseim fákat ültettek nekem, úgy az én fáim is ellátják gyermekeimet. Ígérd meg nekem – mondta a császár –, hogy ha megéled, hogy egyél fáid gyümölcseiből, tudatni fogod velem. Végül a fák meghozták a gyümölcsüket és az öregember úgy tett, ahogyan a császár kérte tőle. Előkészített egy kosár fügét, és elvitte a palotába. Amikor az őrök megkérdezték tőle, mit keres ott, elmesélte a történetét, mire beengedték a császár elé. Ki vagy te? – kérdezte a császár – És miért hoztad nekem ezeket a fügéket? Én vagyok az az öregember, akivel Tibériásban találkoztál – a fáim termést hoztak, és íme elhoztam őket! – Vegyétek a fügekosarát – mondta a császár –, és aranypénzzel megtöltve adjátok vissza. Miért részesítesz ekkora megtiszteltetésben egy zsidót? – kérdezték a szolgái. A Mindenható megadta neki a tiszteletet – én miért ne adjam meg neki?

Az öregember hazament, és elmondta az embereknek a történetét – hogyan töltötte meg a császár arannyal a kosarát. Ezt hallván szomszédja feleségének támadt egy ötlete. A császár szereti a fügét – mondta a férjének. Aranypénzre cseréli őket! Fogj egy kosár fügét, és menj a palotába. Így tett. Amikor a palotához ért, az őrök megkérdezték tőle, mit akar. Hallottam, hogy a császár fügét cserél aranyérmére, ezért hoztam neki egy kosár finom fügét. Egy pillanat – mondták. Elmentek, és elmesélték a császárnak. Mondjátok meg neki, hogy álljon a kapuhoz a kosarával – mondta a császár –, és mindenki, aki átmegy a kapun, vegyen egy fügét, és dobja az arcába!

Amikor hazatért, a felesége megkérdezte, mi történt. Köszönöm azt a megtiszteltetést, amiben engem részesítettél! – mondta.  Ez a te hibád – mondta a felesége.  Etrogokat kellett volna vinned neki; vagy talán a füge, amit vittél, nem volt érett. (Vájikrá Rábbá 25.5.; Jalkut Simoni 615.)

Megkapó történet, de hogyan kapcsolódik az orlá micvájához? Mi volt abban az öregemberben, ami annyira felkeltette Hadrianus érdeklődését? Miért lepődött meg annyira, hogy egy idős ember fák ültetésével tölti az idejét? Ma talán jobban, mint valaha, hajlamosak vagyunk olyan dolgokra összpontosítani erőfeszítéseinket és energiáinkat, amelyek gyors eredményeket hozhatnak számunkra. A nyugati társadalom és „időtakarékos” újításai akut türelmetlenségre nevelnek és a legkisebb késedelmekkel szemben is türelmetlenné tettek bennünket. Mindent azonnal akarunk!

Hadrianus csodálkozott azon, hogy valakinek ennyi idős korában van türelme időt és energiát nem kímélve olyannal foglalkozni, aminek nem valószínű, hogy valaha is meglátja a gyümölcsét. Császárként valószínűleg hozzászokott ahhoz, hogy minden kívánságát egy csettintésre azonnal teljesítik. A történet üzenete, hogy előnyünkre szolgál, ha türelmesen várjuk munkánk eredményét, még akkor is, ha az nem tűnik közelinek. Az orlá micvájának ez is az egyik üzenete. Nem lenne nagyszerű, ha elültetnénk egy magot, kihajtana egy fa egyik napról a másikra és reggel úgy ébrednénk, hogy élvezni tudjuk a gyümölcsét anélkül, hogy gondoznánk?

Könnyen jött, könnyen ment. Amit könnyedén elérünk, annak nincs akkora értéke számunkra, mintha várnunk kellett volna rá, vagy keményebben meg kellett volna dolgoznunk érte.

Az orlá micvája ellentmond impulzív természetünknek, és ellene van annak az igénynek, hogy erőfeszítéseink azonnali eredményét lássuk. Fát ültetünk és három teljes évet várunk, hogy termését megízleljük.

A történetben szereplő szomszéd felesége meg van győződve arról, hogy a gyümölcskosarakat ilyen egyszerű aranypénzre cserélni; semmit sem kell tenni érte. Nem veszi észre, hogy az öregember gyümölcse mögött sokkal több van. Nem a kosárban lévő gyümölcsök nyűgözték le annyira a császárt, hanem a mögöttes eszme.

Túl vagyunk az omerszámlálás közepén, mi is, mint annak idején őseink, várjuk a Tóraadás ünnepét, Sávuotot, mikor I-ten Izrael népét a lehető legnagyobb megtiszteltetésben részesítette; nekünk adta az Élet Fáját… Minél több időt töltünk Tóratanulással, annál jobban értékeljük, annál drágábbá válik számunkra és annál közelebb kerülünk az Ö-valóhoz.

B. Schmidt Dániel