Kedves Olvasó!

Gondolt már arra, miért van az, hogy egyesek vezetnek, mások pedig csak követik őket? Miért nem lehet mindenki egyforma? A Tóra egyik izgalmas története, Kórách lázadása, éppen ezt a kérdést feszegeti. Kórách odament Mózeshez és Áronhoz, és azt mondta:

 Miért Ti vagytok a vezetők? Hiszen mindannyian az Örökkévaló népe vagyunk, egyformán fontosak!

Ez a gondolat elsőre nagyon is érthető, szinte igazságosnak tűnik. De vajon igaza volt Kóráchnak? Nézzük meg együtt, mit tanít nekünk ez a történet, különösen, ha még csak most kezdi felfedezni a zsidó hagyományt.

Kórách azt akarta, hogy az izraeliták között ne legyenek „főnökök”, mindenki egyenlő legyen. Ez kicsit olyan, mint amit más vallások is mondanak: ne legyen különbség Izrael és más népek között. Szeretik a Tórát, de úgy gondolják, minden nép ugyanolyan, nincs szükség kiválasztottságra. Kórách is valami ilyesmit képzelt el: senki ne legyen előrébb a másiknál. Ez elgondolkodtató: miért is választotta Teremtő Izraelt? Miért van az, hogy egyesek „különlegesek”? Ha körülnézünk, akár egy nyüzsgő városban, akár egy csendes kis faluban, mindenhol azt látjuk, hogy néhány ember irányít. Emiatt sokan elégedetlenkednek, mert nem ők hozzák a döntéseket. Ez az érzés nagyon emberi, és a zsidó hagyomány szerint egészen a világ kezdetéig vezethető vissza. Gondoljunk bele: miért érezzük néha, hogy valami nem stimmel? Azért, mert sokszor olyan dolgokat szeretnénk, amik elérhetetlenek – például, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint I’sten. Nietzsche egyszer azt mondta: I’sten léte szinte bosszantó, mert mindig emlékeztet minket arra, hogy nem lehetünk olyan tökéletesek, mint Ő. Ez szerinte állandó elégedetlenséget szül, és azt mutatja, hogy I’sten nem létezik. De a zsidó hagyomány másképp látja: igen, nem vagyunk tökéletesek, ez néha frusztráló, de a Teremtő éppen ezért van mellettünk, hogy segítsen eligazodni az életben, és megtaláljuk a saját utunkat.

Ezt az ötletet egy gyönyörű zsidó történet, egy midrás* meséli el, amely a Nap és a Hold vitájáról szól. Képzeljük el: réges-régen, amikor az Örökkévaló a világot teremtette, a Nap és a Hold ugyanakkora fénnyel ragyogtak az égen. Egyszer csak a Hold megszólalt:

Mindenható, hogyan lehet, hogy két király egyszerre viseli ugyanazt a koronát? Nem férünk meg így!

Isten elgondolkodott, és azt mondta: „Igazad van, Hold, legyél te egy kicsit kisebb!”

A Hold persze felháborodott: „Miért éppen én? Ez nem igazságos!”

Isten próbálta vigasztalni: „Ne aggódj, a te nevedet híres emberek fogják viselni, például Jákob, Sámuel vagy Dávid, és ők is »kicsik« lesznek, mégis nagy dolgokat visznek véghez.”

A Hold azonban még mindig morcos volt. Erre Isten Izrael népéhez fordult:

„Kérlek, mondjatok egy imát helyettem, amiért a Holdat kisebbé tettem!”

Ez a mese arra tanít, hogy a világban kellenek a különbségek. Ha mindenki egyforma lenne, nem lenne változás, nem lenne előrelépés – és bizony néha kudarc sem.

Miért büntette I’sten ilyen szigorúan Kóráchot?

Kedves Olvasó! Kórách története nem ér véget az egyenlőségért való kiállásával. A Tóra nagyon keményen írja le, mi történt vele és követőivel, miután fellázadtak Mózes és Áron ellen (4Mózes 16:31–35). Ez elsőre szinte ijesztő: miért kapott ilyen szigorú büntetést? Nézzük meg, mit mesél erről a Tóra, és mit tanulhatunk belőle. Az Örökkévaló szólt Mózeshez, hogy a közösség vonuljon el Kórách, Dátán és Abirám hajlékától. Mózes felkerekedett, Izrael vénei követték, és intette a népet: távozzanak e gonosz férfiak sátraitól, nehogy bűneik miatt vesszenek. A nép elhátrált, Dátán és Abirám pedig családjukkal sátraik bejáratában álltak. Mózes így szólt:

