Alig találhattak szentírásunkban karakterükben két annyira különböző bibliai személyt, mint amilyen Ábrahám ősapa és Bileám, a midjanita varázsló volt. Bölcseink – ad absurdum – az „egység a különbözőségben” alapján egy közöset mégiscsak találtak bennük: mindketten korán keltek és felnyergelték szamarukat. (lásd: I.M. 22/3 és IV.M. 22:21)

Bölcseink persze a szavak etimlógiai értelmezésében üzenetet, tanulságot is találtak. Héberül a „felnyergelte” (jachvos) szó közel áll a „meghódítani” fogalomhoz. A „szamár” (hámor) szó alaktanilag hasonló a törékeny fizikai állapotot kifejező „chomer”(cserép) szóhoz.

Ábrahám, amikor felnyergelte szamarát, abból az elhatározásból tette, hogy Isten parancsának eleget téve a Moria hegyen feláldozza tűzáldozatnak egyetlen fiát. Abban a pillanatban, amikor a Moria hegy lábánál hátra hagyta szamarát, (I.M. 22:5) felülemelkedett és megszabadult vágyai fogságából. Soren Kierkegaard dán filozófus szerint Ábrahám, tragikus hősből Isten „bajnokává” avanzsált. Legyőzve fizikai és morális ösztöneit önmagát és leszármazottjait elválaszthatatlanul az Örökkévaló szolgálatába állította. Ezzel szemben Bileám, gazdagsága és dicsősége vágyától hajtva, hajnalban útnak indult, hogy szómágiával ártson a zsidó népnek.

Tíz dolgot teremtett az Örökkévaló péntek délután, alkonyat idején a teremtés hatodik napján….(többek között) Bileám nőstény szamarának száját…..(Avot 5/6.)

A teremtés óta létező, Bileám történetéig némán hallgató „beszélő szamár szája” tulajdonképpen semmi szerepet nem játszott a zsidó nép történetében. Akkor végül is miért teremtette Isten „kezdetben” és mi a tanúsága annak, hogy majd egy adott időben megszólalt?

 

És az Örökkévaló megnyitotta a szamár száját (IV.M. 22/28)

A „beszélő szamárnak” nem is a zsidók, hanem Bileám szempontjából lesz szerepe. Az, hogy az Örökkévaló még olyan lelket is, mint amilyen Bileám számon tart. Isten, a „beszélő szamár” száján keresztül figyelmezteti, hogy győzze le negatív és romboló ösztöneit. Isten kizárólag abból a célból teremtette a beszélő szamár száját, hogy általa Bileám felismerje Isten mindenre kiterjedő végtelen „Egységét”:

 

Ha egy bűnös ember, mint Bileám ennyire fontos Istennek, egy kevésbé bűnös mennyivel inkább az (Mákot 24b)

Bileám varázsló szamara hátán ülve készül álságos feladatára. Útját elállja egy angyal, amit a szamár lát, a varázsló viszont nem. Bileám ekkor háromszor megveri szamarát, amit az angyal számonkér rajta. Bileám védekezhetett volna úgy is, hogy „azért vertem meg, mert falhoz nyomta lábam”. Ehelyett azzal menti magát, hogy „vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz elém az úton….”. (IV.M.22/32-34).  Bileám, a varázsló „próféta” valóban nem tudta, hogy Isten angyala áll előtte. Eszerint viszont semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy ártatlanul megverte szamarát?

A történet tanúsága az, hogy senkit nem ment fel elkövetett vétke következménye alól az, hogy amit tett, vagy éppen tesz azt morálisan nem volna szabad megtennie.

A varázsló mágus Bileám, tudott olvasni a csillagok állásából, látva a jövőt értelmezni tudta a jelent. Neki igazán tudnia kellett, Isten nem akarja és nem is fogja hagyni, hogy Moáb földjére menjen megátkozni választott népét. Bileám, amikor azzal védekezik: „vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz elém az úton.” valójában bevallotta: „nem törekedtem arra, hogy tudjam”. (u.o.25.)

Ne légy bölcs a magad szemeidben, féljed az Örökkévalót és távozz a rossztól! (Péld.3/7)