A zsidó származású, magát ateistának valló Benny Zelkowicz animátor Ohio állam fővárosában, Columbus-ban él. Hét évvel ezelőtt az újságokból értesült arról a Pittsburgh-ben elkövetett lövöldözéses merényletről, amelyben egy magányos elkövető 11 embert gyilkolt meg az Éc Chajim konzervatív zsinagógában, 2018. október 27-én. Abban a városban nőtt fel, igaz, más részén, de jól ismerte a helyszínt, így ez a tény hirtelen közelivé és félelmetessé tette számára a halált. Egy újságcikk részletesen írt a holttestek elszállításával és eltemetésével foglalatoskodó Chevra Kadisáról[1], ami felkeltette az érdeklődését, ezért elhatározta, hogy önkéntesként bekapcsolódik a szervezet munkájába. Ebből a közeli tapasztalatból született tavaly december óta több fesztivált megjárt és többször díjazott, homokanimációval készített 13 perces rövidfilmje, The Sacred Society.
Mielőtt csatlakozott volna a Szentegylethez, nem sokat tudott mindennapi tevékenységükről. Annak ellenére, hogy ateista, gyerekkorában zsidó iskolában tanult, ezért például tartanak otthon szombatfogadást. Szerencsésnek vallja magát, amiért eddig nem kellett szüleit vagy testvéreit gyászolnia és úgy gondolta, hogy ha az önkéntes munkával a halál közelébe kerül, akkor az kevésbé lesz ijesztő számára – ugyanakkor összeköti a közösséggel, a nagyszülőkkel, sőt a még régebben elhunytakkal, és rajtuk keresztül a hagyományokkal is. No és nem utolsósorban az élet és halál által felvetett olyan kérdésekkel, amelyekre eddig senki nem talált kielégítő választ.
A filmről szólva Zelkowicz elmondta, hogy több, mint húsz éve készít homokanimációs alkotásokat. Ehhez nincs szüksége társra és nem is helyigényes, a teljes filmet az irodájában el tudja készíteni. A létrehozott homokrajz egy-egy részletét törölni lehet, és a maradékból létre lehet hozni a következő képet. Az eredmény meglehetősen sérülékeny; elég, ha ráfújnak, és a kép eltűnik. Ennek a filmnek az esetében pedig külön jelentősége van az anyagnak, hiszen ahogy a Tórában áll (Mózes I. 3. 19): „…mert por vagy és porhoz térsz vissza.” Az alkotási folyamat pedig mintha az életet jelképezné, hiszen szünet nélkül halad, minden kép az előzőből jön létre.
A temetési szabályokban leginkább az ragadta meg, hogy az elhunytakat a mosdatás után egyforma halotti ruhába öltöztetik, így nem tesznek különbséget halott és halott között.
A Szentegyletnél végzett munka során alkalma volt beszélgetni a többi önkéntessel; mintegy hétórányi interjúanyagot rögzített. Kiderült, hogy – hozzá hasonlóan – előzőleg keveset tudtak a bárki számára látható szertartás előkészületeiről. Persze általában a halál nem igazán beszédtéma, egyfajta szemérmes hallgatás övezi.
Egyik kérdése társaihoz az volt, hisznek-e Istenben. Kiderült, hogy vannak köztük, akik nem, és ez még érdekesebbé tette számára, hogy hívők és ateisták ugyanahhoz a tevékenységhez vonzódnak, függetlenül világnézetüktől. Hogy miért jelentkeztek önkéntesnek? Volt, aki elmondta, hogy nemrég vesztette el egy közeli hozzátartozóját, és nagyon fontos volt számára tudni, miként gondoskodnak a halottakról; látni, hogy van egy szervezet, amely méltó módon, kellő tisztelettel viseltetik az elhunytakkal.
Amerika egyes államaiban a Chevra Kadisa munkája szép példája a zsidók egymás közötti szolidaritásának. A zsinagógák közötti megegyezés szerint ha olyan zsidó ember hal meg, aki nem tartozott valamelyik közösséghez, nincs családja és nem hagyott pénzt maga után, a jótékonykodásban soron következő környékbeli hitközség vállalja magára a temetést a költségekkel egyetemben.
Rövid összeállítás a filmből
Jegyzet:
[1] Chevra Kadisa (magyarul Szentegylet, angolul Sacred Society):
„Az elhunyttal és gyászoló családdal való foglalkozáson túl a legfőbb jótékonysági szervezet is, amely a szegények, betegek segélyezését is hívatott ellátni.”
Orthodox Chevra Kadisa – MAOIH