Ha úgy halnak meg, mint más emberek, nem az Örökkévaló küldött engem. De ha a föld szája felnyílik és elevenen elnyeli őket, tudjátok meg, hogy megvetették az Örökkévalót (4 Mózes 16:29–30)

Amint e szavakat kimondta, a föld meghasadt, elnyelte őket, házaikat, embereiket és vagyonukat; elevenen szálltak a sírba, és a föld betakarta őket. Izrael menekült kiáltásukra, félve, hogy őket is elnyeli a föld. Az Örökkévalótól tűz jött, és felemésztette a kétszázötven férfit, akik füstölőszert vittek. Ez a drámai jelenet szinte filmszerű. De miért volt ilyen szigorú a büntetés? Talán éppen azért, mert Kórách gondolataiban volt egy kis igazság. A régi rabbik feltették a kérdést:

Kórách nem ostoba ember volt, sőt, nagyon is okos! Miért hitt mégis ebben az őrültségben? (Rási, 4Mózes 16:7)

Mert ugye, aki azt mondja, hogy mindenki teljesen egyenlő, az egy kicsit elfelejti, hogy a világnak szüksége van rendre. Akkor mit látott Kórách, ami miatt mégis kitartott az ötlete mellett? A hagyomány szerint Kóráchnak volt egy látomása. Megtudta, hogy egy nagyon fontos ember lesz a családjában: Sámuel, a próféta, aki olyan nagy lesz, mint Mózes vagy Áron.

Kórách azt gondolta:

Ha ilyen ember származik tőlem, akkor biztosan megmenekülök, és igazam van!

És tudják, mi a legérdekesebb? Sámuel tényleg sok mindent megtett abból, amiről Kórách álmodott. Amikor Siló szent helye elpusztult, és I’sten Ládája visszakerült Izraelhez, Sámuel nem sietett új templomot építeni. Helyette egy egyszerűbb megoldást választott: a Láda Abinádáb házában maradt, egészen Dávid idejéig (1Sámuel 7:1). Amikor a nép királyt akart, Sámuel azt mondta: „Nem, ez nem jó ötlet!” (1 Sámuel 8:6). Ahelyett, hogy egy nagy, központi vezetést hozott volna létre, inkább városról városra járt, és tanította az embereket. Sőt, a Zóhár szerint még a papok munkáját is elvégezte, áldozatokat mutatott be, pedig nem is a papi törzsből származott! Kórách tehát megérezte, hogy egyszer jön valaki, aki az ő álmait követi. De itt van egy csavar! A zsidó bölcsek azt mondják:

Mindenkinek megvan a maga ideje, és mindennek megvan a maga helye”(Pirké Ávot 4:3)

Vagyis nem mindegy, mikor és hogyan cselekszik az ember. Sámuel tudta, hogy az ő tettei akkor és ott voltak fontosak, hogy Izrael népe jobb útra térjen. Abban az időben, amikor a filiszteusok ellen elvesztették a háborút (1Sámuel 4), a nép azt hitte, I’sten Ládája olyan, mint egy varázstárgy, ami megmenti őket. Sámuel ezért úgy döntött, hogy félreteszi a megszokott dolgokat – a szentélyt, a királyságot, a papi rendszert –, és először az embereket tanítja meg I’stenre figyelni. Ez a nevelés bevált: később Silónál is különb templom épült, megszületett Dávid királysága, és Cádok családja, meg Ben Jehojádá, aki a Szanhedrin** vezetője lett.

Szóval néha, bizonyos pillanatokban, Kórách egyenlőségre való törekvése tényleg működhet, mint egy kis olaj, ami megkeni a gépezetet. De Kórách ott hibázott, hogy azt hitte, ez mindig és mindenhol jó. Kórách büntetése tehát nem csak azért volt ilyen szigorú, mert lázadt, hanem mert rossz időben és rossz módon tette. Az álmai részben igazak voltak, de nem értette meg, hogy I’sten terve nagyobb, és mindennek megvan a maga ideje. Sámuel viszont tudta, mikor kell lépni, és ezzel segítette Izrael népét egy szebb jövő felé.

Lábjegyzet:

*A midrás egy olyan történet, ami a Tóra szavait mesékkel és tanulságokkal magyarázza, hogy közelebb hozzon minket Isten gondolataihoz

**A Szanhedrin egy ősi zsidó tanács volt, amely a nép fontos ügyeit intézte, kicsit olyan, mint egy bíróság és parlament együtt.